Shock!

A szupergruppok korát éljük, ami azért a maga módján elég röhejes dolog, hiszen ha minden harmadik banda egyben szupergrupp is, akkor végül is mi a fene olyan szuper bennük? Így aztán szép lassan maga a kifejezés is úgy fog majd járni, mint nemrégiben a „sztár": annyit használják/használjuk indokolatlanul, hogy teljesen megkopik, eredeti jelentéstartalmát tökéletesen elveszti. Másrészt viszont teljesen érthető, ha egy minimális üzleti érzékkel is rendelkező menedzser úgy próbál eladni egy új – ismertebb figurákat is érintő – koprodukciót, mintha azok feltalálták volna a meleg vizet. Maximum rossz esetben majd nézünk, hogy csupán egy finggal töltött nagy lufi az egész világszám...

Nyilván nem véletlenül Éjfél Dokiék kapcsán írom le ezeket a veretes gondolatokat, hiszen ők itten a legújabb csodacsapat, aminek a magját két olyan figura alkotja, akikre való igaz, még én is felkaptam a fejem.

Az egyikőjük nem más, mint Hans Erik Dyvik Husby, és ha ez így nem mondana sokat, nyugodtan hívjuk őt Hank von Helvetének, aki ugye a kettyós norvég death-punk banda, a Turbonegro legőrültebb tagjaként lett világszerte ismert, és aki tavaly azzal sokkolta a Turbojugend lelkes tagjait, hogy kilépett szeretett bandájukból. A lépést azzal magyarázta, hogy új életet akar kezdeni, ami esetében nem csak a házasságot és egy kislány születését jelentette, hanem azt is, hogy megpróbált (egyelőre sikerrel) megszabadulni a drog- és alkoholfüggőségétől, továbbá belépett a Szcientológia Egyházba is. A Pokoli Hank tehát minden jel szerint jó útra tért.

A másik főszereplőt Tim Skoldnak (de még inkább Sköldnek) hívják, akiről túl sokat nem mondanék, nemrég közöltünk egy vele készült interjút, ha ismerni akarod, olvasd el azt. Legyen elég annyi, hogy a nyughatatlan multiinstrumentalista számomra a Shotgun Messiah Violent New Breedje miatt lett hős, és bár sem a KMFDM-es, pláne nem a Marilyn Mansonos kitérőiért nem rajongok különösebben, időről-időre érdeklődéssel figyelem újabb felbukkanását. Egyébiránt a lemezen fő hangszerével, a basszusgitárral szerepel, énekelni nem nagyon fog. A két húzóneven kívül itt van még nekünk Anders Odden gitáros, aki – többek között – felbukkant már a Satyriconban és a Celtic Frostban is. És bizonyára olyanok is lesznek, akiknek fontos információs értékkel bír, ha azt mondom, hogy David Husvik dobos az Extolból, Audun Stengel gitáros pedig az Apoptygma Berzerkből érkezett. Őket rejti hát ez a szép hosszú és hangzatos bandanév, és ilyen előélet után ember legyen a talpán, aki megjósolja, hogy milyen zene várható tőlük, bár mindenképpen valami izgalmasat reméltem. Hát ez a tippem nagyon nem jött be.

Már a kezdés (You Are God – Intro) alatt felvontam a szemöldökömet, pedig ebben zene még nincs is, de akkor is rettentő furcsa, ahogy egy vészjósló indusztriális alapra Hank olyanokat mormog, hogy „I am here to declare everlasting love, it shall be light / I'm God, I believe in you / You are the light, you are what's coming next." Aztán egy ütős riffel berobban a Sign My Name indusztriális zúzdája, amiben azért markánsan benne vannak a klasszikus hard rock értékek is, Hank mindeközben acsarog/üvölt/fenyeget, ahogy kell, a hangzás pedig egyszerűen kolosszális, tényleg leviszi az ember fejét (ez egyértelműen a korong legfőbb értéke is egyben).

Mindez persze szép és jó, és hogy akkor mégis mi a franc a bajom velük? Az, hogy innentől kezdve lényegében az összes fennmaradó dal ugyanilyen, bárminemű izgalom, meglepetés vagy újító szándék nélkül. A gitárok szaggatottan döngölnek, a basszus mennydörögve alapoz, a dobos megbízhatóan, de borzasztóan fantáziátlanul szögel, Hank pedig régi önmagához képest visszafogottabban, de még így is egy atomreaktornyi energiával adja elő magát. A különbség tényleg csak annyiban mérhető le, hogy akkor most éppen magasabb-e a játék színvonala (a már említett nyitószámon kívül az I Declare: Treason és a klipesített (Don't) Waste It), vagy egy totális unalomba fulladó, Marilyn Mansontól is ötlettelennek tűnő dalocskát (Bleed Idiot Bleed), illetve egy sehonnan sehová nem tartó üres csépelést (Blame Is The Game) kapunk-e.

A sormintát mindösszesen egy helyen töri meg a hetedikként érkező OK (We're Just About To Die), ami voltaképpen egy lassú, morózus búcsú az élettől, nem véletlen, hogy ez lett a kedvencem is a korongról, de azért baromi nagy revelációt ettől sem kell várni. Hank is itt nyújtja a legjobb attrakciót (nyilván, ez a legdallamosabb tétel), pedig hát magunk közt szólva igencsak hullámzó ám a teljesítménye: a legtöbb esetben feldobja ugyan a futottak-még alapokat, viszont van, ahol kimondottan vállalhatatlan, mondókának is gyenge énektémákkal operál. Aztán valahogy a viszonylag érdekesebb darabok – érthetetlen módon – inkább a korong végén találhatóak: a legsúlyosabb Misconception teljesen jó kis őrjöngő lett, de hasonló a politikai témát hozó Revenge is, ami ugyan nem egy nagy valami, de azért a refrént igencsak jól elkapták. Az átlagnál jobb lett az érdekes szerkezetű Glory (Throw The Axe) is, és ha nagyon akarom, akkor szódával elmegy a záró Victorious. Csak hát nem akarom ám annyira, mert az az érzésem, hogy sehol sincsenek az igazi dalok, a korong lejárta után szinte semmi nem marad velem.

A helyzeten sajnos csak ront a három bónusz tétel: a Digipack Limited Editionön megbúvó Fools Gold egyszerűen csapnivaló, Hank énektémái az idegeinket tépik, különösen, amikor bagzó macska módjára vinnyog, de nem sokkal előzi be a The Whore In The West sem, ami csak címében érdekes. Akkor már a legütősebb az iTunes-os bónusztrack Smile, ami egészen hard rockos lett, és ha rákerült volna a lemezre, az egyik legjobb lehetett volna.

A Doctor Midnight & The Mercy Cult simán lehetett volna egy olyan formáció, aminél nem csak a névre kapjuk fel a fejünket, és igazán szomorú, hogy a szikra érezhetően meg is lenne bennük, csak hát egyszerűen nem sikerült kellően ütős dalokat írni. Így aztán hogy lesz-e legközelebb, majd kiderül. A pontszámot pedig úgy tessék érteni, hogy szerencsére már harmadik (egyben valószínűleg utolsó) hallgatás után született, első haragomban bizony jóval nagyobbat rúgtam volna beléjük.