Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Orange Goblin: az emberiség vége

Orange GoblinBen Ward énekessel beszélgettem a zenekarról, a nyár elején megjelent The Big Black című albumukról, és az angliai rockéletről általában.

Szeretném, ha elmondanád röviden eddig mi jelent meg a zenekartól '95-ös megalakulásotok óta?

Eddig 3 lemezünk jelent meg a mostanival együtt. A Frequencies from Planet Ten az első, amin sokat kísérleteztünk a billentyűs témákkal, de rájöttünk, hogy ez nem jön be, mivel élőben nem tudtuk megvalósítani a dolgokat, mert nem volt állandó billentyűsünk. A Time Travelling Blues a második, amiről el is hagytuk a billentyűt, ezért ez közelebb áll a mostanihoz, a The Big Blackhez. Abban mindhárom megegyezik, hogy az albumaink a ránk legnagyobb hatással lévő zenekarok stílusjegyeit tükrözik, ilyen pl. a Black Sabbath, de ezen kívül persze saját ötleteinket is hozzáadjuk.

Olvastam rólatok egy biográfiát, amiben szemet szúrt nekem egy kifejezés, miszerint "hatás alatt" alkottok. Minek a hatását értitek itt konkrétan? Csak a zene, amit hallgattok, vagy egyéb ajzószerek is serkentik az alkotási kedvet és a kreativitást?

Egy kicsit mindkettőből... (nevet) Szeretünk bulizni, és óriási hatással vannak ránk a Sabbath-szerű zenekarok, akik megalkották az a stílust, amit ma mi is játszunk.

Sok hozzátok hasonló kaliberű zenekarnál nem jellemző, hogy a tagok sok időt töltenek együtt, akkor ez nálatok másképp van?

Nagyon is! Annak idején mindannyian egy házban laktunk Londonban, de pont, azért kellett külön költöznünk, mert komolyabbra fordult a zenekar. Fel kellett mondanunk az állásainkat, hogy csak a zenekarra tudjunk koncentrálni, de anyagilag már nem engedhettük meg magunknak azt a lakást, ahol laktunk. A basszusgitárosunknak Martynnak kisbabája született, és ez is közrejátszott egy kicsit. A többiek Londonban maradtak, de én egy kisebb városba költöztem Londontól észak-keletre. Ez kihat arra, mennyit tudunk próbálni, mert kicsit messze lakunk egymástól, de jobb is így szerintünk, mert mikor együtt laktunk, minden este zenéltünk csak azért, hogy zenéljünk és így születtek a számok. Most viszont, mikor bemegyünk a stúdióba mindenki nagyon jó, átgondolt ötletekkel jön és ez a számok írására kreatívabban hat.

Akkor jó sok időt tölthettek a stúdióban, ha csak ott tudtok túlnyomórészt számokat írni...

Igen, általában elég sok időt töltünk a stúdióban, de nagyon sokat koncertezünk is, és akkor nagyon sok időt tudunk együtt tölteni. Sokat segít a turnézás, hogy igazán zenekarrá formálódjunk. Egymástól merítünk ötleteket és tapasztalatokat is.

Sokfelé jártatok már, hol éreztétek magatokat a legjobban?

Egyértelműen Japánban. Ahogy ott hozzánk álltak, elképzelhetetlen európai fejjel. Néhány napra úgy éreztem magam, mintha a Beatles tagja lennék, annyira körbevettek a szeretetükkel. Mindenhol csodálatos a közönség, de ott leírhatatlanul az.

Amerikában játszottatok már?

Nem, de idén reméljük, hogy eljutunk odáig. Sok amerikai zenekarral játszottunk már Angliában. Mind azt mondták, miért nem megyünk játszani velük, de eddig egyikből se lett semmi. Ez egy kicsit elszomorító.

Korábban a zenekart Our Haunted Kingdomnak hívták. Mesélj erről az időszakról valamit...

Kb. 1-1,5 évig volt ez a nevünk. De az első album kiadása előtt nevet változtattunk. Szerintem ez volt a legjobb dolog, amit valaha tettünk, hehehe... Az Our Haunted Kingdom már nem jelentett számunkra semmit, nem takarta azt, amit csináltunk.

Mit jelent számotokra az Orange Goblin, mint név? Miért jobb ez, mint a korábbi nevetek volt?

Elsősorban, azért, mert mindenkinek sokkal jobban tetszett a zenekarból, de különösebb jelentése nincs. Szerettünk volna valamilyen színt, mivel a '70-es évek nagy bandáinak mindnek volt a nevében, pl. Pink Floyd, Black Sabbath, Deep Purple stb. és ehhez a Goblin nagyon jól passzolt. Olyan pszichedelikus a hangzása.

Sokat szerepeltek válogatásokon. Hogy működik ez nálatok?

Általában a kiadót keresik meg, hogy csinálnának egy válogatást és szeretnék rátenni egy számunkat. Nagyon jó dolognak tartjuk, mivel így több emberhez el tudunk jutni.

Külön írtok erre a célra számokat vagy csak a lemezek anyagából válogattok?

Általában a lemezekről. Nem szoktunk úgy gondolkozni, hogy: "Oh, mi lenne, ha most írnánk egy számot egy válogatásra!".

Elégedett vagy az új albummal?

Természetesen! Nem 100%-osan, hiszen mindig lenne mit utólag hozzátenni, de már nem változtathatunk rajta. (nevet) Ez a legjobb teljesítmény, amit jelenleg nyújtani tudtunk. Sőt, szerintem a legjobb album, amit valaki eddig csinált, ennyire magabiztosak vagyunk. (nevet)

Mit jelent a lemez címe?

A dobos ötlete volt a dolog. Az eredeti ötlet "Third Time Lucky - Harmadszor is szerencsés" volt, de a kiadó ezt túl nagyképűnek tartotta, hehe... Chris írta az azonos című számot és elmagyarázta, hogy arról szól, hogy egy nagy fekete massza a világűrön átszállva mindent magába szív, majd elér a Földhöz és azt is elnyeli, elhozva ezzel az emberiség végét. És jó ötletnek tartottuk, mivel illik a lemezhez.

Tartjátok a kapcsolatot a kiadótok többi zenekarával?

Hogyne, sokat bulizunk együtt. Ez a jó ebben a műfajban. Sokan megférünk egymás mellett és még jóban is vagyunk. Anglia kis ország, a zenekarok barátságosak, nem sokan szeretik itt ezt a zenét, ezért azok összetartanak.

Megéltek a zenélésből?

Sajnos nem. Mindenki dolgozik valamit. Általában mellék- és másodállásban. Én meg mostanában a lemezt népszerűsítem. Sokat járok mindenfelé interjúkat adni.

 

Hozzászólások 

 
#1 Equinox 2013-09-07 11:52
Vicces arc, ráadásul pont ezt a lemezt hallgatom!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.