Shock!

Iiiiigeeeeen, visszatért kis kedvencem, gumi-Adolf és olasz vibrátóbrigádja! Még mindig kedvenc kritikám az előző lemezé (Non Plvs Vltra), mely megírása közben sikítva röhögtem a másfél hangos vibrátós Halford-imitátoron, aki a promófotókon úgy néz ki, mint egy Hitlermániás vágósertés miniatürizálva...

Nos, megérkezett a folytatás, és már a cím (Sebezhetetlen) jól a pofámba vág, nesze, te gaz kritikus, szavaid nem sértenek, én vagyok a sikolyisten, és mögöttem a négytagú talján halálbrigáddal, akik iszonyatosan a földbe taposnak minden kvrva kritikvs kvtyát!

Persze valamilyen szinten magába is nézett a csapat, és fazoni szinten beiktattak némi változtatást. Először levetették a military-gúnyát, meg elmentek fodrászhoz, megborotválkoztak szépen (hellyel-közzel), így a zenészek most leginkább egy jóságos plüssmackókból és meglett viking apukákból álló dalárda tagjaihoz hasonlítanak. Az "énekes" pedig amellett, hogy szintén levetette alulméretezett Wehrmacht-egyenruháját, nekiállt iszonyatosan fogyókúrázni. Bizonyára Sóder Norbi kazettáit vásárolgatta nagyüzemben, ugyanis így, lefogyva már egy az egyben Norbi-feje lett, ugyanaz a töpszli kihaénnem feeling jön le elszánt pofijáról, a Harley Davidson dzseki alól kivillanó ritkás szőrrel borított mellkasról nem is beszélve.

A zene viszont kábé semmit sem változott. Ugyanaz az olasz heavy, egyrészt Judas Priest kópia, meg azért befészkelte magát az inspirációkba a Rhapsody-féle pallosos-sárkányos italogermán speed is rendesen. A dolog zenei részével még nem is lenne akkora baj (bár az intró utáni, bombasztikusnak szánt dalindításban olyan pontatlan a lábdob, mint egy részeg sztepptáncos cipősarka), szabványos neo-priest témák követik egymást, néhol feldúsítva a már említett trappolással. Idáig tehát amolyan átlagos metal lenne hat pont környéki eredménnyel, na de jön a Megatorok, Germano Quintabá, az Adolfból Norbivá érett félisten, akinek bár külső változása holmi metamorfózishoz hasonlatos, ám hangszálainak fémes szinuszhullámain nem fog sem az idő vasfoga, sem a kritikus tolla. Ugyanaz a túljátszott Halford-kópia, iszonyatos fölé- és aláhajlításokkal, amik bizony néha annyira durvák, hogy egy teljes refréndallamot is a felismerhetetlenségig tönkre tudnak tenni. A fickó annyira túlkompenzál, hogy már szinte AKAROM színpadon is látni. Ha koncertteljesítménye is Halford ugyanilyen szintű félre- és túlmagyarázása, akkor bizonyára gépfegyverekkel felszerelt segédmotoros biciklin robban be a színpadra, és még ökölbe szorított kezét is jobban rázza, mint az eredeti példakép. Csak szöges csuklószorító ne legyen rajta, mert akkor kartávolságra mindenki veszélyben van! De komolyan, már megint röhögök, itt látom magam előtt, ahogy a háttérben zúz négy megtermett viking maciapu, míg előttük egy pöttöm méregzsák földhöz csapja pöfögő harci Rometjét, és hevesen gesztikulálva visít a mikrofonba, mint egy félig leszúrt coca... Akaromakaromakarom!

A metal Uhrin Benedekjei ismét lecsapnak! Fedezékbe!