Shock!

november 22.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Sepultura: A-Lex

Nem nagyon tudok vitatkozni azokkal, akik szerint a mostani Sepultura körülbelül olyan, mintha a Metallica James Hetfield és Lars Ulrich nélkül folytatná tovább ezen a néven, de ez csak az érem egyik oldala.

megjelenés:
2009
kiadó:
SPV
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 14 Szavazat )

Tény, hogy (azért sem írom két g-vel) Igor Cavalera három évvel ezelőtti távozása után ma már csak az abszolút háttérember Paulo Jr. basszusgitáros képviseli az eredeti tagságot – hiszen a mostani felállás motorjának tekinthető Andreas Kisser gitáros csak a második teljes lemez, a Schizophrenia előtt érkezett a csapatba –, de engem ennek ellenére sem tud zavarni, hogy ezen a néven futnak. Már az új korszak nyitánya, a '98-as Against is nyilvánvalóvá tette, hogy eszük ágában sincs felmelegíteni a régi levest, és hiába nem a szívem csücske az első három újkori Sepu lemez, azt mindig becsültem bennük, hogy a saját dolgukat csinálják, hiszen létezett volna számukra sokkal könnyebb út is. A legutóbbi Dante XXI már engem is meggyőzött, de egyértelmű, hogy a jelenlegi banda egy teljesen másik sztorit jelent a klasszikushoz képest, és az elmúlt több mint egy évtized remélhetőleg elég volt ahhoz, hogy ezt a tényt mindenkinek sikerüljön alaposan az agyába vésnie. Vagyis aki 2009-ben a '90-es évek első felének-közepének Sepulturáját keresi, az vélhetően már nem ettől a négyestől várja azt megtalálni.

Andreasék szeretik nagy fákba vágni a fejszéjüket, mással legalábbis nem igazán tudom magyarázni, hogy míg legutóbb Dante Isteni színjátéka volt a kiindulási alap, ezúttal Anthony Burgess – Stanley Kubrick által megfilmesített – Mechanikus narancsából csináltak konceptlemezt. Ennek megfelelően most is hasonlóan sötét, nyomasztó és cseppet pszichopata az alaphangulat, mint a Dantén volt. Zaklatott ritmusok, disszonáns témák, kifacsart dallamok, vészterhes atmoszférikus betétek színesítik a kíméletlen gitártémákat, és noha egy-két helyen a Voivod neve is legalább annyiszor beugrik, mint a Sepulturáé, ahhoz azért elég süketnek kell lenni, hogy az ember ne tudja rögtön beazonosítani Kisser védjegyszerű riffelését. Főleg annak fényében, hogy a remekül eltalált koponyarepesztő gitársound is közelebb áll a klasszikus Beneath The Remains / Arise / Chaos A.D. triászon hallotthoz, mint gyakorlatilag bármi, amit azóta csináltak.

Refuse / Resist, Roots Bloody Roots típusú extrém metal slágerekre tehát most se számítson senki, az anyag nem könnyű hallgatnivaló, de ugyanakkor távolról sem emészthetetlen. Akárcsak az előző albumon, most is rengeteg a ragadós rész, a karakteres, rendesen körvonalazott riff, amikkel elég gyorsan bele lehet kapaszkodni a kimondottan izgalmas, érdekes húzásokkal teli zenébe. Ennek csak örülni tudok, ugyanis pont ezt a fajta fogósságot hiányoltam az Againstről, a Nationről és a Roorbackről. Rögtön az intro után berobbanó hardcore/thrash zúzda Moloko Mesto beül a fülbe, de hasonlóan ütős a zakatolós riffelésű Filthy Rot is a maga kissé sámánénekes vokáljaival, a kimértebben zúzó What I've Done-ban pedig még a Territory egyik riffje is újjáéled. A lemez azonban mindenképpen a Metamorphosis és a Sadistic Values kettősénél éri el csúcspontját úgy középtájt. Előbbi egy kegyetlen középtempós durvulat, ahol csak úgy robbannak a hangszórók Andreas pattanásig feszített témáitól, utóbbi pedig egy közel 7 perces, összetett szerzemény lázálomszerű harmóniákkal, thrashes fűrészeléssel, elborultan utaztató hangulattal, és nagyjából minden benne van, amitől csak jó a mai Sepultura.

A mérsékeltebb tempóban pusztító-kalapáló apokaliptikus víziók mellett persze a banda elmúlt évtizedére annyira jellemző 2 perc körüli arcbőrleszaggatásokat sem kell nélkülözni, és ezek is egyre pofásabbak lettek az évek múltával. Igazából csak az 5 és fél perces Ludwig Van tételt hagytam volna le az A-Lexről ebben a formában, még akkor is, ha a történetből adódóan Beethovent nem lehet megkerülni. Vagy csak jelzésszerűen, vagy lényegesen érdekesebben, csavarosabban kellett volna megvalósítaniuk a klasszikus zenei idézgetést, mert ez így sajnos nemcsak kilóg a lemezről, de önmagában nézve is elég gagyi. Annyira, hogy le is vontam tőlük egy pontot miatta...

Az új dobos, Jean Dolabella nem üt annyira fineszesen és ízesen, mint Igor akár még a legutolsó lemezen is, de megbízhatóan hozza a kötelezőt. Itt-ott még azok az összekeverhetetlen törzsi hatású pörgetések is befigyelnek, amik az ifjabbik Cavalera tesó védjegyeiként vonultak be a metal nagykönyvébe, de mivel a brazil srác '78-as születésű, Igor játéka nyilván óriási hatással lehetett rá annak idején, szóval ebben sincs semmi meglepő. Derrick Green nyilván továbbra sem a legkarakteresebb énekes a földtekén, de rá sem lehet panasz, a tüdőrepesztő üvöltések és a szimpla, de hatásos dallamok is a helyükön vannak. A legjobban ugyanakkor ezúttal is Andreast tudom méltatni, aki nemcsak megírta a lemez oroszlánrészét, de játékára is megéri odafigyelni. Nyilván ma már nem abban a hagyományosabb felfogásban gitározik, mint az Arise-on, kreativitása azonban mit sem kopott: nemcsak jellegzetes ritmusozása érdemel meg minden dicséretet, hanem hibbant gerjesztései, elborult témázgatásai, szólói is nagyon ott vannak a szeren.

Ha a régi Sepultura mai verziójára vágysz, továbbra is inkább az utolsó két Soulfly lemezt és a Cavalera Conspiracyt javaslom, de ha nyitott vagy az elvont, tüskés zenékre is, és van türelmed belemerülni egy kényelmetlen érzéseket keltő konceptanyagba, nyugodt szívvel tudom ajánlani az A-Lexet. És csak azért, mert nem másznak mindenhol az arcodba a párhuzamok, ne hidd, hogy ebben nincs ott a régi Sepultura...

 

Hozzászólások 

 
#1 Dead again 2021-01-31 20:14
Durva jó lemez. Baromira működik együtt a könyvvel.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.