Sok kisebb-nagyobb zenekar próbálkozik kis hazánkban is, hogy valami újat, egyedit alkosson. Természetesen nem mindegy, hogy valaki a kommerszebb utat választja, vagy pedig az underground műfajban próbál meg értékeket teremteni. Az Ahriman ez utóbbit választotta. Talán ezért nem sikerült még szélesebb rétegekhez eljutni a zenéjüknek, pedig érdemes belemélyedni, még ha nem is könnyű, andalító hallgatnivalóról van szó...
Lédeczy Lambert vokalista '92-ben alakított zenekarára érdemes lenne mindenkinek odafigyelnie, aki egy kicsit is "underground" hívőnek tartja magát. Sajnos a hosszú évek alatt az Ahrimantól csak Ep-k, demók, promo-cd-k láttak napvilágot, és egy teljes anyag, úgyhogy igazán ideje volt már a folytatásnak (bevallom a régi anyagokkal is csak kutyafuttában találkoztam, ezért mélyedtem el most a Ködkín Ösvény zegzugaiban...).
Először nem is értettem a címet, majd a zene hallgatása közben jöttem rá az utalásokra; a Természet ősereje rejlik ezekben a dalokban, olyan atmoszférával ahogyan azt régebben a VHK volt képes közvetíteni. Talán azért is ugrott be eme hazai párhuzam, mert a lemez a természet hangjaival, valamint sámándobokkal, dorombbal, furulyával indul, aztán egyszerre berobban az őserejű, fékezhetetlen fergeteg, a tomboló ZENE, ami mindent elsöpör, kitisztítja a salakot, és csak sodor bennünket az áradat a Világmindenség felé.. Egyik kedvencem lett a lemezről a Witchvale/Boszorkányvölgy, amely már-már a Nile magasságaiba emeli a zenekart; ugyanaz a tömény brutalitás, komplexitás jelenik meg itt, mint az amerikai death metal istenek nótáiban. A Crowcloud/Varjúfelhő természetesen varjúkárogással indít (mily meglepő), aztán veszettül belecsapnak a húrokba a legények, ismételten a death metal fogalma kezd el motoszkálni az agyam mélyén... Nagyon dallamos, húzós egyébként ez a szám, az egyik legjobbja a lemeznek (szerintem...)
Szintén sámános kántálással indul a záró tétel (Wisdom In Me, Power In Thee/Bennem a tudás, Benned a hatalom), de aztán itt is őserővel jön a zúzás - csak éppen olyan szintidallamokkal megspékelve, hogy az teljesen egyedivé teszi a számot, majd némi akusztikus gitárfutam is belefér még, húrtépős gitárszólóba váltva, hogy aztán újra billentyűfutamok mellett dübörögjön a black metal - méltó befejezése a lemeznek.
Megjegyzem, ha párhuzamot akarnék vonni, akkor a Sear Bliss-t tudnám megemlíteni a hazai black palettáról; csak ők játszanak ilyen profizmussal, ennyire pontosan, komplexen kidolgozott dalokat, úgyhogy igencsak felzárkóztak Lamberték a "harsonások" mellé. Sándor Tamás dobos mellett mindenképpen kiemelném a két gitáros, Vass István és Csendes Zoltán precíz munkáját. Sajnos azonban a hangzás nem a legjobb, valahogy karcos, lehetne erőteljesebb is - ez az anyag megérdemelné.
A külcsínre semmi panasz nem lehet; a borító kidolgozottsága, hangulata teljesen visszaadja a lemez tartalmát. Úgyhogy a magyar mezőnyben ez nekem most megér egy 9-est.
