Shock!

Dánia minden, csak nem metal-nagyhatalom, néhány igencsak meghatározó és különleges produkció azonban ennek ellenére is köthető az országhoz. Az pedig, hogy ezek közül a két talán legfontosabb gyakorlatilag egy szobából indult, mindenképpen nevezhető a sors különös fintorának, a King Diamond által vezetett Mercyful Fate ugyanis kezdetben egy később szintén kultikus státuszt kivívott csapattal, az Artilleryvel osztotta meg próbatermét Koppenhágában. Azzal az Artilleryvel, amely bár sosem került a be a műfaj elitjébe még a kontinensen sem, harmadik lemezével, az idén huszonöt éves By Inheritance-szel még így is megalkotta az európai thrash egyik alapvetését.

Az Artillery eredetileg nem a Stützer-fivérek bandájaként indult, hanem a dobos Carsten Nielsen és a ritmusgitáros Jørgen Sandau köré szerveződött. Michael és Morten Stützer csak néhány egyéb jelölt kirúgása után csatlakozott, majd Flemming Rønsdorf énekes belépésével szilárdult meg a felállás 1984-ben. Flemming előtt egy bizonyos Per Onink és egy Carsten Lohmann nevű fickó is frontemberkedett náluk. Michael Stützer: „1982-ben egy kis szobában volt a próbatermünk, amit a Mercyful Fate-tel osztottunk meg. Rengeteget lógtunk együtt, buliztunk, szórakoztunk, fociztunk. Mikor aztán az első demónkat, a We Are The Deadet rögzítettük, King Diamond fuvarozott minket a stúdióhoz, szóval ő volt az első roadunk. Akkoriban ilyen csináld magad-módszerrel üzemelt a színtér, mivel Dániában senki nem tudta, mi fán terem a metal zene. A Shellshock és a Deeds Of Darkness demók is egy olyan stúdióban készültek 1984-ben, ami egy híres dán billentyűsé volt. A fickó marha népszerű volt, mivel instrumentálisan játszott pop klasszikusokat. Ettől függetlenül a mi dalainkra is iszonyatosan headbangelt."

A zenekar első szárnypróbálgatásaként 1982-ben kijött We Are The Deaden még Onink hallható, a Michael Stützer által fentebb említett demók azonban már Lohmann-nal készültek. Ennek ellenére Rønsdorf 1985-ös képbe kerülése után Carsten rögtön repült, az Artillery pedig új énekesével végre igazán meggyőző produkcióra volt képes. Ennek eredményeképpen negyedik demójukkal, a Fear Of Tomorrow-val simán leszerződtek a Neat kiadóhoz, majd még szintén 1985-ben érkezett is az első nagylemez, amely szintén a demó címét viselte. A Fear Of Tomorrow kifejezetten erős bemutatkozás volt, amely világosan megmutatta, hogy van potenciál a bandában. A húszas éveik elején járó dán srácok már első lemezükön kiválóan játszották a sötét, borzongató hangulatú thrash metalt, amelyet Flemming egyedi, ráspolyos hangja tett igazán különlegessé. A dán gyökereknek köszönhetően természetesen a Metallica, majd rajtuk keresztül a Slayer tagjaival is összehaverkodtak, így került bele az első anyag bookletjébe a következő mondat: „Hello Metallica and Slayer. Do you remember Copenhagen?"

Az 1987-ben érkezett Terror Squad aztán minden tekintetben verte elődjét. A csapat folyamatosan és látványosan fejlődött, ami a dalok minőségében és a produkciós oldal színvonalában is egyértelműen látszott. Az Artilleryben tényleg megvolt a potenciál, hogy igazán nagy bandává váljanak, ebben pedig a csapat tagjai is maximálisan hittek. Carsten Nielsen dobos például kerek perec visszautasította Quorthont, mikor a Bathory főnöke 1986-ban megkérte, szálljon be hozzájuk. A csapat szekere annak ellenére is rendíthetetlenül haladt előre, hogy 1989-ben az alapító gitáros, Jørgen Sandau elhagyta a fedélzetet az egyre inkább érezhető belső feszültségek miatt. Flemming Rönsdorf: „Sandau ki nem állhatta Michael Stützert, egész egyszerűen ennyi állt a kilépése mögött. Jó srác amúgy, a mai napig kapcsolatban vagyok vele, a zenekarnak pedig nagyon fontos része volt."

