Shock!

Ami Amerikának a Big Four, az az öreg kontinensen a Teuton Thrash Triász, azaz a Sodom, a Destruction és a Kreator. Megkerülhetetlen alapcsapatok, akiknek a neve legelsőként kerül említésre, ha az európai thrash metal legfontosabb és legjobb bandái kerülnek szóba. Csakúgy, mint előbb említett két társa, a Tom Angelripper által vezetett Ruhr-vidéki brigád is bandák tucatjaira, sőt, minden túlzás nélkül mondhatjuk, egész műfajokra és színterekre volt komoly hatással. A legsikeresebb lemezét pont huszonöt éve kiadott csapat igen komoly respektet vívott ki magának az évek során a zenehallgató közönség és a szakma részéről egyaránt, ez azonban nem volt mindig így.

A Sodomot beindulása után jónéhány évig nem vette komolyan az úgynevezett „szakma", sőt, sokan hajlamosak voltak lesajnálóan nyilatkozni a trióról, annak ellenére, hogy bemutatkozó kislemezük, az In The Sign Of Evil mára épp akkora klasszikussá érett, mint mondjuk az Endless Pain a Kreatortől. A magam részéről ettől függetlenül mai napig értem a negatív véleményeket a korai anyagokkal kapcsolatban, hiszen amellett, hogy a bemutatkozó minialbum valami rettentően sötét, gonosz, és akkoriban döbbenetesen extrémnek ható muzsikát rejtett, finoman szólva is nehéz hallgatnivaló. A zsigeri gyűlölet, az agresszivitás, az anti-kommersz hozzáállás már ekkor is megvolt, de a muzikális és dalszerzői kvalitások igen alacsony szintje miatt zeneileg kevéssé tartom értékelhetőnek az anyagot. Azt viszont nem szabad elhallgatni, hogy épp ez a hangulat és hangzásvilág tette a csapat korai anyagait a black metal szcéna egyik legfőbb hivatkozási alapjává, amelyről többek között például a Mayhem tagjai is egyik legfőbb hatásukként számoltak be.

A fordulópont a kettes Persecution Mania lemezzel érkezett meg, amelynek esetében egyértelmű szintlépésről beszélhetünk. A Nuclear Winter, a Christ Passion vagy a Bombenhagel már jóval kidolgozottabb dalok voltak, mint a bemutatkozó EP, vagy az első nagylemez, az Obsessed By Cruelty témái. A változás leginkább a gitáros Frank „Blackfire" Gosdzik érkezésének köszönhető, aki meghozta azt a fajta zeneiséget, ami korábban hiányzott a bandából, ráadásul sikerült végre a gitárosi posztot is stabilizálni vele. A bemutatkozó EP, valamint a két felállással is rögzített Obsessed By Cruelty megjelenésének ideje alatt Tom „Angelripper" Such és Christian „Witchhunter" Dudek ugyanis három gitárost is elfogyasztott. Amellett, hogy Blackfire csatlakozásával a zenei paletta is bővült, a Sodom szövegeiben is változások álltak be: a vallási témák helyett sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak a politikus,pontosabban a háborús témák. Szintén fontos még megjegyezni, hogy a csapat kabalafigurája, a gázmaszkos Knarrenheinz is ezzel az albummal vált a Sodom-család tagjává.

A manapság ismert Sodom-világ tehát a Persecution Maniával alakult ki, amelynek megjelenését igen komoly turné követte 1987-1988-ban, amit egy koncertlemez, a botrányos borítójú Mortal Way Of Live örökített meg. A szodómiát, azaz egy állatokkal felturbózott orgiát ábrázoló borító természetesen sokaknál kiverte a biztosítékot, de Witchhunter szerint ebből is csak profitált a banda: „Azt hiszem, az is egyfajta reklám, hogy az újságok ki nem állhatnak bennünket. A rossz kritikák is segítik a lemezeladást. Minket nem érdekel, mit gondolnak rólunk, a siker igazolja, hogy nekünk van igazunk. Egyáltalán nem zavar minket, hogy céltáblává váltunk. Ezek a dolgok mind természetesen jönnek. Tom mindig azt mondja a koncerteken, ami épp az eszébe jut, és ez így helyes. Ez igazi Ruhr-vidéki hozzáállás, és az emberek szeretik az ilyesmit."

