Shock!

Szemét egy ügy ez. Vezetni egyedül valahol egy német autópályán a buszt, ahogy hat ember alszik körülötted. Mondjuk mindegy, nézzük a jó oldalát, legalább nem kell megtudnom percenként a zenekar hozzáértőbb felétől (Béla és a Bones basszusgitárosa, Csobi, aki mellékállásban nálunk technical crew), hogy az éppen elhaladó autókban hány szelepes, lóerős és köbcentis motor van, bár azt szeretem, amikor a Béci minden egyes minket előző Hondánál diszkréten megjegyzi, hogy ugye, ugye.

Tíz napja is valahogy így mentünk Berlin felé. Szállás persze nem volt előre lekötve és valami háromnapos ünnep miatt esélytelen is találni, de ilyenkor jól jön, hogy tavaly játszottunk itt foglalt házban, mert a Supamollyban tárt karokkal fogadtak most is és kiürítettek nekünk egy szobát. Csak a rend kedvéért: a squat, azaz foglalt ház úgy születik, hogy főleg punk és alter kinézetű, politikailag aktív, balos, anarcho-emberek, független művészek stb. (na jó, az egyszerűség kedvéért mondjuk azt, hogy legalábbis külső jegyek alapján kb. a Rác-kert átlagközönségével ekvivalens arcok) feltörnek egy üresen álló elhagyott bérházat vagy gyárépületet és beköltöznek. Egy ideig huzakodnak az önkormányzattal, rendőrséggel meg a hatóságokkal, akik aztán vagy kirakják őket, vagy beletörődnek és ha utóbbi, akkor kész is a foglalt ház. Jobb esetben még némi támogatást is kapnak, hogy renoválják valamennyire az épületet, saját maguknak fizetnek minimális bérleti díjat a rezsire és szinte kivétel nélkül csinálnak a squatban egy klubot, ahol koncertek, vetítések, felolvasóestek és mindenféle nonkommersz cuccok vannak. Tegyük hozzá, hogy bár ezek a helyek elég veszélyesen bírnak időnként kinézni kívül-belül egyaránt, a koncerttermük technikailag (hangosítás, színpad), és a programok színvonalának szempontjából is sokszor felülmúlja az itthon kluboknak nevezett helyeket.

A mostani koncert viszont nem squatban, hanem a Wild At Heart nevű "normál klubban" volt. Ez állítólag Phil Anselmo és Max Cavalera kedvenc helye a városban, ami gyanítom annyit jelent, hogy egyszer vagy kétszer egy berlini koncertjük után hajnalban félrészegen ide vetődtek le tovább inni. Mindegy, a lényeg, hogy a W-A-H-ban van flipper, Dr. Who, ötven eurocentessel működik és nagyon könnyű rajta szabadot csinálni, úgyhogy nagy baj már nem lehetett a péntek estével. A hely programjában láttuk, hogy három nappal utánunk a Bandanas is játszott itt, király, Hungarians rule the world! És aztán, nem sokkal azután, hogy szó esett Max Cavaleráról, valamelyikünk felkapta fejét, hogy "bazmeg, nem hiszem el ki van itt", és befutott Farkas Zotyával egy gitáros híján a komplett Ektomorf. Kiderült, hogy kiköltöztek Berlinbe és valószínűleg jól tették, mert idén már esti időpontban játszanak a Summer Breeze fesztiválon (komoly nevekkel együtt), ősszel pedig rendes nagy turnéra mennek három másik zenekarral keresztül Európán, nightlinerrel (azzal a nagy, alvós busszal amit régen mindig tátott szájjal néztünk a Pecsa parkolójában, ha valami külföldi zenekar játszott). Szóval minden szép, "várjatok, hozunk ki sört az öltözőből, meséljetek, mi van..." és már vége is lett az előzenekarnak, a helyi csajpoppunknak, Crazeee, akikkel már tavaly is együtt játszottunk itt. És egy órával később a miénknek is, kicsit fáradt volt, de azért OK, vettek pólót meg cédét is, akkor biztos nem volt baj, különben meg feltöltötték a hűtőt az öltözőben úgyhogy adjatok még egy sört a Szabikának...

