Június 4-én szombaton, a csillebérci MetalFesten hosszú évek szünete után ismét színpadra áll Magyarország talán valaha létezett legismertebb progresszív metal zenekara, a Stonehenge. A 2001-es Angelo Salutante album a mai napig etalonnak számít a műfajban hazai vonalon, így nem csoda, hogy a banda visszatérését komoly várakozás előzi meg mind a szakma, mind a közönség részéről. Az újjáalakulás alkalmából Bóta Balázzsal, a csapat alapító gitárosával tekintettük át az utóbbi évek eseményeit, és természetesen felidéztük a dicső múltat is.
Kezdjük az aktuális dolgokkal: mi történt veled az elmúlt években, mióta nem hallottunk a Stonehenge-ről?
Családot alapítottam, van egy gyönyörű feleségem és két imádnivaló kisfiam. Emellett szinte minden maradék energiámmal a civil szakmai karrieremre koncentráltam, ami úgy tűnik, nem volt hiábavaló. A zenélés bizonyos szinten mindig jelen volt, hiszen folyamatosan dalokat írtam, van is egy rakat Stonehenge dalkezdemény, ami arra vár, hogy terítékre kerüljön valamelyik elkövetkező zenekari próbán.
Ennyi idő után miért pont most és miért pont a MetalFesten léptek fel újból?
A jelenlegi felállás gyakorlatilag már több mint két éve működik, csak sajnos rengeteg időbe és energiába tellett, amíg meg tudtuk oldani a zenekar rendszeres működtetését. Többünknek családja, komoly elfoglaltságot jelentő munkahelye, vagy épp egyéb zenekarai vannak, melyek mellett a rendszeres próbálás kialakítása kezdetben szinte elképzelhetetlennek tűnt. A Hammernek előbb leesett, mint nekem, hogy idén tízéves az Angelo Salutante lemezünk. (mosolyog) Ez egy jó apropó, a MetalFest pedig egy kitűnő alkalom a méltó visszatéréshez. Vártuk azt a lehetőséget, ahol újra bekapcsolódhatunk a zenei vérkeringésbe, és úgy tűnik, erre a Metalfest a legkiválóbb kapcsolódási pont.
BZ az utóbbi években itt-ott többször is elejtett pár célzást arról, hogy talán egyszer még lehet folytatása a Stonehenge sztorinak, de mikor merült fel először igazán komolyan, hogy ismét közösen kellene zenélnetek?
Valamilyen szinten mindkettőnkben lappangott az igény az újbóli együttzenélést illetően, hiszen belátom, 2003-ban butaság volt gerincbe törnünk a dinamikusan felívelő Stonehenge karriert. Azonban az, hogy BZ újból tagja a csapatnak, valahol Kristóf (Szabó Kristóf dobos) hirtelen felindulásának az eredménye. Épp szerveztük Janival (Czapár János, ex-After@All) az első személyes találkozást, amikor a megbeszélt időpont előtt fél órával jelezte Kristóf, hogy gondolt egyet és meghívta BZ-t is. Nagyon megörültem a dolognak, és aztán a lehető legjobban sikerült minden. Úgy érzem, túl büszkék voltunk megkeresni egymást, ezért jött jól Kristóf ötlete, hogy berántotta BZ-t. Ez amúgy még 2008-ban történt.
A felállás nem teljesen azonos az Angelo Salutante lemezt készítővel, de Jutasi Sanyi neve például aligha ismeretlen a Stonehenge-et ismerők számára. Miért pont ebben a leosztásban léptek fel újból, és miért nem vesz részt a projektben Temesi Berci, illetve Baki Ádám?
Sanyival 3 éves korom óta barátok vagyunk. Együtt kezdtünk a garázsunkban zenélni, kezdetben ő dobolt, én basszusgitároztam. Az első koncertünk 12 évesen volt, és gyakorlatilag amit a zenélésről tudunk, azt totál autodidakta módon sajátítottuk el. A mai napig röhögünk egymáson, hogy nem tudjuk a hangok, az akkordok neveit, és már nem is akarjuk megtanulni ezeket. Fogalmunk sincs, miket pengetünk! (nevet) Ennek a barátságnak nagyon mélyek a gyökerei, amelyek a zenélésben csúcsosodnak ki leginkább. Elég egymásra néznünk, és már szavak nélkül is tudjuk, mire gondol a másik. Szóval valamilyen formában folytatni akartuk ezt a dolgot. 
