Az idei Pepsi Szigeten a május után ismét Budapestre látogató Therapy?-ból Martin McKeegan basszusgitárossal és Graham Hopkins dobossal beszélgettem a zenekar elképzeléseiről, terveiről.
Az új best of... albumotokon található két új szám, mikor kerültek ezek rögzítésre, és mit kell róluk tudni?
McKeegan: Idén áprilisban. A régebbi lemezek hangulatát idéző zajos rock and roll nóták, olyan Teethgrinderesek. De ez az album nem is best of, inkább csak egy visszatekintés az elmúlt 10 évre. A legtöbb zenekar a best of lemezükre azokat a nótáit rakja fel, amelyek kislemezen is megjelentek. Mi nem. Mert a mi legtöbb szerintünk jó számunk nem volt kislemezes. Amit ezzel az albummal csináltunk az az, hogy a legelső naptól végigvettük az elmúlt tíz évet, és azokat a dalokat választottuk ki, amelyekről úgy gondoljuk, hogy a legjobban tükrözik az elmúlt 10 éves ténykedésünket. Ez nem az a 10 szám, amit esetleg az MTV-n láthattatok, hanem az, amiről mi úgy gondoljuk, hogy kifejezi miről is szól a Therapy?.
Szerettek fesztiválokon játszani?
McKeegan: A fesztiválok szerintem jók, mert sok zenekart mi is meg tudunk nézni. Mivel sokat turnézunk nem sok szabadidőnk van, így nem látunk más zenekarokat csak egy fesztiválon. A múltkor pl. láttam a Motörheadet és a Fu-manchut, akiket már rég szerettem volna. Nekünk erről szólnak a fesztiválok, hogy minél több zenekarral megismerkedjünk, főleg, ha tetszik is, amit csinálnak. Szeretjük a fesztiválok hangulatát is. Nincs ilyen "saját budit, meg saját kajáldát akarok" rinyálás. Minden zenekar ugyanazt kapja, amit a másik. Akár csak nézi a másikat fellépés közben, akár fellép.
Hogy döntitek el, hogy éppen instrumentális lesz-e egy szám vagy sem?
Hopkins: Nem sokat tervezgetünk. Ha kitalálunk egy témát, és nem érezzük szükségét, akkor nem lesz rajta ének.
McKeegan: Ja, nem tervezünk meg igazából semmit előre a zenénkben. Vannak dolgok, amik okkal történnek, de vannak, amikről úgy érezzük úgy jók, ahogy vannak. Ha valami úgy sikerül, hogy nincs rajta ének, nem bolygatjuk. Vannak olyan zenekarok, akik szükségét érzik bizonyos szerkezeti elemek meglétét minden számban, mint pl. a nagy rockzenekarok a szólóét. Ha nekünk valami beleillik belerakjuk, ha nem, akkor meg se fordul a fejünkben általában.
Terveztek kiadni élő albumot is?
McKeegan: Nem tudjuk. Sokan kérdezik ezt mostanában. Nagyon jó felvételnek kellene lennie, mert nem sok értelmét látom az utójavítgatásnak, mert akkor elveszti az élő jellegét. Nagyon kevés jó élő lemez készült a rock történetében. A legtöbb vagy szarul szól, vagy stúdióban polírozták tökéletesre. Ha mi kiadnánk ilyesmit, nagyon jónak kellene lennie, de ha úgy megyünk színpadra, hogy tudjuk a felvétel miatt jól KELL játszanunk az se jó, mert visszafogottá tenne minket. Ezért nincsenek most ilyen terveink.
Nem ijesztő számotokra, hogy a zenétek az interneten akár ingyen is hozzáférhető?
McKeegan: Nem annyira, mint a Metallica számára. Úgy tűnik nekik jobban kell a pénz... (nevet) Szerintem, ha valaki le akar tölteni valamit a netről - tegye. Az érdekes aspektusa a dolognak az, hogy előbb-utóbb a lemezkiadóknak kell változtatniuk valamit a dolgaikon, ha életben akarnak maradni. Ha meg akarják akadályozni, nekik kell ez ellen ringbe szállni. Azoknak a zenekaroknak nagyon jó terjesztési lehetőség ez, amelyiknek nincs kiadója. A kiadók csak a divatzenéket figyelik, azon kívül pedig rengeteg jó zenekar tevékenykedik, akiknek ez az egyetlen lehetőségük.