Szombattól keddig nyaralás, először bevásárlókörút Berlinben, aztán éjjel át Hollandiába. Miután jól megbeszéltük, hogy mekkora faszság, hogy Hollandiáról mindenkinek a fű jut az eszébe először, pedig annyi szép dolog van itt, a Csobi és a Salim az érkezés után tíz perccel és fél grammal már kicsit kiszáradt szájjal mosolygott csendesen. És tényleg, annyira nyilvánvaló, hogy már érvelni is közhely, hogy mennyire buta és szűklátókörű dolog tiltani csakazértis, pedig én már vagy hat éve nem szívtam, és itt se, mert otthon se azért nem, mert nem szabadna. És lehet röhögni bármelyik random járókelőre nézve, hogy nézd meg, be van tépve, de nyilván nincs, mint ahogy itt se részeg mindig mindenki attól, hogy árulnak szeszt. Ennyit erről, mert egyébként Amszterdam coffeeshopok és a piros lámpás negyed nélkül is az egyik legzseniálisabb város, amit valaha láttam.

Vasárnap este a magyar zenekari internacionalizmus jegyében Amszterdamban a régi kollégákkal futottunk össze (a két Szabit leszámítva ugye minden többi tag zenélt együtt valahol a Superbuttból és a FF-ból): FreshFabrik volt a Melkwegben egy fesztiválon. Jó klub, profi, nagy, kellemesen tele is volt, bár a többi helyi, francia és belga fellépőből nem sokat láttunk, le lehetett vágni, hogy az egész rendezvény sikeres volt és a FF-ot kimondottan szerették.

A turistáskodáson és a klubinfók begyűjtésén túl nekünk legközelebb szerdán volt dolgunk, Hágában a Blauwe Aanslagban. Az érkezés előtt telefonon szóltak, hogy ne aggódjunk ugyan, de nem árt ha tudjuk, hogy ez a squat most nem teljesen biztonságos. Már itthon a hírekben hallottuk, hogy lelőttek egy holland szélsőjobbos politikust nem sokkal azelőtt és ehhez tették hozzá, hogy bosszúból a neonácik meg akarják támadni az autonóm helyeket, foglalt házakat és klubokat. A helyi arcok mondták, hogy inkább álljunk be a busszal az udvarra, ott jobb helyen van. Gondoltuk, eddig OK. Szobát a hátsó traktusban kaptunk, "it's safer there"... Jó. Aztán szép lassan kiderült, hogy aznap voltak a választások, este jobbos gyűlés van a városban, ja és a neten mutatták, hogy a neonáci hírlevelek szerint a Blauwe Aanslaggal kezdik a Molotov koktélos mulatságot aznap este... Innentől már meglehetősen sápadtan vacsorázgattunk a vega kajából (a Zsolti és a Salim szerint "pokoli főzet"), bár nyugtattak, hogy igaz, a rendőrség az ilyen helyeket nem védi meg, legfeljebb ha tényleg meghal valaki, de cb-rádiós őreik állnak szerte a városban és különben is bedeszkázták belülről a vasajtót. Az mondjuk tény, hogy sötétedés után már csak egyenként engedtek be embereket és így se sokat, bár ebben a helyzetben végképp nem tolongott senki, aki feltétlenül Hollandia legrégebbi squatjában akart volna mulatni aznap este.

A két ismerős magyar lány, akikkel már régebben a neten megbeszéltük, azért eljött és meg is tanítottak hozzávetőlegesen a holland kiejtésre, hogy tudjam, hogy is kell kimondani Scheveningen városának nevét, ahol a Szabika párás tekintettel nézte a tengert előző este... A vége az lett, hogy az I-Reject nevű helyi hczenekar után játszottunk egy jó koncertet visszatapssal és szerencsére nem szerepeltünk a hírekben. A koncert után egy a sarokban csendben ücsörgő pakisztánimenekült-kinézetű társaságból kivált egy fekete arcú kis ember és hibátlan magyarsággal közölte, hogy ő is magyar. A Kurd Kommunista Párt főtitkárának a fia volt, aki éveket húzott le nálunk menekülttáborban, aztán éttermet nyitott Szeged mellett Szatymazon és pár mondat után a Szabikával félrevonulva már a paprikánál és a Pick szalámi összetevőinél tartottak... Lett is az embernek Superbutt-pólója, nyilván.

