Shock!

Eredeti nemzetközi megjelenése után harmincnyolc és a hazai klasszikus Kaland – Játék – Kockázat széria földbe állása után harmincegy évvel végre hivatalosan is forgalomba került Magyarországon a Fighting Fantasy sorozat koronagyémántja. Steve Jackson 460 fejezetpontos mesterműve a maga idejében a régi szabású lapozgatós játékkönyvek csúcsalkotása volt: aki annak idején szerette a sorozatot, amelynek viharvert egykori példányai ma már itthon is csillagászati árakon cserélnek gazdát a másodlagos piacon, semmiképpen se hagyja ki.

Ezt is megértük: a Chameleon Comix jóvoltából végre magyarul is hivatalos kiadást kapott a '80-as évek minden bizonnyal legjobb lapozgatós játékkönyve, a Steve Jackson által jegyzett Creature of Havoc. Mivel a Kaland-Játék-Kockázat sorozaton Magyarországon is szó szerint tízezrek nőttek fel, ez a könyv pedig szilárd meggyőződésem szerint a széria csúcsalkotása, a kiadás hiánypótló voltát nem is bizonygatom tovább. Mielőtt azonban a tárgyra térünk, érdemes ledobni a nosztalgia-atombombát a Shock!-ra, és kicsit felidézni a rendszerváltás éveinek egyik meghatározó, generációs geek-alapélményét.

Jackson és Livingstone

Steve Jackson és Ian Livingstone először a középiskolában találkozott a '60-as évek végén: a páros megszállottan rajongott A Gyűrűk uráért és Robert E. Howard Conan-történeteiért, és olyannyira azonos nyelvet beszéltek, hogy közös underground magazint indítottak Owl And Wiesel címmel. A véletlen műve volt, hogy egy fiatal amerikai játékfejlesztő, bizonyos Gary Gygax hozzájutott ebből egy példányhoz, és küldött a párosnak frissen elkészült szerepjátékából, a Dungeons And Dragonsból. Jacksont és Livingstone-t lenyűgözte a teljesen újszerű fantáziajáték, így 1975-ben megalapították saját cégüket, a Games Workshop Foundationt, amely innentől kezdve néhány éven belül különböző – elsősorban fantasy-tematikájú – játékok európai terjesztőjeként igazi fejőstehénné vált. 1977-ben megnyitották első boltjukat, és ezzel párhuzamosan útnak indult új lapjuk, a White Dwarf is.

A nagy ötlet ugyanakkor 1980-ban, a D&D egyre növekvő sikerei nyomán pattant ki a két alapító fejéből, amikor elkezdtek dolgozni Mágikus kutatás munkacímű játékkönyvükön. Utóbbi a klasszikus fantasy regényirodalom elemeit kombinálta a szerepjátékok vonásaival. A 400 fejezetpontból álló, „lapozgatós" szisztémára épülő könyv nem az első hasonló alapelvű, interaktív mű volt, de alapossága és professzionális kivitelezése eleve sikerre predesztinálta. A könyv az utolsó pillanatban kapta A Tűzhegy Varázslója (The Warlock of Firetop Mountain) címet, majd 1982-ben a Puffin Books adta ki Nagy-Britanniában, fogadtatása pedig minden várakozást felülmúlt. A Fighting Fantasy megjelöléssel kiadott könyv azonnal óriási sikert aratott, akkorát, hogy hamarosan zsinórban követte a többi: 1983-ban négy, 1984-ben öt, 1985-ban pedig már hét további játékkönyv látott napvilágot a logó alatt, és nem túlzás azt állítani, hogy Nagy-Britanniában valóságos őrület övezte a sorozatot. A legsikeresebb rész, az Ian Livingstone által jegyzett, 1984-es Halállabirintus csak a brit területeken több mint 300 ezer példányban kelt el megjelenése után, így nem csoda, hogy párhuzamosan más országokban is elkezdtek terjeszkedni. A sorozat Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban és Ausztráliában egyaránt megtalálta a maga közönségét.

Ha levágod a fejét, lapozz a 400-ra!

