Shock!

A kiadó "SuPer Value" sorozatában ilyen-olyan bónuszokkal újra megjelentetett három Annihilator album, hogy úgy mondjam, nem éppen a csapat legfényesebb korszakában született, valamit azonban így is elmond a tény, hogy a bulikon a mai napig fel-felcsendül ezekről néhány szám.

Kronológiai sorrendben elemezve a három anyagot, a King Of The Killről mindenekelőtt az a végtelen csalódás jut állandóan eszembe, amelyet megjelenésekor, 1994-ben éreztem. A technikás, komplex Alice In Hell és Never Neverland, meg az éretten dalközpontú Set The World On Fire zsenialitása után ez a pőrének, színtelennek ható dalgyűjtemény Jeff Waters szürke énekhangjával övön aluli ütésként ért. Most is afféle vegyesfelvágottnak tartom a lemezt mind a stílust, mind a dalok színvonalát tekintve. Pedig nem indul rosszul az album. Idő kellett, amíg megszoktam a lassú, monoton és cseppet ipari beütésű The Box nótát Jeff torzított énekével, ma már határozottan bejön. Viszont a pörgős címadó szám mindjárt első hallgatásra legyilkolt! Direkt, lendületes heavy metal, alapvetően más, mint amit az Annihilatortől azelőtt megszokhattunk, de nagyon nagyot üt. A lírai keretbe foglalt, döngölős és középtájt begyorsuló Hell Is A War vagy az Iron Maiden-hatású Second To None is O.K. (ezekben Jeff vokalistaként is meggyőzően teljesít), de a többi dal pusztán a 80-as évek dallamos metal zenéjének Waters-féle interpretációja, kemény és finomabb vagy egyenesen balladisztikus, néhol jobb, másutt kimondottan felejthető pillanatokkal. A mélypont a 21 című fércmunka (a King... mellett a másik klipnóta!), amely tökugyanaz, mint a Set The World...-ön szereplő Knight Jumps Queen, csak jóval csenevészebb kiadásban. Egy Jeff Waters kvalitású dalszerzőhöz abszolút méltatlan az ilyesmi!

1996-ot írunk és a középszerűsége ellenére sem sikertelen King... album, na meg a hozzá kapcsolódó turnék nyomán Jeff önbizalma érezhetően nőtt! Mondjuk erre hatványozottan szükség is volt egy olyan időszakban, amikor egyik metal banda a másik után vesztette el korábbi előkelő pozícióját és maradt szerződés, kiadó nélkül... Nos, a fokozódó önbizalom jelének tekinthető a Refresh The Demon, amely az összhatást tekintve feltétlenül keményebbre, agresszívebbre sikerült elődjénél. A baj csak az, hogy a maga által korábban oly magasra helyezett lécet ezúttal sem volt képes átugrani Jeff. Aki a jellegzetes Waters-féle gitárjátékra pörög, annak rifféhségét kielégítheti a korong, de sajnos számos dal a limitált énekhang és a sablonos vokálmegoldások csapdájában vergődik. Tetszik a címadó szám gyors indítása vagy az A Man Called Nothing fordulatos összetettsége, aztán a City Of Ice-ban és az Anything For Money-ban hallható énekdallam-kezdemények sem rosszak, némi punk-rock'n'rollos ízt is kap ezektől a két nóta. Az akkor született gyermekéhez, Alexhez írt lírai Innocent Eyesban pedig igazán megkapó melódiákat hoz Waters mester. A Syn. Kill1 (a Set The World On Fire nóta témáinak szimpla lemásolása) és a The Pastor Of Disaster (a Knight Jumps Queen immár második gyenge remake-je) azonban borzasztó sokat rontanak a lemez értékén. A történeti hűség kedvéért említsük meg, hogy míg '94-ben csupán Randy Black dobos tartott ki a minden egyéb hangszeres feladatot ellátó Jeff mellett, addig a Refresh...-en ismét teljes csapat dolgozott, bár a dalszerzői/szövegírói munka megoszlása változatlan maradt... Összességében korrekt az anyag, viszont a zenei "démonfrissítés" valójában nem is valósult meg és Jeff ennél többre képes, ezt mindannyian tudjuk!

Eltelt másfél év és szépen csendben napvilágot látott a gyakorlatilag egyszemélyes Remains CD, hogy aztán ugyanúgy el is sikkadjon. Senki előtt nem titok, hogy Waters ebben az időben súlyos magánéleti válságon esett át és nyilván ennek tudható be, hogy ezen a lemezen valóban egyedül akart dolgozni. Maga az album is tükrözi hősünk akkori lelkiállapotát: a dobgéppel rögzített, a legkülönfélébb gitárhangzásokkal és stíluselemekkel (ipari, noise, techno stb.) kísérletező dalok között alighanem ott találni a valaha írt legnyomasztóbb atmoszférájú Annihilator számokat. A színvonalat is egyenletesebbnek érzem, mint az előző két anyagon, két-három kevésbé erős tételtől eltekintve végig határozottan figyelemfelkeltő a Remains! Nagyban hozzájárul ehhez a kellően változatos ének is. Jeffnek sikerült némileg kitolnia azokat a bizonyos határokat és a monoton torokköszörülést gyakran váltja suttogással, prózával vagy egyszerű, de fogós és a zenéhez tökéletesen illeszkedő dallamokkal. Merőben szokatlan elvontsága miatt igencsak bejött a nyitó Murder, ugyanezen a vonalon mozog a fülbemászó refrénnel felszerelt No Love, a Dead Wrong egy Pantera/White Zombie-szerű döngölés (és alig titkoltan Walk "kopi", ha igazságos akarok lenni...), a Wind egy hamisítatlan Waters-stílusú power/thrash ballada igazán kiváló énekkel, míg a Human Remains, a Tricks And Traps és a Reaction speedelése rég hallott és fölöttébb jóleső intenzitással tör elő. Több, mint merész próbálkozás volt az album, de nekem furcsa módon ez tetszik a legjobban az itt tárgyalt három CD közül! Kár, hogy ilyen szerencsétlen körülmények között jelent meg és nem követte turné.

Szót kell még ejtenünk a bónuszdalokról is: a King... és a Remains újrakiadásán Jeff kommentárját hallhatjuk, amelyből minden fontos részlet kiderül a két album létrejöttének hátteréről és magukról a dalokról. Emellett az előbbi korongra az Only Be Lonely, utóbbira az It's You került fel, mindkettő hagyományosabb rocklíra, amilyen bizony az olyan megszállott riffőrültekből is kiszaladhat néha, mint Jeff. A King... legvégére tett idegesítő stúdiós hangzavart (Slates) már pusztán helypocsékolásnak tartom; ha lehet, inkább lehagytam volna. Mindjárt több értelme volt a Refresh...-re pakolni a The Boxnak egy nyersebb, metalosabb hangzású demóváltozatát és az AC/DC Riff Raff-jének feldolgozását, persze itt elmarad a Waters monológ.

Na mindegy, a lényeg, hogy ha valaki a Joe Comeau-val készült két anyag és az utóbbi idők kiváló koncertjei hatására fedezte fel magának a bandát mostanában, akkor talán tényleg nem érdektelen belefülelnie ebbe a három CD-be. Persze szigorúan csak az első lemezek után!!!