Shock!

Olyan ismertetőt sem nagyon írtam még eddig, mikor az előadóról halvány lila segédfogalmam sem volt, most viszont pontosan ez a helyzet. Az Akusztikus Varázslóról ugyanis semmiféle információval nem szolgálhatok, az egyetlen dolog, ami igencsak biztosnak látszik vele kapcsolatban, annyi, hogy masszív Electric Wizard rajongóval állunk szemben. Hősünk ugyanis nem másra vállalkozott, mint hogy Jus Oborn kultikus bandájának dalait adja elő ének plusz egy szál akusztikus gitár formában. Itt aztán tényleg semmiféle más hangszer nem fordul elő, és aki ismeri az Electric Wizard munkásságát, az most minden bizonnyal néz bután. Hát igen, ők aztán tényleg nem az a banda, akik gyakran kísérleteznének az agyig torzított gitárok nélkül, pláne akusztikus hangulatokkal, de úgy látszik, valakinek épp ez ragadhatta meg a fantáziáját.

A jelenleg kétrészes összeállítás három-három dalt tartalmaz, és fizikai valójában természetesen nem került kiadásra, mindössze a vonatkozó bandcampes oldalon fülelhető meg. A magányos énekes/gitáros tényleg szeret rejtőzködni, hiszen facebookos oldalán is csak a „Stoner Folk" felirat áll a névjegy mezőben, ráadásul a jogi hercehurcát is úgy tűnik, hogy mindenképp el kívánná kerülni, legalábbis erre utal a dalcsokor „Kérlek, ne perelj be!" elnevezése. Nem hiszem amúgy, hogy Jus és bandája ilyesmivel szarakodna, pláne, hogy a végeredmény nem is lett rossz. Furcsa persze ilyen körítéssel hallgatni a Wizard velejéig romlott és fülledten sötét dalait, kábé mintha papi reverendában érkeznénk meg egy pornóforgatásra, ám az okkult hangulat valahol mélyen még így is átüt a szerzeményeken. Egyébiránt az első „korongon" foglalnak helyet az újabb keltezésű darabok, a legutóbbi Wizard lemezről a Venus In Furs és a Scorpio Curse, míg az eggyel korábbiról a remek The Chosen Few. A kettes csapatban figyel a Vinum Sabbathi, a Devil's Bride és a monumentális Funeralopolis átértelmezése, szerintem ez utóbbi sikerült a legjobban, a háttérben némi bong-zubogással.

Előadónk gitártudása precíz, hangja karcos és nyers, nem annyira ördögi ugyan, mint Oborn alvilági tónusa, de legalább nem is bántó. Mindenképpen érdekes és talán többszöri figyelemre is méltó kísérlet ez, ami az eredeti dalokat természetesen nem helyezi más relációba, ám legalább új színeket ad éjfekete ragyogásukhoz. A tervek szerint készül a folytatás is, szerintem a Come My Fanatics....-ről is érdemes lenne bevállalnia valamit.