A budapesti Slowmesh zenekar a számos elhalasztott esemény után végre színpadra áll, és mindezt a fővárosi klubélet egyik leghangulatosabb helyszínén, a Robotban teszi július 31-én. Vendégük a csak csajokból álló Buttercup lesz.
Július 1-től érkezik a hazai mozikba a rocktörténet egyik legendás alakja, Frank Zappa életpályáját feldolgozó dokumentumfilm, amelyben különleges, eddig sosem látott felvételek is feltűnnek a Zappa család archívumából. A filmet Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban és országszerte számos art moziban vetítik.
Jövő januárban érkezik a Barba Negrába azz izlandi KALEO nevű rockcsapat. A formáció a frontember-dalszerző JJ Julius Son vezetésével 2016-ban robbant be az A/B című lemezével, amelyen három nagy sikerű slágerdal is megtalálható: a Grammy-jelölt No Good, az arany státuszt elért All The Pretty Girls, és a listavezető, kétszeres platina Way Down We Go.
Igen masszív, ötvenfős névsorral rukkolt elő a Fekete Zaj fesztivál, ami évről évre az underground legkülönlegesebb szélsőségeit gyűjti csokorba. Az idei fellépők közt is a nemzetközi felhozatal legkülönlegesebb ékköveit, a hazai szcéna izgalmas előadóit köszönthetjük, de van olyan produkció, ami kifejezetten és kizárólag a Zaj miatt áll színpadra.
Tavaly áprilisban jelent meg a Mad Robots Pareidolia lemeze. A zenekar február 25-én streamkoncertet ad az érdeklődőknek.
Ahogy minden zenekar, a Dream Theater is otthon maradásra kényszerült a járványhelyzet miatt, így a valós koncertek helyett pár évvel ezelőtti fellépésük csúcsminőségű, eddig még nem látott felvételével szeretnék meglepni a rajongókat. A fellépést 2017 szeptemberében rögzítették Tokióban, és korábban még nem hozták nyilvánosságra a szigetországon kívül.
Szeptember 4-én, a budapesti Trip Hajón tartja az áprilisban megjelent Pareidolia lemez bemutatóját a Mad Robots. A zenekar társa a hasonló műfajban alkotó Slowmesh lesz.
Idén huszonöt éve jelent meg a Down klasszikus NOLA albuma. A csapat most bejelentette: egy világszerte közvetített élő előadással emlékeznek meg a jeles évfordulóról.
Szerintem mindenki kívülről fújja, hogy az érvényben lévő járványügyi rendeletek miatt éppen mi és hogy történik. Azaz sokkal inkább nem történik. 2020 és a korona bedöntötte a koncert- és fesztiválszezont, és amelyik még kicsit rángatózott az első csapás után, azért visszatolatott, hogy biztosan laposra préselje és vérhabosra darálja.