Január 31-én a Diesel Klubban lép fel Hollandia legismertebb metal bandája, az idén már fennállásának 20. évfordulóját ünneplő The Gathering. A zenekar tavaly 19-re húzott lapot a The West Pole albummal, hiszen ezen debütált új énekesnőjük, az Anneke Van Giersbergen helyére állított Silje Wergeland, de a visszajelzések alapján a tábor kedvezően fogadta a megújult felállást.
Siljével beszélgettünk.
Kezdjük a legalapvetőbbnél: hogyan kerültél a The Gatheringbe?
Nem tudok semmi különösen izgalmas sztorival szolgálni. Eljutott hozzám a hír, hogy énekest keresnek, mire írtam nekik egy mailt, és küldtem egy CD-t is két-három Octavia Sperati nótával, hogy tudják, nagyjából miben is gondolkodom. Kicsit később visszajeleztek, és egy pár hónap múlva már én voltam az új énekesnőjük! (nevet) Nem, ennél azért kicsit bonyolultabb volt: kaptam pár instrumentális verziót The Gathering dalokból, és meg kellett mutatnom, hogyan is képzelném el ezeket. De a végeredmény tetszett nekik, mivel engem választottak.
Rajongójuk voltál azelőtt, vagy csak ismerted őket?
Szerettem a zenéjüket, de rajongónak azért nem nevezném magam… Kedveltem a klasszikus nótáikat, néhányat énekeltem is közülük azelőtt, de az egészen korai dolgaik jelentős része például teljesen ismeretlen volt előttem.
Bizonyára az első pillanattól fogva tisztában voltál vele, hogy baromi nehéz feladatod lesz, ha helyt akarsz állni Anneke helyén. Hogy fogadtak a keményvonalas rajongók?
Hogy őszinte legyek, a legrosszabbra készültem fel, arra számítottam, ki fognak csinálni! (nevet) De a reakciók meglepően jók voltak mind a lemezre, mind az én teljesítményemre, sokkal keményebb kritikákat, szélsőségesebb véleményeket vártam. De ez minden énekesváltásnál így van, szóval nem hegyezném ki a dolgot csak a Gathering és Anneke esetére: bármilyen tagcserére kerül is sor, mindenképpen az új frontembereknek van a legnehezebb dolguk, hiszen sokak szemében ők testesítik meg az adott zenekart. Mindenesetre nekem nincs okom panaszra.
A csapat már javában dolgozott a The West Pole lemez dalain, amikor bekerültél a képbe. Mennyit tudtál hozzátenni az anyaghoz?
Szerintem elég sokat. Nyilván nem én írtam az összes énekdallamot és szöveget, de mindkét területen alaposan bele tudtam dolgozni magam a dalokba. Alapvetően ugyanakkor a csapat karaktere nem változott meg a közreműködésemtől, és szerintem ez is tetszett a többieknek. Összességében tehát ez egy tipikus Gathering lemez, de azért van benne némi frissesség is. Gitárgazdagabb, ritmusközpontúbb, lendületesebb album a The West Pole, mint az előzőek.
Talán korai még erről beszélni, de mit gondolsz, milyen lesz a folytatás, ahol bizonyára még nagyobb teret engednek majd neked a kibontakozáshoz?
Biztos, hogy a többieknek is könnyebb dolguk lesz, hiszen már teljes képük van rólam, pontosan tisztában vannak vele, mire képes a hangom, milyen fekvésekben tudok a legjobban érvényesülni, és így tovább. Nem olyan korai egyébként a kérdés, néhány friss nótavázlatunk ugyanis már akad, mindannyiunkat nagyon inspirálja ez az új leosztás. Legszívesebben folyamatosan csak az új dalokon dolgoznánk…
Nem okoz gondot ezen a téren, hogy te Angliában élsz, a többiek meg Hollandiában?