A Fighting Fantasy sikerének titka egyszerű volt: nem kellett hozzá semmi, csupán két dobókocka, egy papír és egy ceruza, némi idő és kitartás, a szimpla, de szórakoztató szabályrendszer segítségével egy nap alatt végigjátszható volt a legtöbb könyv, a több útvonal miatt azonban nem kellett félredobni őket egyetlen használat után. A kiadványok nagyrésze egy Titán fantázianevű világon játszódott, de szerepelt közöttük néhány sci-fi környezetű történet és egyetlen jelen időben zajló horrorsztori is. A főáramlatot azonban egyértelműen a fantasy jelentette. Jackson és Livingstone orkokkal, trollokkal, nagyszakállú jóságos mágusokkal és hibbant démonidézőkkel telezsúfolt világa tinédzserek tízezreit kötelezte el örökre a műfaj mellett.

A játékkönyvek iránt akkora kereslet mutatkozott, hogy a két alapító egy idő után kénytelen volt igénybe venni más szerzők segítségét is (a közhiedelemmel ellentétben közösen mindössze egyetlen könyvet írtak: az elsőt). Livingstone ettől függetlenül a továbbiakban is időről időre jelentkezett egy-egy újabb kötettel, Jackson azonban nála kisebb intenzitással vett részt a világok kiépítésében, igaz, minden esetben kísérletezősebb, formabontóbb művek formájában. Az általa jegyzett – később Magyarországon is kiadott – négyrészes, összefüggő és bonyolultabb szabályokra épülő Sorcery! sorozat nem titkoltan a felnőtt olvasóközönséget célozta meg 1983 és 1985 között, mondván: miért csak a gyerekeknek és a tinédzsereknek legyen jó? Még ennél is messzebbre merészkedett az 1986-os Creature of Havocben, amelyet a sorozat hívei azóta is a valaha megjelentetett legjobb Fighting Fantasy kiadványként tartanak számon. Ez a szövevényes, felnőtt fejjel is roppant nehezen végigjátszható, ötletes történet aligha véletlenül lett 2022-ig az utolsó, amit Jackson a szériába írt, megfejelni ugyanis jóformán lehetetlen lett volna.

Nemzedéki alapélmény

Jackson és Livingstone sorozata Magyarországon a Kaland – Játék – Kockázat címet kapta, és az elsőként kiadott Halállabirintus a Rakéta Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot 1989 derekán. Nem sokkal utána követte A Tűzhegy Varázslója is, méghozzá hatalmas sikerrel. Az első kiterjedt hazai fantasyolvasó generáció alapélményei egyértelműen ezek a játékkönyvek voltak, hiszen korábban itthon igen mostoha volt a műfaj sorsa, kiadványok A Gyűrűk Urát és egy-két Kozmosz vagy Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatos fehér hollót leszámítva gyakorlatilag nem is jelentek meg. Habár pontos számok nem állnak rendelkezésre, aligha járunk messze a valóságtól, ha azt állítjuk, hogy a játékkönyvek összesen itthon is százezres nagyságrendben fogytak a könyv- és újságosstandokról. A szekér olyannyira futott, hogy még a Titán világáról szóló háttérkönyvet is megérte piacra dobni, pedig az 1991-es viszonyokhoz képest meglehetősen borsos, 279 forintos árat kóstált.

Mint minden hasonló esetben, idővel persze a lapozgatós könyvek piacán is megjelentek az utánzatok. Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban a Fighting Fantasy mellett számos hasonló szisztémára épülő könyvfolyam került a boltokba, Joe Dever hasonlóan kiváló Lone Wolfja például Észak-Amerikában még a Jackson-Livingstone könyveknél is sikeresebb pályát futott be. És bár a Kaland – Játék – Kockázat a hazai fantasyrajongók egész generációját nevelte ki, a magyar piac (vagyis a szülők pénztárcája) nem bírt el egyszerre ennyi kiadványt. A hazai fejlesztésű, 1992-ben startolt Harcos-Képzelet mellett a trónkövetelők körében idővel megjelent az Új Vénusz Lap- és Könyvkiadó által gondozott Fantázia Harcos sorozat is – a Rakéta által még ki nem adott Fighting Fantasy játékkönyvekkel, ez a széria ugyanakkor lényegesen rosszabb nyomtatási- és papírminőségű könyvekből állt, mint a Kaland – Játék – Kockázat, ráadásul hemzsegtek benne az otromba sajtóhibák és fordítási következetlenségek. (Jellemző, hogy még két igen gyenge színvonalú, vicceskedő paródiakötet is megjelent itthon ennél a kiadónál, bennük magyarul ki nem adott Fighting Fantasy játékkönyvekből kiollózott rajzokkal.) Dever Lone Wolf-szériája Magyarországon ugyanakkor mindössze egy kötetet ért meg a silány másolatok özönében, egy méltatlan, már kinézetre is low budget KJK-kópia benyomását keltő magyar verzióban.

