Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kataklysm: súlyos fém Kanadából

KataklysmUltrasúlyos metal zene. Körülbelül ezzel a jelzővel lehetne illetni ezt az underground berkekben már igencsak jól ismert kanadai zenekart. A zenekar nem rég fejezte be 16 állomásos európai turnéját, ami Magyarországon is tarolt. A zenekar múltjáról, jelenéről és jövőjéről faggattam Max Duhamel dobost.

A lemez Európában szeptember elején kijött, hogy fogadták a rajongók és a média?

Mivel most fejeztük be a turnénkat Európában, tudom, hogy a rajongóknak nagyon tetszik. Mindenki nagyon pozitívan áll hozzá, minden kisebb és nagyobb magazin egyszerűen imádja. Nekünk ez nagyon jól esik, ezért meg is köszönném mindenkinek, akinek tetszik.

Változtattatok valamit a felvételi stratégiátokon ezzel az albummal kapcsolatban?

Nem. Minden albumunkat egyformán vesszük fel. Ez és az előző lemez is kb. 2 hónap alatt íródott, és ugyanúgy vettük őket fel, mint az előzőeket, sávonként.

Csak Maurizio felelős az énekekért? Ti nem veszitek ki a részeteket a szövegírásból?

Nem, mivel nekünk semmi közünk az énekhez. Maurizio arról ír, amit érez, ami a zenéhez illik hangzásban és hangulatban. És az album koncepcióját is szem előtt tartja.

A zenekar elég multikulturális, ha csak a neveket nézem, akkor is. Mind kanadai születésűek vagytok?

Mindannyian Kanadában születtünk, ugyanabban a városban Montreálban. De pl. Maurizio olasz, azaz szicíliai származású, az összes rokona ott él, de ő születése óta Montreálban lakik.

Az új album 3. és 4. száma erről árulkodik akkor?

Pontosan. Az a két szám arról szól, hogy a rómaiak, hogy gondolkodtak a háborúról. Ismeri nagyon jól az olasz történelmet és, ezért írt 2 dalhoz erről szöveget. Arról írt, amiben a rómaiak hittek, és amin keresztülmentek.

Ez azt jelenti, hogy büszke az olasz származására Maurizio?

Nagyon is az.

Mitől ilyen súlyos a zenétek? Ilyen a lelkivilágotok is vagy a világ van rátok ilyen hatással?

Teljesen normális emberek vagyunk. Tudjuk, hogy milyen zenét akarunk játszani, és annak milyennek kell lenni, ahhoz, hogy jó legyen. Azért játszunk súlyos zenét, mert úgy érezzük, ezt várják tőlünk az emberek. Ha például rock and rollt játszanánk, biztos utálna minket mindenki. Szóval semmi agresszív hajlamunk nincs, amit így élnénk ki. Tudjuk mit várnak tőlünk, és az adjuk a közönségnek.

A Slipknot és a hasonló metal bandák a súlyos zenét image-dzsel párosítják. Mi a véleményed erről, és nektek miért nincs szükség szerinted ilyesmire?

Nekünk annyi az image, hogy úgy érezzük a death-hez a fekete illik, mert a death sötét zene, ezért csak simán feketében zúzunk a koncerteken. A csiricsáré színek, mint a rózsaszín, meg a rikító narancssárga egyszerűen nem illene a zenéhez és hozzánk sem. De a Slipknot esetében ez jó dolog, mert a rajongók vágynak az ilyesmire. Van bennük valami misztikus, ezért is adnak el annyi lemezt, mert senki sem tudja ki van a maszk mögött. Ha pár zenekar ezzel sikert ér el, szerintem semmi kivetni való nincs benne.

Mivel foglalkoztatok, mielőtt megalakult a zenekar?

Mindannyian suliba jártunk. Mellette meg dolgozgattunk, hogy legyen egy kis pénzünk. Mióta 17 éves koromban beszálltam a bandába ugyanaz a munkám. Stefannal, a bőgősünkkel együtt dolgozom, aki a zenekar előtt is és most is a legjobb barátom. Együtt hallgattunk death metalt és együtt döntöttünk úgy, hogy Maurizioékkal fogunk zenélni.

Szóval még mindig dolgoztok a zenélés mellett?

Igen, amikor nem vagyunk turnén dolgoznunk kell, hogy megéljünk. Ha a turnék jól fizetnek, nem kell dolgoznunk, de mikor vége a turnéknak, muszáj visszamenni.

Milyen zenén nőttél fel?

Főleg rockot és heavy metalt hallgattam eleinte. Maident, Osbourne-t, Sabbath-ot, KISS-t, mindent, ami ma már szinte klasszikusnak számít, de akkor nagyon ment. Death metalt 1989 körül kezdtem el hallgatni, amikor az egyik uralkodó metal műfajnak lehetett még mondani. Ezért is csatlakoztam a Kataklysmhez, mert mikor meghallottam az akkori death bandákat, úgy éreztem ez a legnagyszerűbb zene, ami létezik, és mindenféleképpen zenélnem kell nekem is. De természetesen azért a régi zenéket is meghallgatom még.

Amiket hallgatsz mostanában mennyire ötletforrás neked, mennyire tudsz belőlük ihletet meríteni?

Ha abból merítenék ötletet, amiket hallgatok, az ártana a bandának, mivel mostanában sokkal lassabb dolgokat hallgatok, mint amit mi játszunk. Igazából egyetlen zenekar van, ami a 90-es években a legnagyobb hatást tette rám, és ez a Rammstein. Szeretem őket nagyon, mert a show amit előadnak, a pirotechnika, a tűzijáték stb. nagyon emlékeztet a KISS-re, és nagyon hatásos a zenéjükkel ötvözve.

A turnék milyen hatással vannak a magánéletetekre?

Most igazából semmilyen hatással nincsenek. Régen viszont sok negatív hatásuk volt, mert sok barátnőt vesztettünk el miattuk, mert nem voltak megértők és nem támogattak minket eléggé. Most mind a családunk, mind a barátaik nagyon rendesek, elfogadnak minket a zenénkkel együtt olyannak, amilyenek vagyunk. Szóval csak a lányokkal volt gond. (nevet)

Mi volt a gond a Nuclear Blasttal, és miért mentetek vissza hozzájuk mégis?

Igaz, mikor az egész történt én nem voltam épp a bandában, de persze ismerem a sztorit. Voltak nézeteltéréseik a NB-tal, és úgy döntöttek elválnak útjaik, ezért egy albumot egy kisebb kanadai kiadónál adtak ki. De mikor elkészült az előző albumunk a Prophecy, a kiadó azt mondta, hogy neki ez túl nagyszabású, túl jól sikerült és szerintük keressünk egy nagy kiadót megint. Mikor a Nuclear Blastnál hallották a felvételt, azonnal lecsaptak rá. Mindannyian felnőttünk a problémák megoldásához, a nézeteltérések rendezéséhez és így ismét leszerződtünk a NB-hoz.

Hogy mutatnád be pár mondattal a zenekart egy olyan embernek, aki egyáltalán nem ismeri?

Extrém zene, pár dallamos témával, mégis erős, feszes szerkezetű számokkal. Kicsit más, mint amit általában deathnek neveznek.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.