Shock!

Ágyú. Micsoda név... Oké, végülis ez alapján ki hitte volna, hogy Kiss néven lehet szörnymaszkban monster-rockot nyomni? Jelen írásom tárgya 1986-ban alakult Hannoverben, és két évre rá felvettek egy albumot, melynek címe szintén a kliséboltban volt akciós akkoriban (Thunder And Lightning).

"Sajnos" nem hallottam se ezt a lemezt, sem pedig a 2004-es "The History" című örökbecsűt, melyet a debütáló LP állítólagos hatalmas sikerei miatti újraalakulás után követtek el a túlkoros rockerek. De következtetni azért lehet ebből a lemezből is. A zene első blikkre Michael Schenker 80-as évekbeli MSG-s dolgaira emlékeztetett, tehát klasszikus amerikai hard rock kissé németesre kockásítva, enyhén karcosan.

Sajnos egyedi ötlet körülbelül annyi van az anyagban, mint örvös tatu az Antarktiszon. Az MSG-n kívül Scorpions is felbukkan sokfelé, ráadásul a középtempó alsóbb régióiban mozgó, kissé nehézkes bugivugi még e nemes elődök színvonalát se kapirgálja. A dob szerintem eleve gép, eleve totál statikusak az ütemek, és a hangzásuk is kábé húsz évvel visz vissza, amikor a német metalisták legjobb barátja még az Alesis vagy Roland névre hallgató "dobozba zárt kis japán dobos" volt. Pedig manapság azért már nem téma felvenni egy lemeznyi élő dobot... vagy mégis?

A legnagyobb borzalom mégis az ének: Mat Rein Jaehnke hangja kábé annyi, mintha Blackie Lawless (WASP) hangjából kivonnánk a dallamokat és csak a recsegés maradna... Vagy esetleg hasonlíthatnám egy-két oktávval magasabb tartományokban mozgó, véres torkú Lemmyhez is. Így aztán kissé nehéz igazi dallamokat hozni! Néha próbál Stephen Pearcy (ex- Ratt) lenni, de hát, hang nélkül recsegni utoljára csak Mikrobi tudott úgy, hogy szerettük érte.
Az egyetlen újító jellegű megoldás a lemezen a közepe felé egy szintis-puttyogtatós intro, amitől negyven másodpercig Kraftwerk lemeznek hittem a kritizálandó produktumot, de aztán itt is visszatért a lemez teljes egészére jellemző erőltetett retro. Van persze jó kis power-ballada is, na de itt aztán már annyira hiányzik az énekhang, mint a Tatuinon egy pohár bakta-koktél. A Total Control recsegős-rappelős idiótasága meg kábé olyan vicces, mintha Breki béka nyomná csúnyán lealjasodva valami német sertől.

A szövegekről meg vagy jót, vagy semmit.

...

Ez volt a semmi. Köszönöm a megértést... (Csak pár számcím: Rock Feelings, Back In Business, Stand Up And Fight, Pretty Girl.)

MSG: Perfect Timing. Cinderella: Long Cold Winter. Ratt: Out Of The Cellar. Ezeket tessék hallgatni, meg hasonló jóságokat, ha ilyesmi zenére vágysz. A Cannon kábé annyira ráz fel, mint egy citromlébe mártott veterán elektromos rája félig átsütve. Szerintem tizenhat év nem-zenélés alatt mindegyik tag elhelyezkedett már a polgári életben, mint könyvelő, hentes vagy porszívóügynök. Szerintem azt kéne folytatni.