Shock!

Kis túlzással a Voivod összes lemeze beférne a Klasszikushock rovatba. A kanadai csapat zsenialitása nemcsak abban mutatkozik meg, hogy már az egészen korai időktől markáns, ezer közül is felismerhető saját hangzással rendelkeztek, hanem abban is, hogy diszkográfiájuk felér egy igen szerteágazó zenei utazással. Karrierjük során egy dolog volt csak állandó náluk: a hihetetlenül magas színvonal, dalaikkal azonban a metal zene kifejezetten széles palettáját kalandozták be. Talán legsötétebb, legridegebb lemezük, a Negatron e hónapban huszonöt évvel ezelőtt jelent meg.

Bár az 1989-es Nothingface Voivod-mércével mérve kifejezetten sikeres volt, a csapaton belüli egység mégis ekkortájt bomlott meg. Az első repedések megjelenése után 1991-ben lett világos, hogy komoly változások várhatóak a zenekarban, ekkor lépett ki ugyanis a basszusgitáros Jean-Yves Thériault, azaz Blacky, megbontva ezzel a klasszikus felállást. Távozását követően az inkább csak kisegítőként, mintsem rendes tagként funkcionáló Pierre Saint Jeannal két, szintén remekül sikerült nagylemezt adtak ki, az 1991-es Angel Ratet és az 1993-as The Outer Limitset, melyek folytatták a Nothingface-en megkezdett, pszichedeliával vastagon nyakon öntött vonalat, majd 1994-ben az énekes Denis Bélanger, azaz Snake is otthagyta a csapatot. A gitáros Piggy és a dobos Away ezzel magukra maradtak, és egy rövid időre még hangszereik szögre akasztásának gondolatával is eljátszottak.

Ahogy Snake visszaemlékezett később a történtekre: „Rengeteg oka volt, hogy anno kiléptem, és ezek összessége miatt jutottam arra a következtetésre, hogy mennem kell. Mikor bekerültem a Voivodba, 18 éves voltam, és tizenegy éven át a bandában is maradtam. A '90-es évek közepére aztán a grunge hatalmasra nőtt, a metál pedig hirtelen semmit sem jelentett már. Borzasztó csalódott voltam, hogy az a sok meló, amit beletettünk a zenekarba, az út, amit bejártunk, hirtelen senkinek sem jelent semmit. Mindehhez még eléggé ki is voltam égve a folyamatos turnézástól. Gyakorlatilag depressziós voltam a szó orvosi értemében, és nem akartam a többieket is magammal rántani, úgyhogy kiléptem. Persze borzasztó nehéz döntés volt, és a zenekar is megszenvedte, de képtelen voltam tovább csinálni. Elég hosszú időre lejtőre is kerültem, és kellett pár év, mire visszataláltam a normális életbe. Mire újra összeszedtem magam, lett melóm, ami meg talán még kiábrándítóbb és nyomasztóbb volt számomra. Rengeteg személyes problémám volt, nem voltam megfelelő mentális állapotban, és nem lett volna szerencsés mindezt ráterhelni a zenekar többi tagjára. Nem várhattam el tőlük, hogy ölbe tett kézzel malmozzanak, amíg én rendbe szedem magam. Emellett pedig nem tagadom, kicsit bele is fáradtam akkoriban az egész zenekarosdiba. 32-33 évesen rájöttem, hogy a bandán kívüli világot gyakorlatilag egyáltalán nem ismerem."

Away szerint ugyanakkor az egész probléma Blackie kilépésével kezdődött, az Angel Rat album előtt: „Snake azóta mondogatta, hogy Blackie nélkül ez a csapat már nem ugyanaz, mint ami volt. De szerintem főleg az elismerés hiányzott neki. Úgy érezte, hiába készítünk igazán jó lemezeket, egy bizonyos körön kívülre nem tudunk eljutni velük. Ebben amúgy igaza is volt, de emellett magánéleti problémái is voltak. Az Outer Limits turnéján már nagyon érződött, hogy fejben egész máshol jár. Alig mozgott a színpadon, legtöbbször csak a padlót bámulta, lélekben egész máshol volt. A turné Alaszkában ért véget, és otthon a reptérről még ugyan együtt mentünk be a városba, de aztán kezet ráztunk, és véget is ért a történet."

