Shock!

A Nagykörút közelében található Kultiplexet (a Tilos Rádió “főhadiszállása” is egyben) tavaly sikerült feltérképeznem mint koncerthelyet és hogy az akkori jó tapasztalatokat nem a véletlen produkálta, arra ez a koncert volt a fényes bizonyíték.

A Jakab Zoli (énekes) és Fellegi Ádám (itt gitáros, amúgy dobos) vezette Bridge To Solace mostanra érett be igazán. Láttam az egykori Newborn két vezéralakjának első nekirugaszkodásait is az anyazenekar megszűnte után, és könnyen le lehet kottázni, hogy rengeteg időt töltött az ötös próbákkal, dalírással – nemsokára jön is a BTS-album! Folyamatos pörgés, rögtön ható lendületes tempók, helyenként dallamos énektémák jellemezték a bulit. Zoli jó házigazdaként vezényelt, kommunikált a közönséggel, és hamar meg is indult a tombolás, színpadmászás, közönségszörfözés. Hogy miként tud a komoly szervezői teendői közepette ilyen magától értetődő, energikus és laza módon levezetni Zoli egy teljes koncertet is, arról már őt kellene megkérdezni...

Az amerikai Open Hand aránylag gyorsan, könnyen befogadható dallamos emo dolgai többeknek juttattak eszébe olyan bandákat, mint a Papa Roach vagy a Staind, vagyis a groove-os/melodikus, egyszóval slágeres tengerentúli gitárzenéket. Talán az utóbbi társaság rokonítható inkább az Open Handdel. Nem mondom, hogy kellemetlen hallgatnivaló, de komoly erőpróba elé sem állítja a feldolgozása az embert, vagyis túl könnyen adja magát...

Az est legjobbjaként én a svéd Stairland négyesét nevezném meg. Drum n’ bass illetve ipari dolgokból egyaránt táplálkozó agresszív muzsikájuk fölöttébb statikus előadásmóddal párosult, ez azonban csak tovább fokozta a zenéjük által keltett nyugtalanító hatást. Mintha a létező összes kín és fájdalom akkor és ott tört volna ki egyszerre a modern kor emberének zaklatott éltéből... A (mondjuk így) közvetlenebb, barátságosabb stílusban mozgó amerikai Poison The Well nyilván jól ismert név a színtéren, ezt bizonyította a külföldről érkezetteket is szép számban felvonultató nézősereg és a koncert alatt végig megfigyelhető fergeteges beindulás. Bulijukat a metalos hangzású direkt durvulatok és a ma divatos groove-ok, a dühös üvöltések és a fogós énekdallamok kettőssége kísérte végig.

Az első sorokban is rengeteg fiatal, 20 év körüli/alatti arc nyomult lelkesen, ami nekem kimondottan örömteli látvány volt, bár az se lepne meg, ha a régebbi Posion The Well hívek egyike-másika inkább csak fanyalgott volna a frissebb nótákban hallható Deftones-jellegű megoldások miatt... Ezzel együtt amondó vagyok, legyenek nálunk rendszeresek a legalább ilyen szintű és sikerű koncertek, az óriási segítség volna a metal és a hardcore között ma is meglévő szakadék áthidalásában!