Blackfire belépésével tehát egy stabilizálódott felállású, a kétéves turnén összeérett, ugyanakkor a médiafelhajtás miatt felfokozott érdeklődéssel figyelt Sodom állhatott neki a harmadik lemeznek, az Agent Orange-nek, amelyet 1989 márciusában és árpilisában rögzítették Nyugat-Berlinben, a Musiclab stúdióban. A felvételeket az a Harris Johns producer irányította (később is dolgoztak vele a 'Til Deah Do Us Unite, a Code Red és az M-16 felvételeikor), aki korábban Kreator, Grave Digger, Tankard, Coroner és Helloween anyagokon is melózott, a végeredmény pedig egyértelműen túlszárnyalta a Persecution Maniát. Witchhunter: „Technikailag sokkal jobbak vagyunk, és ezúttal a stúdióban is megerőltettük magunkat: végig józanok maradtunk. A Persecution Mania egyenes folytatása ez a lemez, csak kicsit több gondolatisággal és jobb hangzással."

A nyitányként érkező címadó kapásból megdörren, ami pedig újdonságot jelent, a középtempón lüktető riff, amely az első egy percet uralja. Utána aztán persze átcsapunk a jól megszokott Sodom darálásba, de mégis egyértelműen jelzi a dal, hogy a csapat a jelentős technikai fejlődés mellett még a határait is igyekezett némiképp tágítani. A kíméletlen sikálás és Angelripper acsarkodása hozzák a megszokott Sodom-hangulatot, a középrésznél azonban ismét csak visszalassulnak, hogy Blackfire kissé slayeres gitártémája, valamint a háttérben feltűnő helikopter rotorjának hangja fokozza a feszültséget. A dal halltán tökéletesen érthető, miért nyilatkozta azt Tom Angelripper, hogy a trió muzsikája remekül érzékelteti egy háború borzalmait.

A kettes Tired And Red hagyományosabb Sodom téma – azaz kapkodós, kalapálós, szövegköpködős darab –, a közepén azonban egy váratlan húzással akusztikus témázgatásba kezdenek, ami körülbelül annyira meglepő, mintha a gelsenkircheni gyermekkórust hívták volna meg némi vendégszereplése. Mindehhez még hozzájön Blackfire kifejezetten dallamos gitárszólója, illetve az alatta dohogó rockos riff, úgyhogy amennyire hagyományőrző a dal indítása, a végére legalább annyira rendhagyóvá is válik. Witchhunter: „A sebesség nem egyenlő a keménységgel. Zenészek vagyunk, és azt kell játszanunk, ami belülről jön. Ebben senki sem befolyásolhat bennünket. Éppen ezért megpróbálunk eredetiek lenni, saját, megoldásokat vinni a zenébe. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem érnek minket zenei hatások. Én például nagy Motörhead rajong vagyok, és ez a zenénkben is hallható."

Az Incest egyszerűsége ellenére – vagy épp azért – kifejezetten meggyőző darab, és ez már némi középtempós málházást leszámítva végig maximális fordulatszámon pörög, azaz az első a lemezen, amelyben a jól bevált sémák mellett semmi újítás sem hallható, Frank szólója pedig ebben is erőteljes Slayer hatásokat mutat. A Remember The Fallen Sodom-mércével mérve már-már lírainak tekinthető szám, Angelripper pedig meglepően jó dallamokat produkál benne. Ha a Tired And Reden valahogy túltették magukat az In The Sign Of Evil rajongói, hát ennél a tracknél tuti, hogy végleg tátva maradt a szájuk: egész más ez a dal, mint bármi, amit korábban alkottak, dallamosabb, zeneibb és fogósabb minden korábbi témájuknál, de végtelenül jól áll nekik. A soron következő Magic Dragon sem indul gyorsabban, Angelripper azonban korábbi dallamait elfelejtve mély hangon acsarogja végig, majd a második felében a gázpedálra is alaposan rátaposnak. A következő Exhibition Bout már nem hoz újdonságot, gyors és némileg visszafogottabb részek váltakozására épülő darab, amely egy rockosabb riffet is felvillant. Az előző anyag Bombenhageljének folytatásaként német címmel és „refrénnel" érkező Ausgebombt pedig gyakorlatilag Motörhead tiszteletadásnak is tekinthető: Angelripper előtérben röfögő bőgője, Witchhunter dobolása, és maga az egész dal is egyértelműen Lemmyék munkássága előtt hajt fejet. Nincs is ebben semmi meglepő, hiszen a Venom és az AC/DC mellett a Motörhead is komoly hatással volt nem csak Witchhunterre, hanem az egész bandára is. Az utolsó sajátként érkező Baptism Of Fire az egyik legsúlyosabb téma az Agent Orange-en, és a szintén komoly hatásként nyilvántartott brit Tanktól feldolgozott rockos Don't Walk Away-jel egyetemben remekül zárja a lemezt.