Next gig: Utrecht, ACU. Full extrás ellátás, a klubbal közös kis hátsó udvarból nyílik a hostel, csak le kellett sétálni a szobából a színpadra. A havi programajánló füzet címlapján a mi képünk, WOW! Utrecht amúgy nagyon szép város és állítólag mi kifogtunk az évi három napsütéses napból kettőt, mindenesetre simán atlétában lehet mászkálni egész délután a halpiacon meg a bevásárlóutcában. Az aznapi előzenekar a The Shining volt, Amszterdamból, hc, mint rendesen és nem is voltak rosszak. Petráék Hága után ide is átjöttek, és amikor kérdeztem, hogy nem szopás-e átbumlizni egy másik városba egy esti mulatság miatt, kiderült, hogy tizenöt percenként járnak vonatok mindenhonnan mindenhova. Illetve, bocs, éjfél után csak félóránként. Ja...

Ez a koncert a legjobb volt eddig, kimondottan élveztük, jól szólt, nagyokat tapsoltak az emberek, még kiabáltatni is lehetett őket, ami így elsőre, ismeretlenül elég jó azt hiszem. Ráadás is volt, megint, vásároltak is, ahogy kell, úgyhogy mindenki nyugodt lelkiismerettel mulathatta magát mozgás- és beszédképtelenre az éjszaka hátralevő részében, annyira, hogy senki se vette észre, hogy eggyel többen aludtunk a szobában. Végül is csak tíz évet kellett zenélni ahhoz, hogy egyszer a valóságban is meglegyen a sexanddrugsandrocknroll szentháromság egy turné alatt...

Utrechtből bagatell ezer kilométert kellett Zürichig utazni, amire a szombat nagyjából rá is ment. Az érkezés után a Csobi gyorsan összeveszett a taxisokkal mert a drosztjukon álltunk meg tíz percre, de szerencsére mire ránk hívták a rendőröket, már megérkezett a local promoter, Piotr, aki elvitt a szállásra. A Dawncore előre szólt, hogy figyeljük meg, hogy az ember mutogatni fogja a thai-boxolásból eredő szilánkos alkartörés eredményeképpen a kezébe került titániumdarabot, amit érezni lehet ha megfogod és keményebb, mint a vas. Nem egészen húsz mondatot kellett rá várni és megtörtént, észre se vettük milyen ügyesen terelte oda a témát a bemutatkozásról. Nem baj, legalább már mi is előre tudjuk figyelmeztetni a Blind Myselfet, akik június végén játszanak majd ugyanitt. (Tovább erősítve a kalandozó magyarok felfalják Európát tudatot, még aznap éjjel sms jött a Newborntól is, "sziasztok, itt vagyunk Mannheimben, holnap játszunk, mi van veletek?").

Furcsa módon amennyire barátságtalannak tűnt Svájc a taxis-afférból ítélve, annyira az ellenkezőjének mutatta magát később. A város maga egész kicsi, állítólag csak négyszázezren laknak benne (nem tudom, ez nagyon hihetetlen) és így is Svájc legnagyobb városa, de nagyon szép. A füvet különben itt sem büntetik és palánta formában lehet is kapni boltban, ami megint csak azért érdekes, mert azt hittem, hogy Svájcban mennyire merev és rigid a közgondolkodás. Az EGO kb. Süss Fel Nap méretű fél-squat (jé, van ilyen itt is), ami inkább klubként üzemel, lakni csak a tetőterében laknak hárman-négyen. Itt kivételesen egy grungezenekar volt előttünk (Secondfunction), lemezesek, jók és hoztak is közönséget, leginkább az otthonira emlékeztető deszkásruhásokat és sok kiscsajt. Annak ellenére, hogy azt gondoltuk, ezt a bált csak azért lesz érdemes megcsinálni, mert többé-kevésbé úgyis útba esik hazafelé, ez sikerült a legjobban, két ráadást kellett adni (még szerencse, hogy nem játszunk alapból mindent el a lemezről) és a póló/cédéárulás is itt hoz a legtöbbet a konyhára. A tetejébe életem első olyan koncertje, ahol a promoter "felfelé hazudott", azaz jóval több nézőt jelentett (és fizetett ennek megfelelően), mint amennyit én gondoltam volna ránézésre.

És ennyi volt, haza, vezetni egyedül, a többiek alszanak és sötét van. Hollandiában legalább ki volt világítva az autópálya...