Shock!

A Nyugati oldalába nyíló kis ajtón belépve, majd a csigalépcsőn lehaladva meglepően tágas terembe érkeztünk, ahol a Flop tagjai már a színpadon mesterkedtek. Ők kezdték a Guns n’ Roses tribute buliként meghirdetett estét, a főbanda a Dust n’ Bones volt. De igazán csak a Flop miatt mentünk, akik pár perc múlva bele is kezdtek kb. egy órás műsorukba, ami főleg immár célegyenesben levő első lemezük anyagát hivatott bemutatni.

Hangzás-ügyileg a Floppal nem szoktak nagy gondok lenni. Azt a fajta intelligens, cseppet borult rockzenét tessék elképzelni, ahol nincs semmi széttorzítva, túlbonyolítva, sodróan egységes, érett dalokból álló produkciót kaptunk. Az elején talán Lóri énekét keveselltem kicsit, de lévén egyik kedvenc hazai énekesem, belőle sosem elég. Nem szégyellem bevallani, hogy bizonyos énektémák, üvöltésbe torkolló fokozások alatt a hideg futkározott a hátamon. Már csak miatta is érdemes megnézni a bandát, és ezzel nem a többiek érdemeit kicsinyítem.

A 2003-as keltezésű EP-ről elhangzott négy dalnak nagyon örültem, főleg a zseniális Hell of Silence-nek, amit eddig élőben nem sikerült elcsípnem, de a Wizard kántálós dallamai és a Shame furán tekergő refrénje is említésre méltóak. Az azóta született nóták címeit sajnos nem igazán tudom, de a friss klipes Side Note biztos elhangzott, a csapat eddig egyetlen magyar nyelvű szerzeménye is, és volt két Pearl Jam feldolgozás. Az utolsó akkord lecsengése után a csapat azonnal lecuccolt a deszkákról, pedig jó páran próbáltuk visszatapsolni őket. Sebaj, majd legközelebb, saját bulin, teli teremmel! Utánuk a kiírás szerint beharangozott szlovák Dust helyett egy elég egyszerű muzsikával operáló csapat késztetett italunk gyors felhörpintésére és távozásra.

Mindenesetre, mint az egyik jelenlévő saját gyártmányú pólója hirdette: “Flopra járni jó!”. Ez tény, és remélem, egyre többen leszünk így vele. Ha lenne igazság a Földön, akkor a srácok már a fél világot leigázták volna, pl. egy közös turnén az Aebsence-szel.