Kétségtelen, hogy a 2004-es év legnagyobb tragédiája, ami Dimebag Darrell-lel történt. Mindazonáltal már sokan írtak memoárt, búcsúbeszédet, megemlékezést, ezért én nem is foglalkoznék ezzel. Koncentráljunk a muzsikára, hisz Dime is azt tette egész életében és a megjelent több mint 1300 rajongó is ezért jött a Wigwamba. Na meg a hazai rockélet színe java... A több mint két órás koncerten tényleg mindenki ott volt, aki számít a honi undergroundban. Megjelent többek között Mentes Norbi, Töfi, Vörös Gábor és Madi is, hogy csak a legnagyobb neveket említsem.
Persze a kilenc órás kezdésből nem lett semmi, jócskán csúszott a műsor, de végül csak felcsendült a Sleep, amit a Cowboys from Hell követett, Nemesis és Iron Majdnem muzsikusokkal, a mikrofonnál pedig Balu állt az Everwoodból. Azonnal fergeteges hangulat alakult ki, kezdődött a nyomulás, pogó, mindenki tiszta szívből énekelte a refrént. Az átszerelés alatt Balu rutinosan húzta az időt egy kis megemlékezéssel, majd a Hybrid vette birtokba a színpadot. Az egyszálbelű énekes hihetetlenül jól hozta a Trendkilles Anselmo-t a Drag the Waters-ben és a Shredding Skin sem volt piskóta! Meglepő, hogy egy ilyen nyeszlett arcból így törnek elő a hangok! A szólósuk viszont katasztrófa volt! Még AC/DC-nek is gyenge volt, amit produkált…
Újabb átszerelés (ezt valahogy másként kellett volna megoldani, mert a minden második nóta után következő 5 perces leállás nem tett jót a bulinak) és Wackoréké volt a terep, akik 5 percre “egyedül hagytak” minket, majd ugyancsak a Hybrides Ádámmal következett a By Demons Be Driven. Szintén ütött.
Következőnek a Wisdom/Depreszió/The Idoru muzsikusok alakalmi formációja döngette meg a Strenght Beyond Strenghtet a 6test énekesével és itt kezdődött ám csak az igazi aprítás! Meg a technikai gondok... Egyszerre csak elkezdett minden recsegni-ropogni, el-elszállt a cucc és ez sajnos végig megmaradt! A soron következő Tüdőék küzdöttek is rendesen, de azért csak sikerült egész jókat kihozni a dolgokból. Értelemszerűen Tüdő dallamosabb dolgokat énekel, így jött a Heresy meg a Psycho Holiday és annak ellenére, hogy a magasak nem mindig voltak rendben, ez a két nóta tetszett legjobban.
Majd jött a Wendigo Nagy Lacival, majd SlayerCsabival kiegészülve, és BZ elnyomta a This Love-ot, meg az I’m Brokent. Ez a két dal is okés volt, főleg a Brokenre zúztunk nagyot! Hiába na, sláger! Következett a Walk és a Mouth for War a Moby Dickes Hofival meg Mentes Norbival, akikhez a Mexes Madi és Kovács Barna csatlakozott, a mikrofon meg Pityesz kezébe került. Újabb agresszív dalok, újabb üvöltözés és Vince barátom meg is jegyezte, hogy mindegyik üvöltöző ugyanúgy üvöltözik. Bár ebben nem értek vele egyet, de én is jobban örültem volna, ha Pityesz olyan nótát választ, amiben használhatja kicsit a dallamosabb hangját is, merthogy neki az is nagyon jó…
Aztán ismét visszatért Balu a Nemesis-es Lacival és Vörös Gáborral, valamint számomra két teljesen ismeretlen gityóssal és elnyomták a Dominationt meg a Cemetery Gates-t. Utóbbi totális libabőr lett volna, ha a végén Balu el nem rontja. Végig szuperül énekelt, de a nótát befejező három sikolynál azt hittem elsírom magam… Én kérek elnézést!
Az estet a szenzációs Fábi/Lukács Peta gitárduó zárta Borlaival, a Blindos Gergővel, és a Wendigós Robbal. Na meg két igazi közönség kedvenccel a New Levellel és a Fucking Hostile-lal. Egész a keverőig ment a pusztítás! Kár hogy Peta és Borlai Gergő a European Mantrában számomra totálisan elviselhetetlen zenét játszik, mert tényleg nagyon tud a két figura.
Ez volt tehát az est záróakkordja, a búcsúzás vége.
Azt hiszem minden muzsikusnak (akár kiemeltem őket, akár nem) és megjelentnek köszönettel tartozunk, de a legfőbb köszönet mindenképpen a Panterának és Dime-nak jár azért, amit az évek során letettek az asztalra. Biztos vagyok benne, ha látott minket fölülről, hogy Dime is végig mosolygott és villázott!
R.I.P.