A vég elkerülhetetlen volt: 1993-ban, tizenhét plusz négy (a Titán, plusz a Sorcery! első három része Kaland – Játék – Varázslat logó alatt) kötet után a Rakéta úttörő sorozata befuccsolt, a kiadó pedig csődbe ment. Fél évvel később – tizenegy plusz egy könyv után – a Fantázia Harcos is követte. Később a Szukits Kiadó részéről két kísérlet is történt arra, hogy feltámasszák Magyarországon a Jackson-Livingstone impériumot, ám mind az 1998-as, mind a 2001-es újrakezdés hamvába holt egy-egy kötet után. Érdekesség, hogy a magyar szerzők által írt Harcos-Képzelet ezzel párhuzamosan – számos fazonigazítás közepette – egészen 2008-ig elmenetelt, és 58 részt ért meg.

Feltámadás

Ami a Fighting Fantasy őshazáját, Nagy-Britanniát illeti, a sorozatot eredetileg az ötvenedik kötet után akarták befejezni: a számítógépes játékok fellendülésével párhuzamosan a játékkönyvek iránt érezhetően csökkent a kereslet, így Jacksonék úgy vélték, méltósággal, még nem zuhanórepülésben hagyják abba a szériát. Ám a jubileumi részként kiadott, Ian Livingstone jegyezte 1992-es Return To Firetop Mountain akkora példányszámokban fogyott, hogy végül még kilenc további játékkönyv látott napvilágot 1995-ig. Vagyis az eredeti sorozat túlélte mindkét magyarországi mutációt. A '90-es években úgy tűnt, a naponta megjelenő újabb és újabb szerepjátékok, illetve számítógépes fantasy-kalandok közepette teljesen ódivatúvá vált a Fighting Fantasy, ám 2002-ben Angliában a Wizard kiadó felújított artworkkel, számos régi hibát javítva újra elkezdte piacra dobni a klasszikusokat, közöttük néhány új címmel. 2017-től a Scholastic vette át a szériát, szintén egy-egy új kötettel tarkítva a sokadik újrakiadásokat. A célcsoportot ma már persze nem a tizenévesek, hanem a nosztalgiázó negyvenes-ötvenesek jelentik, de a vállalkozás szépen elketyeg.

Idehaza tehát az első fellángolás idején olyan alapvetőnek számító részek végül nem is jelentek meg magyarul, mint a Creature of Havoc, a mélytengeri környezetben játszódó Demons of the Deep vagy a sorozat leghorrorisztikusabb darabja, a Beneath Nightmare Castle, holott már mindannyiuk hazai kiadása az előkészületi fázisban járt. A rajongókban azonban olyan mély nyomot hagyott Jackson és Livingstone sorozata, hogy underground szinten, már a 2000-es évektől kezdve full illegálisan, de ehhez képest igen impozáns kiállításban a teljes sorozat kijött házikiadásban, a Zagor.hu gondozásában. Mostanra ezeket a köteteket is aranyárban mérik. A sok hányattatás után idehaza végül Szűcs Gyula karolta fel 2020-ban a Fighting Fantasyt, és az általa vezetett Chameleon Comix kiadónál jelennek meg a régebbi és újabb címek (más játékkönyvekkel egyetemben). E széria ért most el végre a Creature of Havochoz, amely A pusztítás teremtménye címet kapta.

