Shock!

Néhány hónapja olvashattál nálunk az Artillery The Last Journey című kislemezéről, mellyel a dán thrasherek alapító gitárosuknak, a tavalyelőtt elhunyt Morten Stützernek állítottak emléket. Volt annak az anyagnak azonban egy kevésbé szomorú apropója is, egyfajta felvezetésnek is tökéletes volt ugyanis a szimplán csak X címmel május 7-én megjelent, tizedik Artillery-nagylemez elé. Anno a csapat az európai színtér egyik legizgalmasabb, legegyénibb bandája volt, a csúcsra pedig a hármas sorszámú By Inheritance lemezzel értek fel, legalábbis kreatív szempontból, munkálkodásukat ugyanis a szakmai elismerés mellett, sosem követte igazán komoly siker, annak ellenére sem, hogy a hőskorban a Metallicával is kifejezetten jó cimboraságot ápoltak, nyilván elsősorban Lars Ulrichnak köszönhetően.

A harmadik lemez után aztán sajnos beleálltak a földbe, és egy rövid próbálkozást leszámítva – amelynek az 1999-es B.A.C.K. lett az eredménye – 2007 óta aktívak csak igazán. Akkor sikerült tartósan új életet lehelni a gépezetbe, és ugyan a reunion felpörgetésében elévülhetetlen érdemeket szerzett énekes, Soren Adamsen már nincs velük, utódjával, az árnyalatnyival tán kevésbé karakteres Michael Bastholm Dahllal szintén magabiztosan menetelnek az undergroundban. Az X már a negyedik nagylemez vele, és értelemszerűen az első a Morten után hagyott űrt betölteni hivatott gitárossal, a bandát 2017 és 2019 között élőben már kisegítő Kraen Maierrel, és érzésem szerint a legjobb is egyben Dahl érkezése óta.

A lemezt nyitó The Devil's Symphony első hangjai kapásból egyértelművé teszik, hogy ha szeretted a By Inheritance-t, ez a cucc neked készült. A dal keleties gitártémái ugyanis egyértelműen az 1990-es lemezt idézik, de az X összességében is a klasszikus éra legdallamosabb anyaga felé húz talán a legjobban. A keleties gitárdallamok később is rendre visszatérnek – például a kiváló Silver Cross elején vagy a menetelős Varg I Veumban is –, de a hagyományosabb hangzásvilágú dalok között is akad számos méregerős. Ilyen például a konkrét hitvallásként funkcionáló, In Thrash We Trust is (nem kell túlmagyarázni, ugye?), ahol szinte visszaköszönnek Michael Stützer megjelenés kapcsán elhangzott szavai, miszerint nem kell túlzottan megerőltetniük magukat egy-egy új lemeznél, hiszen imádják, amit csinálnak.

A lényeg pedig pontosan ez, hiszen sok helyütt kellemesen ismerősek ugyan az X egyes megoldásai, de az Artillerytől már szerintem senki sem várja el, hogy újra feltalálják magukat. Anno az első három anyaggal megalkották saját világukat, manapság pedig a rajongóknak – és a zenekar tagjainak is – érthetően bőven elég a boldogsághoz, ha a jól bevált keretek között leszállítanak pár olyan bivaly, fogós dalt, mint mondjuk az In Your Mind, a balladisztikus, szuperslágeres Ghost Of Me vagy a záró, Beggars In Black Suits. Az öregek tehát nyomják ezúttal is azt, amit elvárunk tőlük, a thrash metalt meg újítsák csak meg szépen a fiatalok.

Bónuszként helyett kapott a lemezen a komplett The Last Journey maxi is, azaz aki lemaradt a 7 inches bakelitről, ezzel a kiadvánnyal nem csak az emlékdalt, hanem a Metallica Trapped Under Ice-ának feldolgozását is begyűjtheti. Olyan pakk ez így egyben, ami a dallamos thrash metal híveinek maximálisan megéri a zsebbe nyúlást.