Akkor jó dolognak tartod az internetet?
McKeegan: Persze! A legjobb benne, hogy a rengeteg információt tesz elérhetővé, akár zenét is. Ha hall valaki egy zenekarról, de nem tud róluk semmit és megvenné a lemezüket, előtte meggyőződhet róla, hogy tényleg tetszik e neki. Szerintem egy igazi zenerajongó meg akarja venni az eredetit, el akar menni a zenekarok koncertjére, mert ettől élvezi a zenét igazán.
Meséljetek kicsit az utolsó album felvételéről!
Hopkins: Annyival volt másabb, mint a Semi-detached, hogy totál egyben nyomtuk fel az alapokat. Az ezelőttit 9 hónapig csináltuk kisebb-nagyobb szünetekkel, ez pedig kb. 3 hét alatt készült el. Nem koncerteztünk sokat előtte a karom miatt, és így benne van minden energia, amit azokon a koncerteken nem adhattunk ki.
McKeegan: Meg alaposan be is gyakoroltuk előtte az összes nótát. Nem sok értelme lett volna ülni a stúdióban a semmiért, így hamar felnyomtuk és kész.
Meg vagytok elégedve az új kiadótokkal?
McKeegan: Tökéletesen. Mindig úgy történnek a dolgok, ahogy szeretnénk. Ez vonzott a kiadóban. Nem azzal álltak elő, hogy: "Hallottátok a legújabb, tuti sikeres amerikai rockbandát? Na ez kellene nekünk is!". Hanem azt mondták, hogy mivel mi már jó pár lemezt csináltunk, és el is adtunk, tudják, hogy értünk hozzá és, ha stúdióba megyünk, csináljuk egy Therapy? albumot. Ez megadta a kedvező kezdő lépést. Akármit kitaláltunk odaadták rá a pénzt, mert bíztak benne, hogy tudjuk mit csinálunk.
Kinek az ötlete ez a rengeteg érdekes albumborító?
Hopkins: Általában mi szoktuk őket kitalálni, és van, aki segít megvalósítani. Az első kettőt Michael és Andy egy belfasti barátja festette és annyira megtetszett mindenkinek, hogy felhasználták. A Nursé Andy ötlete volt. A Troublegum a managerünk, Gerry egy művész barátjáé, Nigel Rolfé, aki maga dugta a fejét a kukába. Az Infernal Love-ban a kiadó keze van. A Semi-detached is a mi ötletünk volt. Előbb csak két fejet akartunk, a végén már az a konyhás kép lett belőle, és aki látta mindenki azt mondta, nagyon beteg, így meghagytuk. A Suicide Pact - You First-öt megint Nigel Rolfe készítette. Az megint ő a sok maszkkal a fején. A belső képeket meg mindenhonnan összeollózzuk. Szóval általában elég sok közünk van a dologhoz.
Miként befolyásolja a családi életetek a zenélést, hisz Andynek gyereke is van?
Hopkins: Persze, hogy mindannyiunknak van barátnője, felesége, esetleg gyereke, de ők mind megértik mivel foglalkozunk és ez mivel jár. Általában nem megyünk el otthonról 4-5 hétnél tovább, mert mi is tudjuk, hogy családunk van. Hazamegyünk 1-2 hétre pihenni, mert különben felrobbanna a fejünk. Nem vagyunk az a típusú zenekar, akik képesek pl. 6 hónapot együtt tölteni. Ez a zenekarnak és a családi életünknek se tenne jót. Ezért szerencsére nagyon jók a kapcsolataink az otthoniakkal.
Mielőtt megalakult volna a zenekar, mivel foglalkoztatok?
Hopkins: Én '96-ban kerültem be a zenekarba, azelőtt iskolába jártam. Martin, a csellósunk a Susy and the Banshees-ben játszott elég sokáig mielőtt bekerült volna a bandába. Andy, a frontember egy gyárban dolgozott, ahol gumiabroncsokat csinált.
McKeegan: Én zeneiskolába jártam a zenekar alakulása előtt.
Mennyi időbe tellett, amíg meg tudtatok élni a zenélésből?
Hopkins: Amikor én '96-ban beszálltam már elég jól állt ezen a téren a zenekar.
McKeegan: Már az első EP után elmondhattuk, hogy profi zenészekként meg tudunk élni a zenéből.
