Nagyon hosszú ideig ki nem állhattam a KISS-t. Tényleg utáltam őket! Aztán 1998-ban valamilyen csoda folytán az eredeti, immáron ismét maszkos négyes ellátogatott hazánkba, én meg azt mondtam, egy rocklegendát nem szabad elmulasztani, így hát kimentem a PeCsába, és ez volt a fordulópont. A zene, a show, lenyűgözött, és ilyen előzmények után muszáj volt beszereznem pár Kiss-lemezt.
A Creatures of the Nighttal meg a Lick it Uppal kezdtem, majd folyamatosan jött a többi sorra: Asylum, Dressed to Kill, Elder satöbbi satöbbi. Így bár közel sem vagyok olyan Kiss fanatikus, amilyenből százával vannak a világban, de a mai napig szívesen hallgatom névrokonaim muzsikáját. Ennek ellenére valahogy a Kiss Forever Band kimaradt eddig az életemből, mindösszesen egy marha jó kis akusztikus bulit láttam tőlük és ennyi. Itt volt hát az ideje, hogy bepótoljam a mulasztást, amire kiváló alkalomnak bizonyult ez a tízéves jubileumi koncert.
Mikor tizenegy előtt nem sokkal leértem a Wigwamba, már szép számmal jelen voltak a hívek. Az előzetes híreknek megfelelően jó másfél méterrel megnyújtották a színpadot előre, így a megkurtított tánctéren jól összezsúfolódott a tömeg. Oldalt pedig kis pódiumokat állítottak fel a kamerák részére, lemez – és gondolom dvd – felvétel is volt ám kéremszépen, és a show is igencsak össze lett rakva ezen jeles esemény alkalmából.
A Dressed to Kill kosztümökben utoljára fellépő banda (már kész van állítólag az új, Alive II-es szett) szuper kis programot állított össze. Már rögtön a buli elején bevetettek néhány nagy slágert, a közönség bemozdítása végett. Meg is lett az eredmény, a Shout it out Loud-ot meg az I was Made for Loving You-t mindenki torkaszakadtából énekelte. Mutassatok egy valakit, aki nem ismeri ezeket a dalokat! Sajnálatosan megszakadt a buli folytonossága, ugyanis rögtön a műsor elején (talán a negyedik-ötödik nóta után) elment az áram a színpadon. Először azt hittem, csak valami hülyülés van, de aztán cimborám nagyon elmésen megjegyezte, hogy semelyik kütyü sem világít a színpadon, így jöhetett a para. Hallattunk már ugyanis olyat, hogy órákra elment az áram ugyanitt… szerencsére most pár perc után összekapta magát a cucc és folytatódhatott a buli. Bocs, a számsorrenddel nem vagyok tisztában, de olyanokat toltak, hogy Deuce, Do You Love Me, I Love it Loud, Lick it up, Firehouse, Unholy.
Voltak érdekességek is, a fenti kötelező slágereken kívül helyet kapott a kiváló She is, valamint egy nóta Ace Frehley szólóalbumáról. Mr. Space Ace egyébként is sokat énekelt, a Shock Me marha jó volt, de a gyenge NY Groove-ot én bizony kihagytam volna, kicsit le is ült itt a hangulat, de egy zseniális marketingfogással sikerült hamar újra tűzbe hozni a publikumot. Na vajon mi lehetett ez? Úgy van… négy félmeztelen táncoslyány, mellükre festve a négy maszk! Persze, hogy mindenki rögtön fellelkesült, egyébként meg a Heavens on Fire volt hozzá a zenei alap. Persze más hangulatfokozó elemeket is bevetettek: Kiss tribute bandről lévén szó nem maradhatott el a tűzijáték, vérhányás és a többi jól ismert elem sem.
Jó sokat játszottak, a bő másfél órás buli utolsó nótája, ha jól emlékszem, az új Catman, Radek Sikl által elénekelt Black Diamond volt. Na meg persze a ráadás, amit ugyancsak Radek kezdett, egy bárszéken ülve, egyedül nyomta a Beth-t a zseniális unplugged lemezről, majd mi más is lehetett volna a vége, mint az, hogy “I wanna Rock and Roll all night and Party Every Day”?! Persze megint csak a táncos lányokkal… Kiválóan összerakott, remek program, hibátlan, profi előadásmód és igazi buli hangulat, ilyen volt ez a koncert, azt hiszem, méltó a KISS-hez! Boldog szülinapot!
