Tíz évvel ezelőtt, 2001. december 13-án hunyt el Chuck Schuldiner, a Death és a Control Denied főnöke, a metal történelmének egyik leginnovatívabb muzsikusa, aki nemcsak a műfaj leghatalmasabb gitárzsenijei közé tartozott, de sokan a mai napig szinte egy személyben teszik felelőssé a death metal stílus megszületéséért. Jellemző módon életében maga Chuck elutasította, hogy újítóként, forradalmárként emlegessék, és mindvégig megmaradt annak, ami tinédzserként is volt: egyszerű farmeres-pólós rajongónak, aki gyerekként tudott örülni egy-egy újabb lemez megjelenésének vagy egy régi kedvence koncertjének. A mindössze 34 évesen eltávozott muzsikus nyolc teljes stúdióalbumot hagyott örökül a világnak – kivétel nélkül a súlyos zenék klasszikusait.
Chuck Schuldiner is tipikusan olyan zenész, akiről még halálának tizedik évfordulóján is legfeljebb közhelyeket lehet sorolni, hiszen az életrajz leglényegesebb pontjaival mindenki pontosan tisztában van. 1967. május 13-án született Long Islanden, és kilencévesen kezdett el gitározni: a hangszert azután kapta, hogy tizenhat éves bátyja elhunyt, szülei pedig úgy vélték, a hangszerrel talán sikerül kicsit elterelni a figyelmét gyászáról. Kivételes tehetsége hamar megmutatkozott, és miután megkapta első elektromos gitárját, gyakorlatilag egybeforrott a hangszerrel. Zenekara, a Death 1983-ban alakult a Venom gitáros után Mantas néven. A kor viszonyai között szélsőségesen súlyosnak, gyorsnak számító demók gyorsan nevet szereztek Chucknak a floridai underground mozgalomban, aki aztán – bár jó tanuló volt – az iskolát is otthagyta a főállású zenélés kedvéért (bár tanulmányainak megszakítását később mindig is bánta).
Chuck az 1987-es Scream Bloody Gore-ral és az 1988-as Leprosyval alapvetően határozta meg a formálódó death metal műfaj arculatát, bár mindezt korántsem tudatosan tette, és arról is megoszlanak a vélemények, hogy vajon valóban a Death szolgált-e a műfaj elnevezésének alapjául. Chuck: „Én csupán heavy metalt akartam játszani, de olyannyira súlyos, kemény és sűrű heavy metalt, amilyet korábban sehol sem lehetett hallani. Sokan eleve hozzám kötik a death metal műfaj létrejöttét, holott ezt az elnevezést nem én találtam ki, hanem egy 1983-as kritikában olvastam, amit az első Slayer albumról írtak. Ekkor változtattam a bandám nevét Mantasról Deathre. Eleinte amúgy nem is volt rossz ez a death metal elnevezés, de amikor később a rajongók már nem voltak hajlandóak más zenéket meghallgatni, csak hörgős death metalt, nagyon visszaütött ez a hülye kategorizálás."
Nem véletlen, hogy mikor a death metal igazán nagy sebességre kapcsolt és átvette a thrashtől az underground uralmat, Chuckot zeneileg már teljesen más kísérletek izgatták: az 1990-es Spiritual Healingen a Death megmutatta, hogy ez a műfaj sem szükségszerűen csak arról szól, amiről azt a többség hiszi, az 1991-es, ultrakomplex Humant pedig már a konzervatívabb rocklapok is mestermunkának nevezték. A banda egyetlen gyengéje az állandóan változó felállás volt. A tagcserék persze mindig más és más okokból történtek, de a szakmabeliek hamarosan eljutottak addig a pontig, hogy levonják a következtetést: Chuck Schuldiner ugyanolyan nehéz ember, mint Ritchie Blackmore, Yngwie Malmsteen, Dave Mustaine vagy Jeff Waters. A zenésztársak nyilatkozatai szöges ellentétben állnak mindezzel: ezekből egy végtelenül céltudatos és határozott, ám roppant kedves és érzékeny, a rajongókkal szemben hihetetlenül lojális muzsikus arcéle rajzolódik ki, aki még elismert, befutott metal ikonként is olyan fanatikusan rajongott a zenéért, mint kölyökkorában. Mellesleg imádott főzni, imádta az állatokat, és gyakran hangoztatta, hogy ha annak idején nem hagy fel tanulmányaival, ma bizonyára állatorvosként vagy szakácsként dolgozna.