Szerettük volna újra átélni a közös zenélés örömét... A kezdeti elképzelés mindössze arról szólt, hogy Sanyival lemegyünk néha egy bérpóbaterembe és ökörködünk, szigorúan céltalanul, hobbiszinten, mint a kezdeti időkben. Aztán megjelent Kristóf, mert azt álmodta, hogy nélküle csinálok zenekart, amitől kikészült. (mosolyog) Janit nagyon régen, még az After@All-lal közös koncerteken szemeltem ki azzal a céllal, hogy egyszer szívesen zenélnék vele valamilyen formációban. BZ pedig az előbb említett módon került újra képbe. Mikor így öten összejöttünk, az elképzelés egy teljesen új csapat volt, amit eszem ágában sem volt Stonehenge-nek nevezni. Aztán ahogy születtek az új dalok, rá kellett döbbennem, hogy gyakorlatilag bármit csinálunk, az valamilyen szinten Stonehenge lesz. Ettől a felismeréstől kezdve pedig nem láttam értelmét a névváltoztatásnak, noha ennek ellenére egy időben nagyon komolyan szerettem volna a Stonehenge nevet valamivel kiegészíteni, hogy elkerüljem a nosztalgiázás legkisebb gyanúját is. Ha az első pillanattól fogva tudatosan a Stonehenge-et szerettem volna feltámasztani, abban az esetben Berci és Ádám lettek volna az elsők, akiket megkérdezek, volna-e kedvük újra zúzni. A mostani helyzet azonban egy sajátos folyamat eredménye, hogy végül mégis Stonehenge lett az, amit valami teljesen másnak szerettem volna. (mosolyog)
Mennyi időre szól ez az újjáéledés? Csak egy vagy több kiemelt fellépésről van szó, vagy egy fullos újjáalakulásról?
Az újraéleédési folyamat akkor vált igazán tudatossá, amikor megkaptuk a nagyszínpados MetalFest meghívást, mint az egyik magyar főbanda. A tervek és a hangulat tükrében ez egy fullos újjáalakulás – na persze ésszel. Nem szeretnénk feleslegesen szétforgácsolni az időnket és az energiánkat.
Mire számíthatunk a MetalFesten? Mennyi időt játszotok majd, és milyen programmal?
Háromnegyed órát játszunk. A programban a 10 éves jubileumra való tekintettel lesznek alap Angelo dalok, de emellett újak is. Semmi esetre sem szeretnénk leragadni a múltban.
Terveztek-e új dalokat, netán új lemezt írni?
Ahogy korábban említettem, vannak már új dalok, játszunk is párat a Metalfesten. A terv egy új lemez, és nem állunk vele rosszul. És mire megjelenik ez az interjú, kidobunk a netre egy új dalhoz készült videót, melynek a címe Shadow Man. Érdemes hát figyelni a Facebook oldalunkat. (Valóban így történt, az új dalt itt is meghallgathatod - D.Á.)
Kicsit tekintsünk vissza a múltra! Hogyan emlékszel vissza a banda megalakulására, és mai fejjel miként tekintesz az Angelo Salutante megjelenése előtti demós-koncertezős időszakra?
