Shock!

Mikor kb. két héttel a buli előtt megláttam a fellépők listáját, csak annyi ugrott be, hogy ez a “3 legyet 1 csapásra” esete. Az Angertea-ra nagyon régóta kíváncsi voltam élőben, IHM-éktől végre CD-t akartam szerezni, az Aebsence pedig hosszabb szünet után kezd épp éledezni, ami nagyon örvendetes tény. Mindehhez adott volt a Pesti Est Café hangulatos koncertterme, ahol nemrég Haelo-ék taroltak, így nem csoda, hogy felvillanyozva siettem a helyszínre. Gyors körbepillantás, ismerős arcok, egy, két, há’, sóhaj, megnyugvás. Minden banda jelen.

A rövid beállás alatt már kaptunk egy “kortyot” az Angertea új zenei irányából. Annyit leszűrhettünk, hogy keményebb és mocskosabb-zajosabb lett a muzsika, mint azt be is harangozták. Ám mikor a nagymágocsi hármas fél 10 után felvonult a deszkákra, és egyszerre rákezdték, az felért egy jól irányzott gyomrossal! A “Lélekvágy” lemezen még fel-feltűnő alteros beütésű dallamok helyett mélyrehangolt, féktelen, de agyas stoner-doom riffek szakadtak ki (szinte szó szerint!) a srácok hangszereiből, az énekes-gitáros Gergő pedig gyakran üvöltéssel fűszerezi amúgy sem lagymatag énektémáit. Nagyon erős hangja van és meri is használni! Persze, a végeredmény sokszor nyers és “polírozatlan”, de ide ez kell, nem egy trillázva bemelegítő LaBrie-klón. Az angol nyelvű új nóták közé befért 2 lemezes dal magyarul, egy instru tétel és a Tooltól a “Sober”. A közönség vette a lapot, és ezt látszólag a zenekar is díjazta.

Nagyon eredeti, modern és igényes ez a banda. Olyan hangrengeteget kreálnak így hárman, mint kb. Rushék tehették ifjú titán korukban, ha épp berágtak a világra. Gergő eleve furán kezeli hangszerét, sokszor egyszerre zúzott mélyen és nyekergett magasan, míg az üres húrok zengettek, gerjedtek. A bőgős Miguel nem csak “aládörmögött”, hanem szólisztikus futamokat is pengetett, a dobos Ottó pedig nagyon haragudhatott a cuccra. (A gazdája meg Ottóra, ha látta, ahogy a srác a háta mögül lendíti a verőket…) Ami nagyon jót tett az egyébként sem gyenge hangzásnak: a “Damage Course (???)” c. új nótában keverős barátunk hirtelen ötlettől vezérelve jól megvisszhangozta az éneket, így az még hatásosabb lett. Ezt a lehetőséget a későbbiekben mindenképp tessék kiaknázni!
Még egy gondolat: Az Angertea nyelv-váltását helyes lépésnek tartom. Nálam sokkal okosabb és fontosabb személyek érveltek és vitáztak már erről, de tény, hogy angolul sokkal frappánsabb és konkrétabb lehet az a mondanivaló, ami magyarul elég esetlenül tud hangzani a rockzenében. A hallottakból ítélve az új szövegek is rendesen ott vannak, e téren is bízom Gergőben. Ráadásként a “Gázolás” c. dalt hallottuk, tele (h)idegrázós üvöltésekkel.

A jól sikerült “tea-party” után a srácok levonultak, átmentek “peacebeer” üzemmódba és kíváncsian figyeltük az Aebsence ténykedését.
A gödöllői srácok új dobosuk személyében végre megtalálták a hiányzó láncszemet, így újra koncerteznek és remélem a második lemez nótái is alakulnak. Bár utóbbiakból még nem kaptunk ízelítőt, de jó érzés volt majd két év után újra élőben hallani a fantasztikus Unusual lemez dalait és a félig pirosra mázolt arcú (újjáalakulás, maszkos turné, yeah!) Budai Péter kesergős magyar népdalbetéteit, amik az Aebsence muzsikájának esszenciáját jelentik. A gitár az elején kicsit kevés volt, de a lehangolást követően mintha a dög és a hangerő is megérkezett volna. Követték egymást a tördelt riffek és a “hajnananaj”-ozós refrének, amiket sokan nagy beleéléssel énekeltek Péterrel.