Mindeközben pedig alapjaiban formálta kedvenc műfajának arculatát: a Death utolsó három albuma, az Individual Thought Patterns, a Symbolic és a The Sound Of Perseverance olyan határtalan, a szó szoros értelmében véve progresszív és semmiféle elvárást, szabályt vagy mesterséges skatulyát nem tisztelő modern metal mesterművek voltak, amelyek a közönség lehető legszélesebb rétegeit nyerték meg maguknak eredetiségükkel, igényességükkel, bátorságukkal. A '80-as évek heavy metalján nevelkedett Chuck a '90-es évek legvégén, a true metal revival kellős közepén teljesen magától értetődő módon transzformálhatta volna át zenekarát még heavy metalosabbá, de nem tette: ekkor sem idomult az underground trendekhez, hanem továbbhaladt a műfaj még feltérképezetlen ösvényein. A Control Denied is minden volt, csak éppen szokványos nem: emlékszem, sokan mennyire megdöbbentek a The Fragile Art Of Existence hallatán, hiszen Schuldiner előzőleg mindenhol egy tradicionális heavy metal projektet és anyagot emlegetett hihetetlenül szimpatikus, lelkes interjúiban. Az is volt, szó se róla – csak éppen olyan formában, ahogyan senki más nem játszotta ezt a zenét.
Ekkor már sajnos mind tudtuk, hogy Chuck agyában az orvosok veszélyes daganatot találtak. Így eshetett meg, hogy a Control Denied már nem indulhatott turnéra, bár a gitáros gyógyulásában sokáig okkal bízhattunk: mivel Schuldiner nem rendelkezett egészségbiztosítással, az egész rockvilág összefogott, hogy előteremtsék kezelésének borsos költségeit, és végül 2000 elején – mintegy 70 ezer dolláros költségért – sikeresen meg is operálták. Ekkor úgy tűnt, minden rendben lesz, ám alig egy év elteltével a tumor kiújult, és még agresszívebben támadott. Ekkor már többek között a Pantera, a Red Hot Chili Peppers, Kid Rock, a Marilyn Manson, a Korn és a Slipknot is igen komoly összegekkel támogatta Chuckot és családját, a Testament akkoriban szintén rákbeteg frontembere, Chuck Billy pedig gondolkodás nélkül megfelezte vele az ő kezelési költségeinek előteremtésére rendezett nagyszabású jótékonysági koncert, a Thrash Of The Titans bevételét. 2001 októberében még egy Death koncertalbum is megjelent Live In L.A. (Death & Raw) címmel, ami szintén arra volt hivatott, hogy bevételeinek egy részét a műtétekre fordítsák. A brutális kezelések azonban totálisan legyengítették Chuck szervezetét, aki tüdőgyulladást kapott. 2001. december 13-án, mindössze (még leírni is döbbenetes!) 34 évesen minden idők egyik legnagyobb hatású és leginnovatívabb metalzenésze elveszítette a betegséggel vívott ádáz harcot és elhunyt. Temetésén a metal műfaj színe-java jelen volt a Death összes felállásának összes muzsikusától kezdve Dimebag Darrellen, Max Cavalerán és Trey Azagthothon át egészen Mike Pattonig.
A Death nemcsak a death metal születésénél bábáskodott, hanem bő másfél évtizeddel később is újszerűek és előremutatóak voltak. Hangzásukat eleinte sokan másolták, de jellemző, hogy a későbbiekben már senki sem volt erre képes, és akkor tűnik csak igazán elképesztőnek a veszteség, ha végigtekintünk azon, mennyi mindent tett le mindössze 34 év alatt az asztalra Chuck – abba pedig jobb nem is belegondolni, mi minden rejlett még benne, ami már sosem jöhetett többé elő. Főleg, hogy kiszámíthatatlan, mindig újra és újra törekvő hozzáállását ismerve tulajdonképpen senki sem tudja elképzelni, miben utazna ma, ha még életben lenne.
Hozzászólások