Shock!

Rossz fát tehettem a tűzre. De tényleg, büntiben lehetek valaminő vétkemért, mert a legutóbbi pakkban, amit kézhez kaptam, régibbnél-ősibb cuccok lapulnak egymás mellett. Egyik nap már átrágtam a magam egy dögunalmas, 2003-as keltű brazil albumon, most pedig itt egy francia formáció korongja, ami kerek három éve, 2004 januárjában látott napvilágot. Legalább átcímkézték volna! (Ja, hogy ezt nem lehet megenni?...)

Mivel fittyet sem tudtam ezekről a gall csákókról, meglestem a honlapjukat. Persze az is gall, így aztán továbbra sem tudok sokkal többet, de azt döbbenettel vettem tudomásul, hogy igen termékeny csapatról van szó (nem ez a döbbenet oka...), akik 2002 és 2006 között öt albumot dobtak piacra – a legutóbbit éppen tavaly. A nálam pihenő anyag az öt lemez közül a harmadik. Előtte és utána hullaszag. Na, erre varrjatok gombot... A hatosfogat dallamos powerben utazik, ami igazán szép dolog tőlük, mivel a franciákra inkább jellemző a pezsgőszürcsölés, mintsem a fémes muzsikák nyűvése.

A hangzás teljesen rendben lévőnek tűnik, kellőképp izmos, a mjuzik derekasan megdörren. Helyükön molyolnak a gityók, a billentyűk virgonckodnak. A frontember (Didier Delsaux) hangja lehetne dögösebb, időnként kissé erőlködik a szentem, de nem vészes az ügy, hallottam már nála sokkal gyenguszabb előadókat is. Korrekt riffelés, élvezhető dallamok, derekas kétlábgépes dobmunka, helyenként progosba kacsintó, apró zöngék. Érdekes módon, nem igazán zavar be a dalok francia nyelvezete, ami azt jelenti, hogy a dinamikus muzsika elvonja róla a figyelmet. Az Empire Virtuel-, Mourir En Hero-, vagy Damocles-típusú vérbő, lendületes nóták úgy jók, ahogy vannak. Az erőteljesen taroló Heritier hallatán csak pislogok. Hisz ezek a nóták egészen pipecek! Rendes vokálok szólnak a Hors La Loi-ban, a Maudit pedig végre enged valamelyest a tempó-gyeplőn, de ez már ránk is fért. Nem lenne gond a Memoire-ral sem, ám itt Didier kissé jobban túlvállalta magát, mint másutt és számára kényelmetlen magasságokra tör, így hangja helyenként eléggé elvékonyodik. Kapunk persze egy adagnyit lírából is: a La Mort Dans L'ame – a dalt végigkísérő zongorajáték ellenére – a súlyokkal alaposan terhelt balladák közé tartozik. A címadó szerzemény a rohamtempóban loholó darabok közé tartozik, egyébként pedig teljesen okés. A lemezen ajándékként egy koncertfelvétel is fellelhető. A hangzás nem túl király, de jó lehetett az a buli, amelyen négy gityóval és a Pretty Maids tagjaival nyomatták a Future Worldöt...

Kellemes meglepetés ért, elismerem. Fene bánja, mikori ez az anyag, ha egyszer jó muzsikát rejt. Tipikusan európai jellegű power hallható a korongon, amelyet bármikor kényelmesen végig lehet hallgatni, minden szempontból megfelel a mai követelményeknek. A borító egészen tetszetős lenne, ha nem biggyesztettek volna rá egy „manóvárosan" hevi izomcsávót... Ja, és ha netán küldenének egyet a 2006-os albumból... Merszí!