Shock!

május 08.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Száz százalék, hogy Eddie a túlvilágról szólt hozzám”

Encore, Thank You, Goodnight címmel mutatta be új dalát Sammy Hagar, Joe Satriani, Michael Anthony és Kenny Aronoff. Az énekes szerint a szerzeményt konkrétan is a 2020-ban elhunyt Eddie Van Halen ihlette.

0426sammy

A speciális Van Halen-emlékkoncertek közepette friss dallal jelentkezett Sammy Hagar, Joe Satriani, Michael Anthony és Kenny Aronoff. Az Encore, Thank You, Goodnightot az énekes egyik álma inspirálta. „Álmomban megjelent Eddie, vállán a gitárral – mondta Sammy a Rolling Stone-nak. – Nagyon örültünk egymásnak, mert régóta nem találkoztunk. Elkezdte játszani ezt a riffet, én pedig egyből ráénekeltem. Úgy ébredtem, hogy ott keringett a fejemben a dallam, így egyből előkaptam a telefonomat, hogy rögzítsem. A feleségem kiabálni kezdett, hogy mit művelek, én meg: dalt írok! Másnap reggel pedig a gitáron nekiálltam összerakni az akkordmeneteket is. Száz százalék, hogy Eddie a túlvilágról szólt hozzám, nem is kérdés.”

Sammy szerint a szám amolyan utolsó főhajtás élete Van Hagar-periódusa előtt. „Köszönetet mondok ezzel a dallal: szeretettel, tisztelettel és egy pokolian jó gitárszólóval. Joe tökéletes partner volt a hangzás véglegesítésében: lazán hozta azt a grandiózus, érzelemgazdag, gitárorientált energiát, amiben abszolút benne van Eddie személyisége, de teljes egészében Joe-tól származik. Michael Anthony mennydörgő basszusának, azoknak a masszívan Van Halen-ízű háttérvokáloknak, illetve Kenny Aronoff kíméletlenül erőteljes ritmusainak köszönhetően tényleg minden tekintetben nagyon erős lett ez a dal.”

A Van Halen negyvenöt éve megjelent Women And Children First albumáról nemrég a Klasszikushock rovatunkban is megemlékeztünk.

 

Hozzászólások 

 
#3 ddrum 2025-04-28 08:15
Rajongok az öregért, de azt kell mondjam, bocs, Uncle Sammy, ezt az akkordmenetet már hallottuk tőled.
Idézet
 
 
#2 kamikaze 2025-04-26 10:03
Tényleg jó, lehetne egy teljes lemez is ebben a minőségben.
(A címképen kissé túllőtték a PS-t, Sammy kb. 45 kg-os rajta, bár a többiek sincsenek vágósúlyban. :D).
Idézet
 
 
#1 Tyler 2025-04-26 09:14
Erre szokták mondani, hogy koncertet, de azonnal!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.