Ez nagyon régen, 1992-ben történt. (mosolyog) A megalakulással kapcsolatban folyton az jut eszembe, amikor otthon vadul agyaltam az új zenekarom nevén. Pont művészettörténetet tanultam, és az asztalon maradt egy könyv. Belelapoztam, és megakadt a szemem egy aprócska, fekete-fehér, hatalmas köveket ábrázoló fotón. A következő pillanatban már hívtam is az akkori dobosunkat, hogy elújságoljam, megvan a név. Pár hét múlva meg is volt az első koncert, amit azóta is gondosan őrzök egy VHS-en. Nagyon vicces, főleg azért, mert akkor még szólóztam, és olyanokat tekertem, amilyenekre ma már képtelen lennék. Igazából soha sem akartam Tapping Matyi lenni. Mindig is az izgalmas riffek és ritmusok érdekeltek... Az Angelo előtti demózós időszak volt számomra a legizgalmasabb korszakok egyike. Akkor éreztem magunkban a legnagyobb bizonyítási vágyat, ami hihetetlen dolgokat volt képes előcsalogatni. Többek közt az Angelo lemezt is. Számomra egyik-másik demó elkészítése izgalmasabb volt, mint az első lemezünk munkálatai. Emlékszem, milyen aktívan jelen volt az akkori prog scene, és volt egyfajta egészséges versenyszellem, ami rendkívül erősen rányomta bélyegét a zenekarok teljesítményére. Ma már teljesen máshonnan vagyunk kénytelenek inspirálódni és húzóerőt találni. Minden megváltozott.
Akkor is úgy láttam és a mai napig úgy gondolom, hogy talán az Angelo Salutante volt az első olyan magyar lemez, ami tényleg minden szempontból megütötte a nyugati színvonalat, manapság is könnyes szemmel emlegeti itthon mindenki, aki akkoriban szerette. Tisztában voltatok-e azzal akkoriban, hogy valami különlegeset alkottatok?
Nyilván valamilyen szinten elfogultak voltunk magunkkal szemben, de alapvetően nagyon meglepett bennünket a Salutante sikere, ami emlékeim szerint a hangpróbás első helyezéssel kezdődött. Az teljes sokkhatás volt. Tudomásom szerint mi voltunk az első magyar zenekar a Hammerworld történetében, akik első helyezést értek el a rovatban. 
Aztán jött a Summer Rocks és ProgPower meghívás, az év hazai előadója Arany Nyíl díj, a Mahasz listás helyezések, a külföldi lemezmegjelenések... Hihetetlen volt az egész, és jó nagy barmok voltunk, hogy abbahagytuk. Szerintem nagyon sokra vihettük volna nemzetközi szinten.
Szoktad-e hallgatni manapság a lemezt? Ha igen, mi az, amit ma másképp csinálnál? Van-e róla olyan dal, ami különösen közel áll hozzád?
A mai napig képtelen vagyok meghallgatni a lemezt. Őszintén szólva már a stúdiózás végére komoly csömöröm lett tőle, hiszen a végtelenségig hallgattuk, játszottuk újra és újra. Csodálkozom is például a Metallicán, hogyan képesek több ezerszer ugyanazokat a dalokat „lelkesen" eljátszani. Engem a zenélésnek ez az oldala kevésbé vonz. Sokkal inkább érdekelnek az új kihívások, új dalok, a szüntelen alkotás öröme. Már a stúdiózás alatt is rengeteg dolog volt, amit szívem szerint megváltoztattam volna. Rendíthetetlen maximalista vagyok. Ma meg érdekes módon azt gondolom, hogy minden úgy jó azon a lemezen, ahogy van. Már nem bántanám. A hozzám legközelebb álló dalok a Newcomer, az Angels és a Full Moon. Utóbbi dal rendkívül nehezen született, és a nagy titok az, hogy kezdetben a Between Two Worlds és a Full Moon egy dal volt, csak később szedtük őket szét, mint egy sziámi ikerpárt. (mosolyog) Valahol még vannak is olyan próbatermi felvételek, ahol a két dal egybeolvadt. Ha megfigyeled, vannak is bennük közös dallammotívumok.
Mennyi fogyott annak idején az Angelo Salutantéből?
Tudomásom szerint itthon több mint háromezer fogyott, amihez hozzájönnek még a külföldi, többek között a tajvani megjelenés példányszámai.
A megjelenés után meghívtak titeket a ProgPower fesztiválra, és emlékeim szerint egy komoly külföldi menedzsment is bejelentkezett nálatok érdeklődőként. Miért torpant meg aztán mégis a zenekar?