Ami biztos elhangzott: CountDawn (Gyere hajnal…!), Old Black Song, Deep, Domestic Orders Only, Brainmash, 7/4, Azure (nagy kedvenc!), Sick Days (sláger!), és végül egy feldolgozás: Tool – Sober. Hát igen, ők is ezzel készültek, így egy estén két verzióban hallhattuk a nótát, de látszólag senki nem haragudott érte. Aebsence-éknek annyi előnyük volt, hogy náluk a frontember csak az énekre kellett, hogy koncentráljon, míg AnGergő a gitáros teendőket is ellátta. Ha a közös feldolgi előbb kitudódott volna, mindenképp rábeszéltem volna őket egy közös zúzásra, pl. Aebsentea néven! Mindenesetre mindkét zenekar programjának jót tett a dal, amit sokan ismertek az időközben aránylag megtelt teremben. A legmókásabb az volt, mikor az IHM (nem Irigy HónaljMirigy!) előtti szünetben a két banda tagjai vigyorogva megbeszélték, hogy “Mi az elejét szúrtuk el, ti a közepét!”.

És egyszer csak az Öreg Szakállas hátat fordított a Pesti Est Cafénak, így a színpadon teremhetett Pali és három harcostársa (félreértés ne essék, szó sincs páncélinges true metálról…). Ők az a zenekar, akiket minden elvontabb zenék irányába kacsingató egyénnek meg kell tapasztalni! Másodszor volt szerencsém az Isten Háta Mögött által nyújtott szónikus fejvadászathoz, és egyre inkább rájuk kell, hogy csodálkozzam. Talán kicsit kivehetőbben szóltak, mint múltkor a Trafo-ban, (vagy netán csak tudtam, hogy mire készüljek?), és így bizonyos témáik már ismerősen csengtek. Nagyon jó volt azt látni, hogy igenis van közönsége az elsőre megemészthetetlen zenéknek és daloknak is, azaz a közhiedelemmel ellenére változatlanul létezik az Intelligens Heavy Metal (azaz IHM…) rajongó: vannak, akik eljárnak koncertre, beszerzik a CD-ket és újra és újra nekiugranak még a nehezen kibogozható, de tartalmas szövegeknek is. Persze, a közönség egy része azért meghátrált, páran azonnal kisurrantak “hú, ez tök hamis!” és “biztos nehéz gyerekkoruk volt”-féle álindokokkal próbálva leplezni muzikális befogadóképességük korlátozott mivoltát. (Mindkét állítást megcáfolom: Pali gitárja csak kicsit volt hamis, édesapja pedig nagy mosollyal fuvarozta haza a banda motyóját éjjel kettőkor!)

A húzós dobra, groove-os riffekre, disszonáns gitártémákra és meglepő váltásokra épülő dalok kiforrott egyéniségről árulkodnak, összetettségük és hosszuk ellenére abszolút spontán jellegűnek hatott az egész koncert. Olyannyira, hogy ha utólag azt mondják a tagok, hogy pár fix fő motívum köré jammelgetnek minden dalban, elhittem volna. De nem, nagyon is ki van ez találva, érdemes beszerezni a zenekar CD-jét, azon kicsit letisztultabb formában hallható az Irgalmatlan HangzatMassza. Ja, és tessék a szövegeket is bogozgatni, mert ez aztán posztmodern, meg dekadens, meg minden! És a legjobb benne, hogy egy teljesen új árnyalat kis hazánk zenei palettáján, semmihez nem hasonlítható muzsika! (Talán az Angertea indult el most hasonló irányba, szóval a párosítás is jó ötlet volt.)

Mint kiderült, 5 éves fennállását ünnepli a zenekar, a buli végén a tűzijátékos torta köré gyűltek a zenekarok és a rajongók (Ingyenes HasMegtömés címen), ahol sűrű gratulációk és csokimáztól ragadó kézfogások közepette megbeszéltük, hogy nem is olyan rossz ez az egész rockzenekarosdi. Köszi a bandáknak a zenét, a közönségnek a hangulatot és a mosolygós szőke lánynak a zenekar képével ellátott tortaszeletet (nekem egy fél gitárnyak jutott, de mellettem valaki Pali fejét ette, ha jól láttam). Kb. két óra körül hagytam el a helyszínt, cseppet sípoló füllel az Igen Hangos Muzsikától…