Snake kiégése és magánéleti problémái mellett zenei nézetkülönbségek is mutatkoztak közte és a hangszeresek között, mindez pedig végül már túl soknak bizonyult. Away: „Piggy és én is vissza akartunk térni a keményebb hangzáshoz. Úgy érzetük, hogy elérkeztünk a pszichedelikus irány határához, és ha folytatnánk azt a dolgot, akkor csak önmagunkat ismételnénk. Elkezdett hiányozni a zúzás, a korai lemezek agresszivitása. Snake viszont inkább a Johnny Rotten-, Iggy Pop-vonalat követte volna, nem akart visszakanyarodni a brutálisabb hangzásunkhoz. Egy időben megpróbálkoztunk a trióban zenéléssel is, azaz Snake az ének mellett bőgőzött is, de látszott rajta, hogy nem szívesen csinálja. Fokozatosan eltávolodtunk egymástól. Mikor végül Snake kilépésével ketten maradtunk, még az is felmerült, hogy feloszlatjuk a Voivodot. Én egyre jobban beleástam maga, a 3D-s komputergrafikákba, és az is felmerült bennem, hogy ezzel komoly sikereket érhetnék el. De ugyanakkor az új zenei irány is ott volt, és rengeteg jó ötletünk várt megvalósításra, Piggy valósággal ontotta a súlyos riffeket. Annyira könnyen összeállt minden, annyira világos volt, hogy merre induljunk tovább, hogy nagy hülyeség lett volna az egészet a kukába dobni. Csak egy megfelelő bőgős/énekesre volt szükségünk."

Amennyire értelemszerűen adta magát, hogy a dallamosabb anyagok után a zenekar vissza kíván fordulni a korai időszak sötétebb hangzásvilágához, ugyanolyan flottul ment a hiányzó láncszem leigazolása és a gépezetbe történő beillesztése is. Away: „Az egyik menedzserünk látta meg Eric Forrestet egy klubban. Lehívtuk egy próbára, kipróbáltunk néhány dalt – még csak nem is Voivod-nótákat –, és tizenöt perc múlva már egy közeli bárban ünnepeltük magunkat. Ennyi idő alatt ki is derült, hogy ő a hiányzó láncszem. Ez 1994 júliusában történt, és alig egy évvel később már kész is voltunk a Negatronnal. Eric tökéletesen illett közénk, olyan volt, mintha olvasott volna a gondolatainkban. A köztünk lévő kölcsönhatás már az első hangoktól érződött." Eric Forrest – E-Force: „Ismertem a menedzserüket azóta, hogy 1991-92 táján egy Saints and Sinners nevű montreali bandában énekeltem. Egyik nap aztán felhívott, hogy van egy nekem való melója: el kéne jönni énekelni a Voivodba. Én persze rögtön igent mondtam. Elkezdtünk jammelni a srácokkal, aztán tíz perc múlva már szóltak is, hogy állj! Mondom: mi van? Erre ők: Bevettünk a bandába. Nem is játszottunk Voivod-nótákat, csak jammeltünk, de nagyon működött közöttünk a kémia."

A Voivod működését ekkortájt leginkább a zsigeri és ösztönös szavakkal lehetett volna jellemezni: a csapat ment a saját feje után; nem görcsöltek, nem agyaltak, egész egyszerűen csak hagyták, hogy történjenek a dolgok. A zene pedig szinte magától bukkant elő belőlük. Away: „Egy spontán, gyorsan felvett albumot akartunk kiadni, minden felesleges piszmogás nélkül. Három héten keresztül jammeltünk az új ötletekkel, és mindent fel is vettünk ezalatt. Aztán átrágtuk ezeket a felvételeket, és a legjobb részek köré építettük fel a nótákat. A szövegeket megírta Eric, és a felvételek is hasonló gyorsasággal zajlottak a kiadónk saját stúdiójában." Eric érkezése, és az általa képviselt irányvonal tökéletesen passzolt Piggyék előzetes terveibe, de az új anyagot ennek ellenére sem agyalták túl. Eric: „Azt hiszem, a természetes fejlődésnek volt köszönhető, hogy olyan könnyen összeállt a lemez, és hogy egész más lett, mint a közvetlen elődei. Mikor találkoztam a srácokkal, és elkezdtük jammelni, nagyon figyeltek arra, hogy milyen dolgok jönnek belőlem, és ezek így mind szépen a Voivod szerves részévé váltak. Szóval totál természetesen történt az irányváltás, nem beszéltük meg kifejezetten, hogy súlyosodni akarunk. Volt pár ötletem, ami tetszett nekik, ezek meg jó kis zorkó témák voltak, úgyhogy ebből fakad, hogy ilyen irányba fordult a zenekar."

