Shock!

Legelébb is a tények: eme ötösfogat finomságát az adja, hogy tagjai közt olyan arcok bújnak meg, mint Emppu a Nightwishből és Jani a Sonata Arcticából. Rémlik valami?... Ám álljunk meg itt egy figyelmeztetően magasba lendülő ujj erejéig.

Annak ellenére, hogy a kedves Jani és a még nála is kedvesebb Emppu ebben a projectben gitároz s billentyűz, ettől a ténytől az Altaria zenéje még egyáltalán nem nevezhető sem Nightwish-, sem Sonata Arctica-kópiának. A legkevésbé sem.

A nyitó Unicorn tüstént előre láttatja velünk, mire is készülhetünk, ha ezt a CD-t sikerült a lejátszóba tuszkolni. A húrosok igen finoman, épp csak a kellő mértékben szigorúak, miközben a mjuzik olyan megadallamos, hogy az már arcpirító! Nagy sláger lehetne a nóta! A Requiem dalnoka, Jouni Nikula kellőképp felvértezett orgánummal van megáldva s a vokálok is böcsülettel zengedeznek. No persze! Hisz itt még a háttér csorda is nevezetes arcokból tevődik össze. Így könnyű tutit alkotni... Ezek a fickók semmit sem bíztak a véletlenre. Az anyag producere az a Nino Laurenne, akinek volt már alkalma belenyúlkálni a Thunderstone, illetve a Kotipelto albumok elkészítésébe is. Ráadásként pedig itt nyomul a nevezetes Finnvox Studio teljes gárdája...

A középtempós, szintén dallamhegyekkel spékelt History of Times to Come hűen követi elődjét a leendő dicsőség mezejére. A Ravenwing is a kitaposott ösvényen kajtat, nem nyújt számunkra holmi semmiből támadó grunge, vagy épp nu metal élményeket! Az Innocent talán fél fokkal gyorsabb elődeinél, üdítő gitárjátékával, szintis szólamaival, kisebb váltásokkal tűzdelt szerkezetével kellemes perceket szerez. A hangzatos című Wrath of a Warchild ismét egy visszafogottabb tempójú, erősen slágergyanús szerzemény. A Kingdom of the Night nem Axxis-feldolgozás, hanem saját dal, amely sokadszorra is ringatózásra, elandalodásra készteti az album hallgatóit. Lehetne bármely dallamos amcsi banda alkotása is - csakúgy, mint a House of my Soul. A Fire & Ice mintha egy hangyányit laposabbra sikerált volna, ezért nem is érdemes hosszasan rágódni fölötte. Némi változatosságot jelent a különös hangulatú Immortal Disorder. Ez a nóta kissé komorabb, komolyabb, setétebb. A záró tételként szereplő Emerald Eye pedig nem Stormwitch-feldolgozás, kedves Hölgyek és Urak, hanem egy lírai ballada. Éteri szintikíséret, Jouni finom-gyengéd (kissé tán túlzottan lebegős?) hangja és lágy gitárpilincka.

Nos, az Altaria klasszikus, gigadallamos metal albumot hozott össze. A Nightwish-Sonata Arctica rajongók valószínűleg kedvelni fogják, noha az alkotók által oly ismerős zenei jegyeket ezúttal aligha lelik meg. Nem tipikus északi, még csak nem is mindig tipikusan európai zene. Nyugis, lájtos világot képvisel.

Lábadozók, depire hajlamosak és vegák is fogyaszthatják!