A ProgPower volt a Stonehenge sztori csúcsa. Ott kezdett el beindulni minden, és akkor, Hollandiában jöttünk rá arra, hogy külföldön népszerűbbek vagyunk, mint itthon. Az említett menedzsment pedig a Roasting House volt, a Pain Of Salvation egykori menedzsmentje, akik valóban komolyan elkezdtek velünk foglalkozni. Szó volt róla, hogy kiutazunk Svédországba újra feljátszani az Angelo lemezt, de aztán jött a megtorpanás. A családalapítás miatt nekem kicsi időre lett volna szükségem, BZ-t pedig fűtötte a tettvágy, így hát megnyeklett a dolog, és sajnos elveszítette a dinamikáját...
Hogyan emlékszel vissza BZ távozására?
Olyan szinten voltam benne más dolgokban, hogy a bejelentés pillanatában teljesen hidegen hagyott. Csak később döbbentem rá, mekkora hülyeséget csinált, és hogy én mekkora barom voltam, mert hagytam.
Az utolsó kézzelfogható Stonehenge hanghordozón zenélő felállásban egy japán srác énekelt. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra? Miért nem működött a Fumio-féle Stonehenge tovább és intenzívebben?
Mindössze az énekesi fronton történt csere, amit leszámítva az Angelo felállás változatlan maradt. A Fumióval közös együttműködés perspektívája elsősorban a Nerine EP befejezése volt, amely dalokat még BZ-vel közösen készítettünk. 
Új dalszövegeket írtunk és néhol változtattunk a dallamokon. Ezen az együttműködésen túl nem igazán voltak terveink. Fumio nagyon tehetséges, imádnivaló srác, de talán hiányzott belőle az a fajta őrültség és fékezhetetlen lendület, amitől igazi frontemberré, húzóerővé válhatott volna. Gyakorlatilag ellaposodott a kapcsolatunk, neki is gyermekei születtek, és talán be is darálta kicsit az élet. Szép lassan megszűnt a kommunikáció köztünk, amit nagyon sajnálok.
Milyen zenéket hallgatsz manapság?
Egyre kevesebbet és főleg régebbi kedvenceket. Nagyon ritka az olyan új zene, amitől belelkesedek. Legutóbb talán az instrumentális Animals As Leaders és a Gojira volt, ami bizonyos tekintetben lázba tudott hozni. Sok szempontból elkedvtelenít a zeneipar helyzete és az a fajta könnyedség, hogy minden információ két gombnyomásnyira van tőlem. Ebből fakadóan elveszett belőlem valahogy a kíváncsiság és a lelkesedés az új zenék iránt, talán a kiábrándítóan könnyű megszerzésük miatt. Minden ott van a neten karnyújtásnyira, és ettől számomra már nem olyan érdekes, szemben azzal, mikor heteket vártunk egy-egy hamisítvány műsoros kazettára. Ráadásul rengeteg tehetségtelen, fantáziátlan, unalmas zene van, és kicsit bele is fáradtam abba, hogy tíz új zenekarból max egy van, aki számomra vállalható dolgot csinál. Szóval többnyire maradnak a régi kedvencek.
Kiknek a hatására kezdtél el annak idején gitározni, és kik a kedvenc gitárosaid ma?
A bátyám és köztem tíz év korkülönbség van. Közös szobában laktunk és volt egy punkzenekara, még a '80-as évek derekán. Alig vártam, hogy kitegye a lábát otthonról, máris kezembe kaptam a basszusgitárját, és a tőle ellesett módon kezdtem játszogatni rajta, ha jól emlékszem, 10 éves koromtól. Két év múlva átnyergeltem szólógitárra és a korábban említett, autodidakta módon sajátítottam el tudásom csínját-bínját. Kedvenc gitárosok? Fredrik Thordendal, Zakk Wylde, Nuno Bettencourt, James Hetfield...
Mi minden idők három legjobb lemeze?
A Rushtól az A Show Of Hands, a Meshuggah-tól a Destroy Erase Improve és Stingtől a Fields Of Gold.
Mi az élet értelme?
A család.
MetalFest programok, információk itt!