Az ekkor már a Stützer tesók vezénylete mellett működő csapat tagjai azonban nem estek kétségbe. Az addig bőgőn játszó Morten gyorsan átvette Sandau helyét, a négy húrra pedig leigazolták Peter Thorslundot. Tulajdonképpen mindegy is, hogy a vérfrissítés jótékony hatása volt ez, netán csak a Terror Squad megjelenését követő három évben fejlődtek iszonyú látványosat, a lényeg úgyis az, hogy 1990. május 29-én megjelent a By Inheritance címre keresztelt harmadik nagylemez, amellyel nem csak saját magukat iskolázták le, hanem megalkották azt a thrash-korongot, amely véleményem szerint ma is ott van minden idők három legjobb európai lemeze között a műfajt tekintve. Még korábban az Artillery egyike volt a '80-as évek végén aktív, kiváló thrashcsapatoknak, addig a harmadik lemezzel valami totál egyedit és maximálisan minőségit hoztak össze. A By Inheritance úgy olvasztott be teljesen új és szokatlan elemeket, hogy ezeket fennakadás nélkül gyúrta össze a korábbi Artillery-sound jellegzetességeivel.

Ihletet persze volt honnan meríteni, hiszen 1989-ben a Szovjetunióban is játszottak, ahol életre szóló élményekkel és komoly tapasztalatokkal lettek gazdagabbak. Flemming Rønsdorf: „A szovjet turné első állomása Alma Ata volt, közel a mongol és kínai határhoz, ahol két koncertet adtunk. A bulikra elég vegyes reakciók érkeztek, mivel a fiatalok imádtak minket, az idősebb arcok azonban legszívesebben lezavartak volna a színpadról. Nagyon élveztük. A következő állomás Taskent volt közel az afgán határhoz, ahol akkoriban egy csomó katona állomásozott. Óriási volt a különbség az első két koncerthez mérten, itt ugyanis nagyon komolyan vettek mindent. Taskentben is két koncertünk volt; harmadikként léptünk fel egy négyzenekaros bulin, ahol egy new wave és egy garázs-rock banda nyitott. Mikor színpadra léptünk, teljes sötétség volt, és olyan csend, mint egy kriptában. Aztán mikor elszabadítottuk a poklot és felkapcsolták a lámpákat, először csak a döbbenetet láttam az oroszok arcán. Hamarosan azonban elkezdtek ugrálni, majd egyre eszelősebben és gyorsabban zúztak. Aztán egyszer csak páran elkezdtek felmászni a színpadra, mire rögtön lenyomták őket a biztonságiak. Mivel azonban őrökből csak kevés volt, végül a srácok győztek, és hirtelen egyre több ember kezdett feljönni a színpadra. Nem zavart minket az ilyesmi sosem, de ezek a srácok nem ugrottak vissza, ahogy vártuk, hanem fent maradtak, így végül totál megtelt velük az egyébként igencsak méretes színpad. Mindez rögtön az első napon. Óriási volt! Később aztán megtudtuk, hogy a pártirodán dekadensnek is bélyegeztek minket emiatt, és többé nem léphettünk fel Üzbegisztánban. Pár nappal később aztán ahelyett, hogy az eredeti tervek szerint repülőre ültünk volna, hogy hamar Moszkvába érjünk, egy vonaton találtuk magunkat. Az út elvileg két napig tartott volna, de mikor a második nap reggelén felébredtünk, kiderült, hogy az ellenkező irányba halad a szerelvény. Végül Szibérián keresztül, öt nap alatt értünk Moszkvába, ahol persze a késés miatt már lemondták a koncerteket. Életem egyik legnagyobb élménye volt ez a körút!"