Még 1994 végén feldemóztak hat számot, melyek között ott szerepelt a Nanoman két verzióban, illetve a lemezre végül nem került Erosion és Vortex, majd új kiadójuknál, a kanadai Hypnotic Recordsnál szintén még 1994-ben hivatalosan is bemutatkoztak Roger Waters The Nile Songjának feldolgozását és a Tribal Convictions Roxxyban felvett élő verzióját tartalmazó kétszámos maxival, majd jöhettek a Negatron felvételei. Away: „Az MCA nevű amerikai óriáscég a Nothingface óta volt a kiadónk, de valahogy sosem tudtak mit kezdeni velünk. Állandó átszervezések voltak náluk, és szerintem a Voivod lényegét sem értették meg soha. Az európai turnézást például mindig ablakon kidobott pénznek gondolták, holott a legfanatikusabb bázisunk éppen itt van. Nem véletlen, hogy a Negatron turnéját itt kezdtük, be akartuk pótolni ugyanis az elmaradt éveket. Amikor az MCA elengedett minket, arra gondoltunk, hogy mi magunk finanszírozzuk meg a lemezt, de hamar kiderült, hogy ehhez nincs elegendő pénzünk. Szerencsére összeakadtunk a kanadai Hypnotic kiadóval, ahol egyetértettek az elképzeléseinkkel és mindenben segítettek."

A felvételek tehát a Hypnotic házistúdiójában zajlottak, az Away által már említett, görcsmentes spontaneitással, majd 1995. november 21-én látott napvilágot a végeredmény Negatron címmel. A lemezt nyitó Insect szemernyi kétséget sem hagy afelől, hogy ez itt egy gyökeresen átalakított Voivod: nyers, zajos és kíméletlen. A kaotikus felépítésű dal iszonyatosan tüskés és barátságtalan, Eric Forrest üvöltése pedig olyan hangulatot teremt, mintha egy poszt-apokaliptikus, sivár világban járnánk. Az egy szem, kvázi slágeres Nanomant leszámítva az egész lemez ezt a kíméletlen, gyűlöletes hangulatot árasztja. Az Insect nem csak intenzitásában, sodró lendületében és zajosságában jelent egyértelmű visszatérést az old school Voivod-hangzáshoz, de Piggy gitárjátékát tekintve is. Újra felbukkannak benne azok a sci-fis, klasszikus, régisulis, védjegyzett Piggy-momentumok, amik hallatán tuti, hogy minden ős-Voivod fan az öklét magasba emelve kiáltott fel: „Na végre!"

A kissé kaotikus Insect után a Project-X egyértelmű visszautalás a Killing Technology – Dimension Hatröss lemezek által fémjelzett, sokak által a csapat csúcsának tekintett korszakhoz. A kifejezetten egyszerű felépítésű dalban Away duplázója végig dörög, Eric énektémái pedig Snake Nothingface-korszak előtti dolgait idézik. A Nanoman a lemez legslágeresebb refrénjét hozza, a dal kezdése viszont kifejezetten menetelős, és ugyan Eric vokalizálását figyelembe véve ez elég erős megállapítás, de az ének belépését követően válik egyre inkább fogóssá: ebben a számban abszolút bizonyítja, hogy a torokmetszett üvöltésen túl kifejezetten erős dallamokra is képes. Piggy minimalista szólója ugyancsak kontrasztot képez a röfögő basszussal és a horzsoló, riffeléssel szemben. Kereskedelmi szempontból egyértelműen ezt a dalt kellett volna klipesíteniük és megtolniuk, de a Voivod nyilván máshogy működik, ők az Insectet helyezték előtérbe.

A Reality? hiába hordozza magában egyértelműen a Voivod pszichedelikus oldalának minden jellemzőjét, a Nothingface vagy még inkább az Angel Rat polírozott hangzásához képest az itteni zabolázatlan sound és Eric témái, valamint a szavakat bekiabáló refrén miatt az összkép csak nyomokban emlékeztet a zenekar dallamosabb, nyugisabb korszakára. A teljesen beteg, fenyegetően hömpölygő, majd egy brutális, egyszerű, de ütős refrénben kiteljesedő címadó az Insect dermesztő hangulatát hozza vissza. Bármely, a világ pusztulása után játszódó filmnek vagy számítógépes játéknak tökéletes aláfestő zenéje lehetne; a mutánsoktól és anomáliáktól hemzsegő Stalker-univerzumhoz például kifejezetten passzolna. Away: „A Negatron egy negatív töltésű részecske, ez a szó pedig remekül összefoglalta és kifejezte a bennünk dolgozó érzéseket. Ha a Voivodot egy atomnak tekintem, akkor körülöttünk rengeteg negatív töltésű ember kering, és ők a mi negatronjaink. Ők azok, akik például temették a bandát az énekesváltáskor, vagy azok a kiadós arcok, akik fel akartak oszlatni minket. Elegünk lett ezekből az emberekből, és a lemezzel meg akartuk mutatni nekik, hogy van jövője a Voivodnak. Ez az anyag nem a régi lemezek másolata, hanem az eddig szerzett tapasztalataink összegzése."