Kiss Gábor
Az év egyik leglátogatottabb Wigwamos koncertje lett - bár ne lett volna. Nem kell ecsetelni miért. Gyorsan és ügyesen szerveződött a koncert, az ízlés dolga, hogy melyik fellépő kinek volt szimpatikus a zenei előélete kapcsán és kinek nem. Az meg egy másik dolog, hogy az un. “nagyobb” nevek miért utasították vissza a fellépést, gázsi hiányában. Tisztelet a kivételnek.
Teltház fogadott, és még 1-200 ember kint is ragadt - állítólag egyszer fordult elő ilyen, egy Depresszió koncerten, ami elég szomorú, az említett zenekar színvonalát tekintve. Az eseményre sikerült Dimebag egyik gitárját is elhozatni - ha jól tudom Európában ez volt az egyetlen ilyen megemlékezés. Préselődtünk előre, és már szólt is a Cowboys From Hell, Töfi a gitárnál, a Nemesis Nagy Lacija a doboknál és Koncz Balázs énekelt, aki az Everwood torka. Nem is lehetett volna jobb kezdő nótát kitalálni! Kb. két dalonként cserélődtek a zenészek, de mivel elég sok cuccot felraktak a színpadra, pl. két dobot is, így túl sokáig nem szöszmötöltek a kábelekkel. Utánuk az Hybrid jött két dallal (Drag The Waters, Shredding Skin), és az est egyik leggyengébb produkcióját nyújtották, nem volt feszes a játékuk egyáltalán, valahogy kevésnek tűntek ide.
Ellenben a Wackorosok hasítottak! (5 Minutes Alone, By Demons Be Driven), precíz dobolás, ízes gitárjáték, ütős előadás. Így kell ezt! Wackorboyz for prezident!
Kellett nekem emlegetnem a Depressziót, a következő két dalban a bőgőnél innen játszott a srác, kesze-kuszán. A többiekről fogalmam sincs kik lehettek, mindenesetre ezt a két dalt nyomták: Strength Beyond Strength és Rise. Közepesen. A feeling látszott rajtuk, ebben nem volt hiba. Ahogy mindenki máson is. 
A következő két dalnál is az énekest ismertem fel, Tüdő próbálkozott a Heresyvel és a Psycho Holiday-jel. Eleve erőltetett volt a srác közönséghergelése, mindehhez még az énekesi teljesítménye is gyatra volt. Ide nem Halford-imitátor visítozás kell, hanem egy öblös torok. A zenei körítés viszont korrektnek tűnt. Bár itt már kezdtem “jól érezni” magam... Utánuk jött a majdnem teljes Wendigo - ha jól sejtem - a doboknál ült WackorCsabi és NemesisLaci.. A This Love-ot és az I’m Brokent nyomták. Feszesen. A This Love-nál már én is ordítottam. El is ment a hangom. BZ-ből meg nem néztem ki eddig az ilyen agresszív üvöltéseket, jól nyomta nagyon. Utánuk Pityesz hergelte a közönséget, a legjobb hazai torkok egyike, remélhetőleg megtalálja végre a saját igazi zenekarát, nem csapong már ide-oda. A gitárnál a Madarász Gábor - Mentes Norbert páros, Hoffer Péter a doboknál és ismét a MEX bőgőse a bőgőjénél. Norbi elsinkófálta a szólót, ellenben profi produkció volt, ami elvárható ilyen arcoktól. Ütött! A Mouth For War és a Walk hangzott el tőlük.
A vége felé az Everwoodos srác került vissza a frontemberi posztra, Vörös Gabi basszusgitározott, fogalmam sincs kik gitároztak, a dobnál ismét NemesisLaci. Domination és Cemetery Gates, ismét két überdal, a Cemetery Gates végső sikolyai viszont sajnos nagyon gyengék voltak. Balázs jól ordít, a mély hangjai rendben vannak, ám a magasai nagyon nem. A közönség azonban már tombolt, én sem tehettem mást. És sajnos itt a vége: az utolsó két szám ütött a legnagyobbat: New Level és Fucking Hostile, Borlai Gergő dobosmágus személyesen ütötte amit kell, NemesisFábi és Lukács Peta gitározott (utóbbi szintén elsinkófálta a szólót), WendigoRobi a bőgőnél és BlindGergő a toroknál. Azaz mikrofonnál. Profi produkció volt, feelinggel. Erre nem lehet mást mondani. Tőlük még több dalt megnéztem volna. A Hybridesek helyett pl.
A hangzás sajnos nem volt túl jó, néha kásásnak tűnt és metal koncerthez képest elég halkan is szólt a motyó. 500 Ft bagó volt ezért az estért, még pólót is csináltattak erre az eseményre, ráadásul nem is a magyar két mosás után szétmenő anyagból. Feelingben az év egyik eseménye volt, de még mindig azt kell mondjam: bár ne lett volna...
Spiegel Dániel