A szovjet kör természetesen a By Inheritance-re is komoly hatással volt, így nyilván innen eredeteztethető az is, hogy arab és ázsiai hangszerek is feltűntek a lemezen (thrashben az Artillerynél volt először hallható az úgynevezett „mahardzsás fikcsi"), de a szövegekben is visszaköszöntek a srácok ázsiai tapasztalatai. Michael Stützer: „Morten és én rengeteg heavy metalt hallgattunk a kezdetekkor, Carsten azonban egy csomó punk hatást hozott magával, és ezekből jött az Artilleryt stílusa. Első körben olyan csapatok hatottak ránk, mint a Black Sabbath, a Deep Purple, az Accept, az Iron Maiden, a G.B.H. és a Mercyful Fate, meg az olyan NWOBHM-bandák, mint a Tank. Később aztán ezekhez érkezett még a Metallica, az Exodus meg a Savatage. A Fear Of Tomorrow ezeknek a hatásoknak a kombinációja volt, meg persze egy óriási lecke, heavy metal és punk találkozása a thrashsel. A kettes lemezen már egyértelműen a thrash vitte a prímet, a By Inheritance aztán egész más volt: kifejezetten technikás anyag lett, ahol a thrash és a heavy metal elemek mellé egy csomó közel-keleti íz is érkezett."

Már az intróként funkcionáló 7:00 from Tashkent indításából egyértelmű, hogy az Artillery nem haladt tovább az első két lemez által kijelölt úton, hanem ezúttal valami egészen mást, valami igazán szokatlant alkottak. Amellett, hogy a gitártémák is egyértelmű, hangsúlyos keleti ízeket hordoznak magukban, szitár is hallható az intróban, amely tökéletes felvezetése az Artillery egyfajta esszenciájaként aposztrofálható Khomeniacnak. A dal címe egy szójáték, mely az iráni vezető, Ruholláh Muszavi Khomeini neve és a maniac szó házasításából jött létre. (Khomeini ajatollah az 1979-es iráni forradalom egyik vezéralakja, síita vallási vezető volt, aki a sah elűzésétől halálig Irán államfőjeként tevékenykedett. Diktatúrájában az élet minden területét az iszlám fundamentalizmus határozta meg.) A Khomaniac a kritika hangján szól az ajatollahról, a nem túl összetett szövegnél azonban sokkal fontosabb, hogy a dal zeneileg rendkívül izgalmas és változatos. A By Inheritance legfőbb erénye, hogy úgy tudott végtelenül összetett és érdekfeszítő lenni, hogy emellett rendkívül dalközpontú is. A számok karakteresek, fogósak is amellett, hogy hatalmasa muzsikálás hallható bennük. Ilyen a Khomeniac is, amely a lemez megjelenése előtt, még 1989-ben külön is kijött a Don't Believe-vel egyetemben kétszámos demóként. Ennek borítóját természetesen az ajatollahról készült, nem épp hízelgő rajz díszítette.

A kettes Beneath The Clay (R.I.P.) iskolapéldája lehetne annak, miként kell egy gyors thrashes dalt úgy megírni, hogy a refrénje maximálisan fogós legyen, dallamos szólóinak köszönhetően pedig a komplex zúzás ellenére már elsőre dúdolni fogod vezérmotívumait. A címadó sem kevésbé fogós, majd a érkezik a Bombfood, ami balladisztikusan indul, Rønsdorf pedig megmutatja, hogy a ráspolyos rekesztés mellett a tiszta dallamok is mennek neki. Később aztán persze betorzulnak a gitárok, majd érkezik a lemez egyik legemlékezetesebb énekdallama, minek köszönhetően a háborúellenes dal szintén kitörölhetetlenül ragad az ember agyába. Az akusztikusan induló Don't Believe egyike az Artillery legrégebbi dalainak, hiszen már az 1984-es Shellshock demón is szerepelt Blessed Are The Strong címen, az első két anyagra mégsem került fel. Visszafogottabb tempójával jobban is illik a By Inheritance-re, mint elődeire, a Bombfood tökéletes folytatása.

A két középtempós dal után a Life In Bondage-ben megint rálépnek a gázpedálra, a meglehetősen egyenes szerkezetű dal pedig talán az egyetlen, amely karakterében az első két nagylemez világát viszi tovább. Az Equal At First társadalmi problémákat boncolgat, a lemezt pedig a Terror Squad lemezen hallható In The Trash dalának folytatása (azaz a Trash-trilógia középső tétele), a Back In The Trash zárja, amely nem csak témájában, de zenei megoldásaiban is visszautal az első részre. Mindemellett egy hosszú, kifejezetten összetett dal, mely véleményem szerint egyértelműen a csúcspontok egyike. A korongra a Nazareth Razamanazának feldolgozása is felkerült, méghozzá utolsó előttiként, és bár ez a meglehetősen felturbózott verzió nem sokat tesz hozzá az eredetihez, mégis kifejezetten jólesik a fülnek.