Ez az internet korszakában már abszolút nem probléma, de ha feltétlenül az kell, hogy valamihez fizikailag is együtt legyünk, az sem jelent újdonságot, hiszen az Octavia Sperati időkben állandóan Anglia és Norvégia között ingáztam. Most majd Anglia és Hollandia között repkedek folyamatosan…
Azt tudom, hogy a Gathering előtt a már említett Octavia Speratiban énekeltél, azt azonban nem, hogy mi történt előtte. Egyáltalán mikor kezdtél el énekelni?
Ó, mióta az eszemet tudom, énekelek! Az egész családomban mindenki énekelt vagy zenélt, így aztán teljesen természetes volt, hogy körülvesz a zene a mindennapokban. Hat éves koromban kezdtem el zongorázni, de utána még megpróbálkoztam egy sor hangszerrel. Tudod, elég félénk voltam akkoriban, így eszembe sem jutott, hogy énekes legyek. Először csak háttérvokalistaként dolgoztam, aztán valahogy úgy alakult, hogy egyedül találtam magam a középpontban…
A kezdetektől fogva metalban utaztál?
Nem, eleinte jazzt és különböző folkos dolgokat hallgattam és énekeltem, a metal csak később jött: Metallica, Black Sabbath, Slayer… Aztán megismerkedtem a black metallal, az Emperorral, illetve olyan elvontabb dolgokkal is, mint például a Sigur Rós. De sosem voltam olyan zenehallgató, aki csak egyféle zenében gondolkodik, és nem is hallgat semmi mást.
Énekesként kik hatottak rád leginkább?
Énekesnők közül talán Tori Amos az egyik legfőbb hatásom, de ha nem szűkítjük le nőkre a kérdést, akkor imádom Freddie Mercuryt vagy Ozzy Osbourne-t is… Sőt, Bruce Dickinsont is a legnagyobbak között tartom számon, bár kimondott Iron Maiden rajongónak nem mondanám magamat, nem szeretek tőlük mindent. És talán meglepő, de Tom Araya is ott van a hatásaim között. Azután kezdtem el kísérletezgetni durvább énekstílusokkal is, miután megismerkedtem a Slayerrel.
A Gathering elég sokat turnézik. Mit gondolsz, mennyire bírod majd a gyűrődést?
Ó, edzésben vagyok, ne aggódj! (nevet) Az Octavia Speratival is elég sokat koncerteztünk, turnéztunk a Cradle Of Filth-tel, a Paradise Losttal… Igyekeztünk annyit játszani mindenfelé, amennyit csak lehetett. Ez nyilván más lépték, de a lényeg ugyanaz.
Koncert után még nagy bulizásokat csaptok, vagy inkább pihentek?
Nagyon nem lesz rock’n’roll, amit mondok, de én egyáltalán nem vagyok egy party animal, és habár olyan nagyon alaposan még nem ismerjük egymást minden téren, eléggé meglepne, ha a többiek azok lennének… Szóval szerintem nem várhatók nagy, féktelen bulizások.
Énekesnőként nyilván tudsz válaszolni arra a kérdésre, hogy nyaggatnak-e a koncertek előtt, közben vagy után férfi groupie-k… Mindig érdekelt, hogy vajon léteznek-e ilyenek.
(nevet) Nos… Igen, léteznek, és aki nyitott az ilyesmire, az akár élhet is a lehetőséggel, ha éppen úgy adódik. Mivel azonban nekem mindig is stabil kapcsolatom volt, amikor már komolyabban koncerteztem, sosem érdekelt a dolog. Megfelel a válasz?
Igen, köszönöm! Magyarországon jártál már korábban?
Még soha, de az egyik legjobb barátnőm magyar származású, csak Londonban él, és ő már rengeteget mesélt az országotokról. Szóval nagyon várom a budapesti fellépést!
Mi minden idők három legjobb lemeze?
A Pink Floydtól a Meddle, és azon belül is az Echoes. Aztán ott a Sigur Róstól az Ágatis byrjun, a harmadik pedig legyen az egyes Black Sabbath.
Mi az élet értelme?
Hogy próbáld meg minél jobban érezni magad!
