Shock!

A finn Altaria annak idején afféle szedett-vedett projectnek indult, melyben a környékbeli híres bandák egyes tagjai (Emppu a Nightwish-ből, Jani a Sonata Arcticából) alkottak nagyokat, amikor épp mindőjük ráért a maga főelfoglaltsága mellett. Klasszikus, messzemenően dallamközpontú muzsikát gyártottak – már-már lágyabbat a lágytojásnál.

Most, évekkel később az Altaria négy tagból álló zenekarként állt neki a melónak – bár honlapjukon öt fazont sorakoztatnak fel. Vendégmunkásként Rowan Robertsont (Emlékszik rá valaki? Segítek: Dio), valamint az Arcticából átcsent billentyűst, Henrik Klingenberget kérték fel némi fusira.

Nos, a stílus mit sem változott. A srácok továbbra is fülbolyhokat simogató, könnyed dallamú nóták sorát bütykölték rá az új albumra. Azt is bizton állíthatom, hogy a veteránnak számító énekest, a tiszta, kellemes hangú Taage Laihot senki emberfia nem fogja összetéveszteni Alexi „Bodom-tavi" Laihoval. Olyan nóták hallatán, mint a már-már AOR-ba (vagy soft rockba) átkúszó Valley of Rainbows, vagy The Lion csak elismerően csettinthetünk. A tempós, lendületes Abyss of Twilight, Crucifix, illetve a karizmatikus Outlaw Blood is végtelenül szimpatikus hallgatnivaló. A Frozen Hearts amolyan fél-balladának tekinthető nyugis ritmusával, simulékony melódiájával. Épp csak csipetnyit tűnik erőteljesebbnek társainál a Showdown, az Access Denied pedig ismét a slágeresebb kategória egyik gyöngyszeme. A promóciós anyag végére felkerült egy bónusz szerzemény is, a bővebb lére eresztett, ám cseppet sem egysíkú The Dying Flame.

A maga stílusában az Altaria minőségi, igényes muzsikát képvisel. A dallamos metalon belül is a legnyugisabb, napsugaras, pehelykönnyed ösvényt tapodják. Zenéjüket azoknak ajánlom, akik kedvelik a kicsit glames utóérzetű, leginkább amcsi rockbandákat, amelyek többnyire tizenöt-húsz évvel ezelőtt töltötték meg a Headbangers Ball műsorait. (Ja, hogy te akkor még nem is éltél, vagy épp a pelenkázó asztalon próbálgattad bőszen a léggitározást? Bocsi...)