A Planet Hell a Negatron egyik kifejezett gyors tétele, mely szélvészként robog át a hallgatón, némi pihenést azért engedélyezve egy klasszikus Piggy-gitártémával, illetve egy ultra-súlyos, lassan döngölő középrésszel. A Meteor aztán még egy lapáttal rátesz a sebességre: tényleg pillanatnyi lassulás nélkül söpör le mindent az asztalról, és bedob egy tök jó kis refrént, melyben Piggy gitárja jelenti a második szólamot Eric hangja mögött. A Cosmic Conspiracy megint csak „filmzenés" darab: csak úgy árad belőle a mélyűr hidege, első részének hallgatása közben pedig mindig egy bolygónktól fényévekre vánszorgó, hatalmas űrhajó képe jelenik meg előttem. Második felében aztán bedobnak egy kifejezetten erős riffet, alaposan átalakítva ezzel a karakterét. Away: „A Negatron nem konceptlemez, de van a dalok között egy bizonyos kapcsolat. Talán a legfőbb politikai szinteken zajló összeesküvések és a terrorizmus említhetők a fő témák között. Ezek átszövik az egész lemezt. Két dalt leszámítva minden tétel összekapcsolódik, a Cosmic Conspiracy és a Project X viszont egy különálló történet két része. A sztori arról szól, hogy két fél együttesen küzd a kitűzött céljuk minél hamarabbi megvalósításáért. Legalábbis látszólag, közben ugyanis mindketten megpróbálják elpusztítani a másikat. A lemez általános hangulatához ez a két dal is kapcsolódik, de ugyanakkor el is különölnek a többitől egy kicsit. A szövegvilág is megváltozott ezúttal, nem csak a zene. Vissza akartunk térni a régi idők paranoiás hangulatához, és újra a negatív érzéseinkre támaszkodni, egyfajta visszautalásként a Killing Technology és a Dimension Hatröss világára."

A Bio-TV a Nanoman mellett a másik, szinte azonnal ható darab, melynek középtempója az elsők között jelenthet kapaszkodót a lemezzel való ismerkedés során. Kissé furcsa módon néhány rövidke, Tommy Victor dolgait idéző, prongos gitártéma is felfedezhető benne. Az anyagot a teljesen kattant samplerekkel induló D.N.A. (Don't No Anything) zárja, a benne hallhatóakhoz hasonló megoldások pedig később számos más előadó lemezein is felbukkantak, Marilyn Mansontól a Kornon át egészen Rob Zombie-ig. Persze 1995-ben e formációk már minimum bontogatták a szárnyaikat, így nem feltétlenül lehet eldönteni, ki hatott kire, de a Voivod ebben az időben maximálisan közösséget is vállalt az említett csapatokkal. Az sem véletlen, hogy ebben a tételben az a J.G. Thirlwell vokálozik, aki dalszerzőként és producerként feltűnt többek között a Nine Inch Nails, a White Zombie, a Pantera és a Red Hot Chili Peppers mellett is, de több Melvins-lemezen is közreműködött. Away: „Nos, nekem inkább tűnik úgy, hogy ezek a zenekarok szólnak voivodosan, és nem fordítva. A Negatron azért lett olyan, amilyen, mert egy súlyos albumot akartunk készíteni. Nem érzem, hogy túl sok köze volna a Machine Headhez, vagy a Panterához. Ami a Fear Factoryt, a Meshuggah-t és társaikat illeti, náluk éreztem először, hogy a Voivod hatással volt fiatalokra. A mai bandák közül olyanokkal érzek rokonságot, mint a White Zombie vagy a Sepultura."

