Eric Forrest, vagyis E-Force igazi kultarc, aki a kanadai Voivod soraiban vált ismertté: itt egy személyben váltotta Snake-et a mikrofon, illetve a bandában csak vendégstátuszt élvező Martin Bolducot a basszusgitár mögött. A csapat anno drasztikusan más, jóval brutálisabb irányba fordult ezután, a vele készült két nagylemez pedig kiválóan sikerült, sőt: a Negatron nálam a mai napig ott van a Voivod Top 3-ban. Snake visszatértével, illetve Jason Newsted csatlakozásával aztán Eric és a banda útjai az ezredforduló környékén elváltak, az énekes/basszer pedig azóta saját szólócsapatával nyomul, E-Force néven. A Mindbender már az ötödik nagylemezük, és újra zenekari formában született. Míg a legutóbbi, 2015-ös Demonikhol munkálataiban a főnökön kívül csak egy Krof nevű dobos csóka vett részt (illetve néhány szóló erejéig vendéggitárosok), ezúttal újra trióban alkotott az E-Force: Eric mellé Patrick Friedrich dobos és Sébastian Chiffot gitáros is felsorakozott. Utóbbi az Evilness soraiból lehet ismerős, akikkel egy EP-t és egy nagylemezt is megjelentetett korábban.
Nem tudom, az új felállásnak köszönhető mindez vagy Eric igazából négy nagylemez és húsz év után találta meg végre önmagát, de tény, hogy a Mindbender messze az eddigi legjobb anyag, amit szólócsapatával letett az asztalra. Az E-Force eddigi lemezei számomra ugyanis a zabolázatlan energiáról, a végtelenül hideg, elidegenedett atmoszféráról szóltak, az igazán jó, fogós, emlékezetes témák viszont valahogy hiányoztak róluk. Így annak ellenére, hogy korábban is el-elkapott néha az E-Force-hangulat, viszonylag ritkán vettem elő a cuccaikat. A Mindbender viszont egyértelmű szintlépés a zenekar életében, hiszen a jellegzetes torokmetszett üvöltés, a sivár hangulat és a tömény zenei massza mellé végre megérkeztek az igazán jó dalok is, így – bármennyire is furán hangzik ez egy ilyen barátságtalan, tüskés zene esetében – új lemezén az E-Force végre hallgattatja magát.
Ha nem volt még szerencséd Eric szólódolgaihoz, képzeld el a vele készült Voivod-lemezek valamivel egyszerűbb, direktebb, azonban brutálisabb formában előadott változatát. A tematika, a hangulat és a sci-fi-légkör persze ugyanúgy adott itt is, az új lemez pedig sokkal több kapaszkodót nyújt már első hallgatásra is, mint elődei. Szó sincs persze ragadós refrénekről vagy dallamos gitárhamóniákról, de a dalok karakteresek, a riffek fogósak és emlékezetesek, Eric pedig szintén kifejezetten változatosan hozza magát. A korábbi anyagokhoz képest újdonság a különféle zajok, zörejek, illetve a középtempós témák előtérbe kerülése. A dohogó, szokatlanul dallamos gitárszólót megvillantó, de mégis roppant súlyos Dark Deception vagy a King Diamond horrosztorijainak hangulatát idéző, hangulatfestő Futures Past elsőre ugyan meglepőek lehetnek Erictől, de mégis kifejezetten jól működnek és sokat is tesznek a lemezhez. Az E-Force erejét elsősorban mindig is a dühös, gyors nóták jelentették, és ezeket persze ezek most is rendesen odatették: a nyitó, kíméletlen Provocation azonnal legyalul mindenkit, a Traumatized sebessége ellenére az egyik legfogósabb dal a lemezen, de később a Hypnoticba vagy Derangedbe se lehet belekötni.
A Mindbender persze továbbra sem slágergyűjtemény, így egyben érdemes hallgatni, de az indusztriális hatásokat nagy adag voivodizmussal keverő, összetett Dehumanized, a klipesített, kifejezetten fogós Hellucination vagy a fentebb említettek mégis kiemelést érdemelnek. A végén pedig itt van bónuszként a Voivod Insectje is, amihez ez a verzió ugyan semmit sem tesz hozzá, mégis kifejezetten jól esik zárásként.
Eric az elmúlt húsz évet az underground legmélyebb bugyraiban töltötte, a Mindbenderben viszont abszolút ott a potenciál, hogy segítségével kissé feljebb kapaszkodjanak. Voivod- és Vektor-fanoknak kötelező, de bátran ajánlom bárkinek, aki brutális, izgalmas muzsikára vágyik! (Érdemes ellátogatni a csapat honlapjára is, ahol az első négy nagylemez teljes egészében, ingyenesen meghallgatható.)
