Shock!

Nem vagyok egy megveszekedett punk/HC arc, de valahogy a D.R.I.-t nagyon komálom. Még évekkel ezelőtt a Thrash Zone lemezükkel szerettem meg őket, majd később visszaástam az egész korai dolgaikig is. Arról azonban, hogy épp hol tartanak, mit csinálnak a fiúk, egyáltalán létezik-e még a zenekar, fogalmam sem volt. Nem kis meglepetésként ért tehát, amikor váratlanul felbukkantak kis hazánkban. Ahogy az az ilyen utazó fesztiváloknál lenni szokott (eredetileg hat banda lépett volna fel az este) jócskán volt eltérés a meghirdetett és a tényleges program között. Nem volt az A Traitor Like Judas, sem a Neck Sprain, volt viszont Insane. Na meg Dark Clouds és Penalty Kick is, de őket sikerült lekésni… bocs Viktor!

A Wiener Sänger volt tehát az első, akiket láttam. Nem akarok sokat írogatni róluk, mert mint már említettem, nem vagyok ős-HC fan, de annyi biztos, hogy mindenféle klasszikus feldolgozást játszottak, Leukémiát meg mittudomén. A közönség vette is a lapot, főként a Pulyka c. nótát fogadta mindenki nagy örömmel. Jól nyomatták a fiúk, energikus volt a buli, semmi üresjárat, felesleges szövegelés. Volt együtténeklés, meg mindenféle jó, és akikkel a buli után beszélgettem, ugyancsak dicsérték a srácokat.

Nem így az Insane-t. Állítólag a Neck Sprainnek betegség miatt kellett lemondani a bulit (más kérdés, hogy szerintem ők sem illettek volna ide), és így ugrottak be az utolsó pillanatban Insane-ék. A megjelent, zömmel már húszas éveik végét taposó HC fanatikusokból álló publikum azonban nagyon nem volt vevő erre a meglehetősen modern, nu metal-szerű zenére. Alapjában véve nem lett volna gond az előadással (mondom ezt annak ellenére, hogy én sem vagyok túlzottan vevő az olyasmire, amit nyomnak), csak ez most abszolút nem az ő közegük volt. Még a már-már slágernek számító nótáik, ilyen-olyan mellékleteken megjelent, és ezáltal nagyobb publicitást kapott dalaik sem működtek… nem ismerte őket a kutya se. Látták is a fiúk, hogy most ezt talán nem kéne annyira erőltetni, így lett az eredetileg beharangozott 45 perces műsorból 25 perc, aztán Insane el, jöhetett a D.R.I. Közben a magyar-brazil is véget ért, így hát semmi sem vonta már el figyelmünket a zenéről.

Hiába vártuk azonban Kurt Brechtet és csapatát, csak nem akartak kezdeni. Így ment ez vagy egy óráig, mikor végre felmásztak a deszkákra és indulhatott a móka. Hogy mi az istenen tököltek ennyit, arról fogalmam sincs, mert azért valljuk be, ez nem az az überkomplex hangorgia, de egy órás átszerelés ide, egy órás átszerelés oda, a hangzás botrányos volt. Az hagyján, hogy már-már átléptük az emberi tűrőképesség határát hangerőben, de ráadásul még a gitár úgy recsegett, hogy azt hittem, az agyam fog kifolyni a fülemen. Kis idő után az emberek túlléptek a kezdeti sokkon, mindenki beszerezte a kis füldugóit, aztán usgyi, Into the Pit! Kezdődött az aprítás, ami a zenekarnak szemlátomást nagyon tetszett. Elnézve ezt a négy 40 körüli csókát, óhatatlanul az jutott eszembe, mekkora fanatizmus kell ahhoz, hogy valaki 22 év után is ugyanannak a 200 embernek játsszon újra és újra?! Ha valami, akkor ez underground mentalitás.

Térjünk rá kicsit a programra: Mindenféle korszakot megidézett a kvartett, voltak első lemezes számok (naná!), mint például a Yes Ma’am vagy az I don’t Need Society, de képviseltették magukat a későbbi korszakok is. A hangsúly a legklasszikusabb Dirty Rotten nótákon volt, így nem maradhatott ki az I’d Rather Be Sleeping, a Mad Man, a Five Year Plan vagy a Violent Pacification sem. Szerencsére a nagy favorit Thrash Zone lemezt több szám is képviselte. Mindjárt az elején volt Thrashard és hát be is indult tőle a mozgás, később meg Beneath the Wheel, a vége felé meg Abduction is. Már ezért a három számért megérte eljönni… Elhangzott még a Probot lemezről a Silent Spring is, nem kis meglepetést okozva mind nekem, mind a publikumnak, akiknek szemmel láthatólag tök ismeretlen volt.

Sokat nem nyomtak egyébként a fiúk, ráadással együtt sem lehetett több a buli 75-80 percnél, de az viszont tömény energia volt. A fanatikusok a végére kicsikartak még 2 extra ráadás számot, amihez azonban már Kurtöt nem találta meg a road (vicces volt, ahogy rohangászott fel-alá az énekest keresve), így hármasban nyomták le… ilyet se láttam még hehe!
Előzetesen nem számítottam rá, hogy ennyire állat lesz ez az este, féltem hogy esetleg csak a régi név meggyalázása fog kisülni az egészből, de nagyon pozitívan csalódtam.
Iszonyú jó volt, csak kár hogy utána 3 napig nem hallottam…