Annak ellenére, hogy a Sodom sosem állt technikailag kifejezetten képzett zenészekből, az Agent Orange-be ebből a szempontból sem lehet belekötni. Blackfire egyértelműen a legjobb gitáros volt a csapat addigi történetében, nemcsak riffjei, de szólói is teljesen rendben voltak, Witchhunter pedig Angelripper bőgőjétől kísérve megbízhatóan hozta a sűrű, néhol pedig kissé kaotikus dobtémákat, amelyek kellő alapot tettek Gosdzik riffjei alá. A Sodom zenéje sosem a technikai villantásokra hegyezte ki a zenéjét, ami pedig ide kellett, azt a fiúk megbízhatóan hozták is.

Bár az Agent Orange nem konceptlemez, néhány nótája témáját tekintve mégis összefügg, ezek pedig a vietnami háborúval, illetve a második világégéssel foglalkozó dalok. Angelripper: „A Remember The Fallen háborúellenes nóta, amiben általánosan írjuk le a háborús történéseket, a zenénk pedig kiválóan tudja érzékeltetni ezeket a borzalmakat. Mi főleg leírásokat szeretnénk adni a dalainkban, mindenféle politikai ideológiától mentesen. Mindenkinek voltak nagyszülei, szülei, akik meghaltak a háborúban, úgyhogy azt hiszem, ezt nem is kell tovább magyaráznom. Az Agent Orange arról a vegyszerről szól, amit az amerikaiak Vietnamban használtak. Kipusztították vele a növényzetet, hogy könnyebben fel tudják fedezni az ellenséges harcállásokat. Még ma is emberek halnak meg és rákos gyerekek születnek miatta. Ez volt az egyik legszörnyűbb fegyver, amit valaha is használtak. A Magic Dragon pedig egy óriási tűzerejű repülőgép volt (a nyolcfős személyzettel repülő gép pontos neve Douglas AC-47 Spooky, becenevén Puff, the Magic Dragon – ismerős? – K.G.), amelyet szintén a vietnámi háborúban használtak. Ez látható a borítón is, a hátsó borítón pedig az Agent Orange van munka közben." Witchhunter: „Ezek a témák aktuálisak és érdekesek, ráadásul illenek is a zenénkhez. Néhány szöveg egyszerűen brutális. Nem akarjuk az erőszakot dicsőíteni vagy ilyesmi, de mégis csak mi vagyunk a Sodom..."

A háborús dolgok mellett vannak azért más témák is a lemezen, de persze az egyéb dalok sem szerelemről, világbékéről és virágoskertekről szólnak. Angelripper: „A zenének és a szövegeimnek is kevés köze van a bányászathoz. Ennek az az oka, hogy a zenélés adta meg nekem azt a lehetőséget, hogy legyen egy másik, külön életem a meló mellett. Sokan a Ruhr-vidéken azért játszanak kemény zenét, hogy megszabaduljanak a stressztől. Ez nálam nem játszott igazán komoly szerepet, mivel sosem voltam munkanélküli, sosem lógtam az utcán, mint oly sokan. Annyi inspirációt azért mégis kaptam, hogy a bányában sok szenvedést láttam, illetve egyébként sem könnyű az élet errefelé, ez pedig nyilván a zenénkre, a szövegeimre is rányomta a bélyegét. Persze fennáll a veszélye annak, hogy a szövegeinket félreértik. Különösen a fiatal rajongók, akik keveset tudnak a politikáról, a történelemről, akik nem követik a napi eseményeket. Azonban mi teljes mértékben meg tudjuk védeni a szövegeinket. Úgy gondolom, ha valaki alaposan átolvassa és végiggondolja azokat, akkor nem kell miattuk magyarázkodnunk. A heavy metalt azok az emberek hajlamosak félreérteni, akik nem hallgatják, nem foglalkoznak vele és fogalmuk sincs a műfajról. Felületesen szemlélik a bandákat és általánosítanak. Az Incest tipikus Sodom téma, hiszen a vérfertőzés ihlette. Mi sosem csinálnánk ilyet, de vannak, akik igen. Az Exhibition Bout a bikaviadalokról szól, amik engem nagyon felháborítanak. A szöveg egy ilyen viadalt ír le, de más dolgokról is szó van benne, nagyon szeretem ugyanis az állatokat. A bikaviadal és az élve boncolás két olyan dolog, ami nagyon ki tud akasztani. Természetesen belátom, hogy egyes gyógyszereket ki kell próbálni állatokon, mielőtt embereknek lehetne őket adni, de amikor kölnikkel és dezodorokkal kísérleteznek, az számomra elfogadhatatlan."