A Negatron vizuális szempontból is újdonságot jelentett, hiszen ezúttal a borítóhoz Away nem kézzel festette, hanem számítógéppel készítette el a grafikákat. Ráadásul az Insecthez készült klip is az ő keze munkáját dicséri: a video pedig tökéletesen passzol is a tudatrabló rovar-idegenek invázióját lefestő szöveghez. Away: „Még 1983-84-ben kezdtem el komolyabban foglalkozni a számítógépekkel, pontosabban egy Apple-lel, aztán áttértem Amigára, és ekkor fedeztem fel magamnak a számítógépes grafikákat is. Egymás után jöttek a dolgok, és hirtelen nagyon felpörgött minden a 3D-s grafikákkal kapcsolatosan. A nyitja a dolognak az, hogy hozzáférsz-e a megfelelő programokhoz. Nekem szerencsém volt, mert egy montreali cégnek alkalmanként bedolgozom, és az ő tulajdonuk a Soft Image program, amit például a Jurassic Park készítésekor is használtak, és így én is hozzáfértem. A grafika világa amúgy mindig is izgatott, hiszen mielőtt dobos lettem, képregényrajzoló szerettem volna lenni, ezzel a programmal pedig nemcsak mozgathattam, de akár beszéltethettem is a szereplőimet. A klip elkészítése viszont így is életem egyik legkomolyabb feladata volt. Rengeteget dolgoztam vele, de nagyon büszke vagyok a végeredményre."

Természetesen a zenekar is roppant elégedett volt nemcsak a klippel, de a teljes Negatronnal is, és bizakodva tekintettek a jövőbe. Away: „Ilyen erőteljes egységet még sosem képezett a banda, mint most; hosszú ideje nem voltam ilyen optimista a Voivod jövőjét illetően. A Negatron fogadtatása óriási volt, sokan örültek, hogy megint olyan zenét játszunk, mint a régi időkben." Eric Forrestel a mikrofon mögött még egy nagylemezt szállítottak le: ez volt a szintén kiváló Phobos 1997-ben, de megjelent Kronik címmel egy gyűjteményes anyaguk is, és ez a felállás adta ki az első hivatalos Voivod-koncertlemezt is, a pusztító Livest is. Velük párhuzamosan viszont Snake is elkezdett visszaszivárogni a zenei életbe, így a Voivod visszarendeződése is ott lógott a levegőben, ami végül 2002 környékén következett be.

Eric annak ellenére sem bánja a törtéteket, hogy a reunionből egyértelműen ő jött ki vesztesen, hiszen súlyos autóbalesete után kikerült a zenekarból. Ahogy a bőgős/énekes fogalmazott, volt ebben valami sorsszerű. És ha figyelembe vesszük, hogy Piggy néhány év múlva már halott volt, azt hiszem, mindenki egyetért velem abban, hogy a dolgoknak így kellett történnie. E-Force: „Valóban volt egy balesetem 1998-ban, de ezen kívül más okok is felmerültek. Az az igazság, hogy az a Voivod, ami hármunkat jelentette, addigra lefutotta a maga köreit. Új anyagot akartunk készíteni – a mai napig van tizenkét kiadatlan dal, amit anno feldemóztunk, de ez egy teljesen más stílusú lemez lett volna, mint a Phobos vagy a Negatron volt. A többiek azt akarták, hogy az üvöltés helyett többet énekeljek, nekem meg ez marhára nem jött be. Azért persze belementem, de nem rajongtam az ötletért. Ekkoriban volt az is, hogy Snake elkezdte pedzegetni, hogy visszatérne a bandába, és Jason Newsted is szeretett volna a Voivodban bőgőzni, úgyhogy végül megköszönték a munkámat. Utólag visszatekintve ez így volt helyes, mert így megadatott Piggynek még néhány igen dicsőséges pillanat az életben. Nekem mondjuk elég kemény volt újrakezdeni, de ilyen az élet."

A Nothingface környékén a csapatra rákattant, frissebb arcok számára sokkoló lehetett a Negatronnak csakis az egészen korai, káosz-thrash Voivodhoz mérhető brutalitása, és Eric Forrest kíméletlen vokalizálása. Mikor Away azt mondta, hogy ezzel az anyaggal gyökeresen el kívántak távolodni a csapat Dimension Hatröss utáni korszakának anyagaitól, akkor egyáltalán nem túlzott. És ugyan nem állítom, hogy ez lenne a Voivod legösszetettebb vagy legprogresszívabb munkája, de hogy ennek van az egyik legmarkánsabb hangulata, az megkérdőjelezhetetlen. Az egész lemez imádni valóan és gyönyörűen rideg, kegyetlen és embertelen lett, számomra pedig épp ezért ez a legnagyobb kedvenc a diszkográfiájukban.