Shock!

Nem tudni, hogy a budapesti rockklubok meddig tudják még a gigasurmóságot fokozni, de a Wigwam és a Voodoo mellé most a Simons is feliratkozott arra a listámra, amelyre azokat a helyeket írtam fel, ahova csak akkor mennék legközelebb, ha mondjuk a Meshuggah játszana.

Kíváncsi vagyok mondjuk, hogy Thordendal & Co. koncertjét is félbeszakítaná az errorarcú kidobóember/tulaj, aki az IHM első nótája után leállította a zenekart, és nekiállt belépőt szedni, bár a csávó viharvert orcája arra vallott, hogy kezdett már ki goromba metalosokkal, és túl is élte a küzdelmet... A parasztságot még az is fokozta, hogy ugyanez az úr a fenti sörözőbe érkező hosszúhajúakat kivétel nélkül nem engedte be, mondván hogy menjen le, mert zárás lesz, így aki csak egy sörre tért be, és végül lement a koncerthelyiségbe, erősen meglepődhetett, amikor lenyúlták az obligát öt kilóval, ami nyilván nem egy kimondottan ökör összeg, de a beszedésének ilyetén módja után még a megrögzött pacifistáknak is előugrott a középső ujja a felemelt öklükből.

Az Isten Háta Mögött viszont zseniális, igaz, hogy a beígért fél kilences kezdésből végül negyed tíz lett és így még őket sem tudtam végignézni, nemhogy az utánuk következő Convoy-t. A cirka egy éve megjelent Letekert szemhéj alatt a világ demó ismerői is guvadt szemmel bámulhattak ki a fejükből, ugyanis a csapat a számomra már klasszikus Távirányítón kívül szinte csak új témákat játszott, amelyek elborultságban simán ott vannak az Isten lába és társai között, viszont olyan fogós részeket bírtak belepakolni ezek az elvont arcok, amelyek eddig meglehetősen hiányoztak az IHM dalaiból. A Mária dala nekem már most jó ismerősként köszön vissza, pedig egy tizenakárhány perces rettenet, idegbeteg kiállásokkal megspékelve, de a Közelítő, távolító is ott kell hogy legyen a majdan megjelenő első IHM lemezen.

Félelmetesen tudják csűrni-csavarni a dalokat az Isten Háta Mögött kohászai; egy négynegyedes, bólogatós Crowbar-téma után mindenféle gátlás nélkül, vigyorgó könnyedséggel kezdenek el valami akusztikus akkordbontogatást nyösztetni, hogy aztán némi nyüszítő gitárgerjesztés után ismét belebólintsanak a metalba, de a Mária dala szvinges alapra énekelt refrénje is összehúzta néhány ember szemöldökét. Az viszont már jelent valamit, hogy a koncertre lecibált néhány blackfreak ismerősömnek is bejött a zenekar, úgyhogy Isten Háta Mögött lemezt akarok. Azonnal.