Shock!

1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen. 2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének. 3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba. Ez a robotika három törvénye, ami persze nem ér egy lyukas garast sem, ha történetesen őrült robotokról van szó.

Az eredetileg 2006 októberében alakult nem semmi elnevezésű bandérium története kb. másfél éve vált komollyá, amikor is kialakult a robotok tartós felállása, megnyertek egy regionális tehetségkutatót, majd a tavalyi év során igen előkelő – hetedik – helyezés jutott osztályrészükül az International Live Award európai tehetségkutató döntőjében, miáltal ők lettek a Hungarian Live Award büszke tulajdonosai is. Bezony. Ettől persze még a zene lehetne egy nagy kalap szar is, de erről szó sincs. Sőt, ritka erős bemutatkozást jelent a Mechanical Sound Empire.

Az ötös szerint zenéjük rengeteg mindent olvaszt magába, a Tooltól elkezdve a Pantera-Sepultura-Meshuggah-féle zúzógépeken át egészen a Downig, ami egyrészt nagyon jól hangzik, másrészt pedig egészen korrektül fedi is a valóságot. Illetve csak részben, mivel jómagam fentieken túl sokszor véltem kihallani a jó Deftones groove orientált metalját, még inkább a Soulfly tribal témáit, de néhol – például a The Everlasting Trip dallamos énektémáiban– még a nagy visszatérő Alice In Chains hatását is. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy – hála Vincze Andres énekes venezuelai származásának – helyenként spanyolra cserélik az ánglius nyelvet (a korong közepén trónoló, extra ütős Political Organized Crime), illetve egyéb egzotikus-keleties hatások is beérkeznek némelykor (mindenekelőtt az Ágnes énekével megerősített, a lemez legjobb tételét jelentő The Everlasting Tripben), leszögezhetjük, ezeknek a kerge androidoknak a zenéjére sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy átlagos, vagy unalmas lenne.

Andres komát amúgy korábbról a The Ministers!-ből, aztán a néhai Monastery utódbandájából lehetett ismerni, legutóbb meg már az a hír jött, hogy a Locust On The Saddle-ben is az ő öblös hangja hallható. Félek, kicsit túlzó ez a széles felhozatal, az erő kicsit tán szétaprózódhat, de azt azért mindenképp úgy vélem, hogy Andres hangjához a Mad Robots modern metal világa jobban passzol, mint pl. a Locust stoner/southern metalja. Nem mintha ez utóbbi stíluselemek szintén ne jelennének meg itt is, elég csak a nyitó Hands Off! főtémáját, vagy a Toxic Spiral Time zárásának lassú húzását megfigyelni – még ha ez utóbbi teljesen át is alakul menet közben. Berszán Miki gitárjában amúgy a fentebb felsorolt stílusok teljes ismerete bujkál, ami igencsak főhajtásra késztető dolog, de a többiek is szépen teljesítenek. Csaba András basszusa magyar zenékhez képest kimondottan szépen pattog-csattog, a Twisted State Of Mind és a What You Deserve emiatt emelkednek a lemez legütősebb darabjai közé.

A korong hangzása egyébként Szabó Viktor hangmérnök (ex-Bakery Stúdió) munkáját dicséri, és csak a süket nem hallja, hogy milyen nagy hangsúlyt fektettek a megszólalásra a gépemberek. Ezeken túl már csak azt kell megemlíteni, hogy az Estupido, Maricon, Odioso (E.M.O.)-ban a Blind Myself ordibátor Tóth Gergő is hallatja selymes hangját, és minden fontos dologról beszéltünk is. A Mechanical Sound Empire kilenc frankón megírt, változatos, és - ami a legfontosabb - jó dalt tartalmaz, még ha a hatások sokszor túlzottan is kihallatszanak a háttérből, hiába, nincs új a Nap alatt. Ettől eltekintve az elmúlt év egyik legjobb hazai debütálásáról beszéltünk (a Turbo és a VL45 mellett).