Shock!

Északírek (tehát angolok), fiatalok, trendik, és kábé annyira dühösek, mint dédnagymama, mikor elveszik tőle a műfogsorát. Amolyan gumizúzás, kis hippi feeling, kis punk, kis rock'n'roll, apró glam, amiből pop-rock kerekedik a végére. Pedig nem az első lemeze már ez a csapatnak, nem is a második. Csak hát a kor, amiből származtak, az Oasis-féle neobeatlesek és a Green Day-kópiák időszaka, már rég a múlté.

Komolyan, vért izzadok, hogy próbáljak valami frappánsat írni az Ash dalairól, de nem megy. Annyi egyéniség van bennük mint egy kétszer kétszer két centis PVC kockában. Semmise. Ha csak egy nótát ragadnánk ki a tizenegyből, biztos elcsiporogna pár hétig valamelyik MTV-s slágerlista alján, "legyen pár rock is mert az most divat" jelleggel, de a nóták önmagukban is semmilyenek, hát még így ömlesztve!

Vidám gyerekek gitárt kaptak apukától karácsonyra, és a boldog egyetemi évek közepette megfőztek pár felhőtlen kis szösszenetet, néhol cukorkával, néhol nagyon picit csípős retekkel tálalva, de alapvetően egyszerűen, fogyaszthatóan és fél nap múlva kikakilhatóan. A sok hepiség közepén fura is a Clones című, kissé keményebb kötésű tétel, amiben pont az egyforma emberek ellen emelnek szót. Hm. Az egyforma zenék ellen is lehetne.

Öt pont, mert nem szól rosszul, meg finom illata van a booklet papírjának.