Mindenki őszinte megdöbbenésére az Agent Orange már megjelenésekor óriási sikert aratott, ez lett ugyanis az első hazai thrash metal lemez, amelynek sikerült feljutnia a német listákra. 36. helyével és csak az akkori Nyugat-Németországban eladott több mint 100 ezres példányszámával messze túlszárnyalta a csapat minden várakozását. Kihasználva a kedvező széljárást, nem sokkal később az Ausgebombt EP-t is kihozták, rajta a dal végig német nyelvű verziójával, a Tank feldolgozással, valamint az Incest koncertfelvételével, a bő tízperces kislemez pedig szintén remekül fogyott. Witchhunter: „Az Agent Orange előtt sosem gondoltuk volna, hogy bármelyik lemezünk ilyen jól fogyhat. Sokáig mindannyian úgy éltünk, mint a kutyák, a legrosszabb körülmények között, ráadásul sokan azt mondogatták nekünk, hagyjuk abba az egészet, a zenénk úgyis csak zaj, semmi más, de sikerült véghezvinnünk, amit akartunk. A legutóbbi turnén százak maradtak kint a koncerttermek előtt, mert minden bulink teltházas lett. Ráadásul nemcsak itt, hanem például Mexikóban is kétezres tömegek előtt játszhattunk. Sikerült elérni, amiről álmodoztunk." Angelripper: „Gyors autókat vettünk, házakat és természetesen saját szigeteink is vannak. De komolyra fordítva a szót, valóban egy kicsit jobban élünk, mint azelőtt. Számomra a legnagyobb változás, hogy otthagytam a munkahelyemet, főállású zenész lettem. Ha az ember tíz évig dolgozik egy szénbányában, majd egyik napról a másikra abbahagyhatja, az nagyon jó érzés. Már ezért megérte a sok turnézás, küzdelem. De továbbra sem szálltunk el, ugyanazok maradtunk, ugyanonnan származunk. A bányavidéken szinte mindenkit ismerünk, és a bulik után együtt túrunk a rajongókkal. Nem vagyunk az a fajta zenekar, akik koncert után eltűnnek a backstage-ben."

Hiába érték el azonban a régóta vágyott sikert, a Sodom felállása mégis felbomlott, Blackfire ugyanis – ahogy korában a csapat másik gitárosa, Michael „Destructor" Wulf is – átigazolt a Kreatorbe. Ennek hátterében leginkább a trióval kapcsolatos botrányok álltak: többek között rasszizmussal is megvádolták őket, miután Angelripper lenyilatkozta egy interjúban, hogy a Bombenhagel eredeti címe „Kifelé a törökökkel!" volt. Utólag persze igyekeztek megmagyarázni, hogy ez nem több hülye viccnél. Angelripper: „Amikor a próbatermünkben hülyéskedünk, az nem jelenti azt, hogy komolyan is gondoljuk, amit mondunk. Csak azért lehet minket felelősségre vonni, ami megjelenik lemezen, a többi a magánügyünk. Ha egyszer ittasan elsütök egy rossz viccet, attól még nem kell örökké ezt emlegetni. Ki nem mond ilyen vicceket? Az egész világon hallani ilyesmit törökökről, írekről, más kisebbségekről. Nem kell az ilyesmit halálosan komolyan venni, nem vagyunk rasszisták. Blackfire is leginkább azért szállt ki, mert elege lett a Sodom imidzséből. Chris és én elég furák vagyunk, és nehéz olyan őrültet találni, aki passzol közénk. Voltak egyéb problémák is, de ezekről nem szeretnék beszélni. Természetesen mellbe vágott minket Frank döntése, főleg, hogy pár nappal a turné előtt jelentette be, de szerencsére sikerült találnunk egy megfelelő gitárost, aki beugrott a helyére." (Ő volt Uwe Baltrusch, aki végül lemezen nem szerepelt a csapatban – K.G.)

Bár a Sodomnak később volt kifejezetten felejthető korszaka is, minden vitán felül áll, hogy a Persecution Mania, a 2010-ben egy felturbózott újrakiadást (rajta a teljes Ausgebombt EP-vel, valamint további élő felvételekkel) is megért Agent Orange és a következő, négyes sorszámú, jóval dallamosabb Better Off Dead a műfaj megkerülhetetlen klasszikusai. Ha tisztában akarsz lenni az európai thrash metallal, a Sodom életmű, leginkább pedig az Agent Orange kihagyhatatlan.