Horvátország a hazája a Fragment zenekarnak, mely a boldog (?) és baráti (??) szocialista békeidőkre emlékeztető Euroton kiadásában jelentette meg debütáló lemezét. Nos, a progrock és progmetal határmezsgyéjén mozgó fiatal csapat lemezébe belefülelve a hangzást is azonnal az említett időszakhoz kötöttem. Szegény hangszerek úgy szólnak, mintha a mikrofonokat egy-egy dúsan teletömött párnával fojtották volna meg a felvételek közben.
A zenei irányvonal amúgy egyrészt a klasszikus progrock csapatok irányvonalán halad, számomra a Threshold világa áll legközelebb ahhoz, amit a Fragment elővezet.
Sajnos a felvétel minősége, a dinamika és az utómunka, pontosítás hiánya miatt egyelőre baromira érződik, hogy ugyan a srácoknak egész jó felé "áll a fülük", a választott zenei stílust még nem tudják kellő dinamizmussal és magabiztossággal megszólaltatni. Davor Vlahov gitáros-énekes hangszíne amolyan középtartományban kényelmes, fölötte azonban még bizonytalan típus, amin még erősen érződik a képzetlenség. Tulajdonképpen a hangjai a helyükön vannak, viszont az ebben a stílusban elengedhetetlen érzelmi plusz kifejezése még várat magára. Vedran Hrgetic dobolása sem száz százalékosan kiforrott még: nála is viszonylag pontosak ugyan az alapok, viszont a dinamika, a fokozás hiányát egyértelművé teszi az egyébként sem agyszaggató sound.
A srácok saját magukat a Dream Theater / Symphony X kategóriába helyezik, ami szerintem csak nagy jóindulattal igaz, a zene átütő erő hiányában inkább a progresszív stílusok klasszikus, rock-felé tendáló irányvonalához állnak közelebb. Az énekes néha villant pár érdekes színfoltot azzal, hogy a klasszikusabb témákat vegyíti amolyan korai Mike Pattonos, ugatós rappeléssel, noha egyelőre dinamikájában ez is kissé szövegmondássá fajul. A legjobban a címadó dalban és a The Leader című tételben kapja el a fonalat a fiatalember, amelynek versszakjai a Daniel Gildenlöw által is előszeretettel használt "power rap" betéteket idézi. Ez utóbbi dal már egészen elkap némi hangulatnak nevezhető dolgot, van neki eleje, közepe, vége, nagyjából elkapható a refrén is.Mivel az ősi kínai zenészmondás szerint az első lemezét minden zenekar egész addigi élete alatt írja, csak a többire van mindig 1-2 évük, itt is érezni a dalok között, melyek a korai zsengék, és melyek a későbbi, kissé jobban összeszedett darabok.
További érdekes színfolt a lemezt záró bónusz dal, melyben horvátul énekelnek, ez a pattogós nyelv szinte "megtolja" a ritmusokat, a furcsaságán túl jót tesz a dalnak. Ráadásul ez a dal is azon kevesek közé tartozik, amely korrektül eltalált refrénnel, kellemes húzással a többi fölé emelkedik.