Balthus, Zagor és Zharradan

Akinek megvolt a Titán, és kiskölyökként hozzám hasonlóan rongyosra olvasta, bizonyára emlékszik a Démoni Hármasról szóló alfejezetre. Zagorról, A Tűzhegy Varázslója, illetve Rettegett Balthusról, A Káosz Fellegvára főgonoszáról persze egyből kipipáltuk, hová tartoznak, harmadik társuk, Zharradan sorsát azonban az enciklopédia is homályban hagyta. Nem véletlenül, hiszen az ő sztoriját elmesélő Creature of Havoc épp akkoriban látott napvilágot angol nyelvterületen. Ez itt tehát a boszorkányok felnevelte fattyúból perverz nekromantává vált főgonosz története – és a történetet itt kéretik tényleg történetként érteni, Jackson ugyanis olyan kidolgozott hátteret adott a szokásos KJK-köteteknél amúgy is combosabb könyvnek, ami gyakorlatilag egyetlen másikra sem jellemző. (Nem véletlen, hogy az annak idején kijött három Fighting Fantasy-regény egyike, a Jackson által jegyzett The Trolltooth Wars is e három karakter és az itteni legendáriumok körül forog.)

Jómagam már csak bőven felnőtt fejjel jutottam el eddig a könyvig, és az angol eredeti „greenspine" kiadást bő másfél héten át nyüstölve már akkor is azt gondoltam: habár nagy hiányosság, hogy nem jött ki itthon, igazából csak az egyik szemem tud sírni miatta. A Fantázia Harcos sorozat utolsó megjelenésében ugyanis már ott szerepelt A pusztító címen az előkészületben lévő címek között a Creature of Havoc. De inkább bele sem gondolok, hogyan barmolta volna szét az Új Vénusz ezt a kifejezetten összetett, pengeéles aggyal megírt játékkönyvet a maga minden különleges rejtvényével és szemét kis húzásával. Kezdjük ott, hogy A pusztítás teremtménye a sorozat minden hagyományával szakít: a kezdőponton eleve semmit sem tudsz, semmit sem értesz magad körül, nem tudod, ki vagy, hol vagy és hogy kerültél oda. Innen indulunk, és egy titkos nyelv megfejtésétől kezdve végeláthatatlan és óhatatlanul halállal járó körökbe torkolló leágazásokon át juthatsz el a rejtély megfejtéséig. Jackson amúgy is vonzódott a játékost halálra szívató megoldásokhoz, de kétségtelenül itt járatta csúcsra minden ebbéli fortélyát.

11-12-13 éves gyerekként tehát jó eséllyel még csalással is nehéz lett volna végigtolni a könyvet, ami ugyanakkor ezzel együtt is roppant szórakoztató, és egyfajta „le a kalappal" érzést vált ki az olvasóból. Ez itt ugyanis tényleg a Kaland – Játék – Kockázat csúcsa, és az új magyar kiadás szerencsére méltó is az alapanyaghoz. A kultikusságot külön emeli, hogy a Chameleon az újabb kiadások frontképei helyett Ian Miller eredeti borítóját is megszerezte hozzá, és természetesen Alan Langford illusztrációi is itt figyelnek. Érthető jogi okokból az a bizonyos robbanó csillag meg a Félelmetes fantáziajáték – a főhös TE vagy! felirat hiányzik, a gerinc pedig nem a piros-kék-sárga valamelyike, hanem az eredeti puffinos kiadásokra rímelő zöld, de az illúzió külcsín tekintetében is csaknem komplett. A magyar címtől, bevallom, annyira nem vagyok oda meg vissza, itt némi csavar szerintem belefért volna, de ez végül is másodlagos, és kétségtelenül A pusztító sem hangzik jobban.

Tekintve, mennyit kérnek manapság egy-egy ritkább, későbbi KJK-ért, melegen ajánlom, hogy amennyiben jelentett neked valamit a sorozat (márpedig voltunk ezzel néhányan így annak idején), addig csapj le a Creature of Havoc magyar kiadására, amíg hozzáférhető. Ian Livingstone egyenesebb vonalú kalandjaival szemben Steve Jackson mindig is a nehezebb, furmányosabb végükről fogta meg a dolgokat, de épp ebben rejlik ennek az egésznek a zsenialitása. Ha létezik ebben a műfajban mestermunka, hát ez a könyv tényleg az. Ráadásul a Chameleon Comix bevallottan mindent ki akar adni, ami Fighting Fantasy, szóval a közeljövőben számos hasonló ínyencség várható a kiadótól ezen a vonalon, beszerezhetetlen régiségek újrakiadásától kezdve magyarul soha meg nem jelent könyvekig.