A zeneipar egyik elcsépelt közhelye szerint a harmadik lemez tekinthető vízválasztónak minden zenekar karrierjében. Annak ellenére, hogy a By Inheritance messze a legjobb dolog volt, amit az Artillery összehozott, sajnos a banda a korong megjelenését követően hamar szétesett. Rønsdorfot hírbe hozták a Destructionnel is (a német alapcsapat 1989-ben rúgta össze a port az énekes/bőgős Schmierrel), majd ezt követően már az Artillery feloszlásáról érkeztek a hírek. Különösebb dráma nem következett be, a csapat 1991-es felbomlásához a jó öreg személyes nézeteltérések vezettek. Michael Stützer: „A csapat személyes problémák miatt oszlott fel. Egyszerűen nem jöttünk ki egymással, és így nem láttuk értelmét folytatni. Ennyi az egész."

Amellett, hogy Flemming futott egy kört a Destructionnel, más tagoknak is voltak kérészéletű projektjei, de a Stützer tesókón kívül egyikük próbálkozásaiból sem lett semmi, ahogy Flemming átigazolásából sem. Rønsdorf: „Én is hallottam azokat a pletykákat, amelyek szerint a Destruction miatt szálltam ki, de nem így történt. Valóban hívtak a Destructionbe, de csak azután, hogy kiléptem az Artilleryből. Mikor hívtak a csapatba, rögtön mondtam, hogy szerintem túl messze vannak, de megnyugtattak, hogy ez nem gond, mivel a kiadó mindent elintéz majd. A lemeztársaság felvette velem a kapcsolatot, és megbeszéltük, hogy elmegyek Németországba, dumálok a srácokkal, jammelünk, azaz megnézzük, tudunk-e együtt dolgozni. Nem sokkal később startolt egy turnéjuk, úgyhogy marhára kellett nekik egy énekes. Megegyeztünk a kiadóval, hogy inkább levezetek, mert az sokkal olcsóbb, mintha repülnék, ráadásul eleve arról volt szó, hogy többször is meg kell majd tennem az utat. A kiadó küldött pénzt kocsira, amiből vettem egy régi autót, és elvezettem Németországba. A srácokkal remekül kijöttem, a próba is jól sikerült, nagyon jól ment minden, mindenki boldog volt. Másnap aztán visszamentem Dániába és elkezdtem összepakolni a turnéra. Egy dolgot viszont muszáj voltam elintézni, mégpedig az albérletemet. Az volt a megállapodás a kiadóval, hogy három hónap alatt, míg turnén vagyunk, ők fizetik a lakásomat, úgyhogy felhívtam őket, hogy küldjék a pénzt. Az volt a válaszuk, hogy majd megkapom, ha Németországban leszek. Nemet mondtam, mivel nem akartam, hogy valamiféle kiadós kavarás miatt arra érjek haza a turnéról, hogy nincs otthonom. Ezzel be is fejeződött a történet."

Michael és Morten Stützer röviddel az Artillery feloszlását követően egy Missing Link nevű csapatban tűnt fel, akikkel több hanganyagot is kiadtak, de Flemmingről az 1999-es, visszatérő és beszédes című B.A.C.K. megjelenéséig nem sokat lehetett hallani. Bár csaknem egy évtizeddel a By Inheritence után nagy reményekkel vágtak bele az újabb körbe, sajnos a lendület hamar elfogyott, és az újjáalakulás kérészéletűnek bizonyult, pedig a B.A.C.K. egyes dalaiban, például a Trash-trilógia befejező részében, az Out Of The Trashben bőven volt kraft. Ennek ellenére újabb csaknem tíz év szünet következett, majd 2009-ben főnixként tértek vissza egy új énekessel és a kiváló When Death Comes anyaggal. Azóta újabb két nagylemezen és egy újabb énekescserén vannak túl, azaz ha néha meglehetősen viharos körülmények között is, de a Stützer-tesók még mindig kormányozzák az Artillery hajóját. Mindettől függetlenül, ha 1991 után soha többet egy hangot nem írt volna az Artillery tagsága, a By Inheritance-szel akkor is kitörölhetetlenül helyet szereztek volna maguknak a thrash műfaj nagykönyvében. Ez a lemez megjelenése után negyed évszázaddal is megkerülhetetlen alapmű.