Svédország nem tartozik épp a dinoszaurusz-maradványok fő lelőhelyei közé, ám mindmáig nem egy, még élő őslény tapossa északi vidékeit, melyek közül a Grave számít az egyik legvérszomjasabb szuperragadozónak. Gyakorlatilag a kezdetek kezdetén, egész pontosan 1986-ban léptek az extrém zene színpadára, s azóta kisebb szünetekkel ugyan, de végig jelen voltak, és egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy ezt a dinoszauruszt még egy jó darabig senki se lesz képes ledönteni monstrum lábairól.
A Grave egyébként le se tagadhatná, hogy honfitársai közé olyanokat sorolhat, mint az Entombed, vagy a Dismember. Mindannyijuk hellyel-közzel ugyanabban az időben alakult, ugyanabban a stílusban mozognak, és az első, klasszikusoknak számító albumaik után sajnos sikerült néhány kevésbé maradandó anyagot is kiadniuk a kezeik közül, ám mostanában ismét erőre látszanak kapni. A legújabb Grave opusz is az utóbbi három lemez felfelé ívelő színvonalát mutatja, vagyis akinek mondjuk bejött a Dominion VIII vagy az As Rapture Comes, az a Burial Grounddal sem tévedhet nagyot. Szerencsére a középkorszakos műveikre (Soulless, Hating Life) jellemző fáradság ezúttal sem érezhető, habár mintha ez alkalommal némileg kiszámíthatóbban fogalmaztak volna.
A hatéves kihagyás utáni visszatérő lemezük, a 2002-es Back From The Grave sajnos nem lett egy különösképp kiemelkedő alkotás, első életjelként azonban ez is megtette. S ugyan nagy valószínűséggel botorság volna egy Into The Grave vagy You'll Never See... kaliberű opuszt várni a csapattól, azért néha sikerült rendesen meglepniük vehemenciájukkal, s a Burial Ground is tartogat meglepetéseket. Mindenféle felesleges, különálló intro nélkül csapnak a láncfűrész indítógombjára, és kezdetét veszi a mintegy 42 perces, ultratömény aprítás. A Liberation ígéretes kezdés, a Grave legjavát kapjuk, egyenesen az arcunkba. A szélvész tempó folytatódik a Semblance In Black képében, a riffek úgy kavarognak, mint egy gigantikus emberdaráló ezernyi, borotvaéles pengéje, amit a reszelős és rendkívül nyers hangzás csak tovább súlyosbít.
Persze a Grave svéd banda, s mint olyan, előszeretettel használnak lassú, doomos tempókat és ahhoz illő temetői témákat. A lemez egyik legjobb tétele, a Dismembered Mind is tartogat effajta meglepetéseket, van is húzása rendesen, de a Ridden With Belief is áraszt magából némi állott kriptaszagot. Ennél svéddeathmetalosabb tehát jóformán nem is lehetne az új lemez, ám sajnos témák tekintetében ezúttal is azt érzem, hogy olyan nagyon mégsem erőltették meg magukat ezek a remek muzsikusok. Egy-két emlékezetesebb, gyomorszájon rugdosó témán kívül az egész lemez egy folyamatosan fortyogó massza csupán, ami rövid távon ugyan képes letaglózni a brutalitásával, ám hosszabb távon nem tud igazán megfogni. A legvégére azért így is kapunk egy majd' hét és fél perces művet, mely a címadó dal is egyben, s amihez hasonlóval már a legutóbbi albumon is találkozhattunk. Lassú, súlyos tétel ez, talán ebből a fajta reszelésből ennyi kicsit sok is, de azért le a kalappal a csapat előtt, hogy ilyesmire is vállalkozni merészelnek.
Az Ola Lindgren hörgős/gitáros, alapító tag vezette trió most se fordította ki a death metal világát önmagából, nem is ez lesz pályafutásuk legzseniálisabb lemeze, de azért mégis egy korrekt alkotás a Burial Ground, ami nem is kíván több lenni, mint ami valójában: a svéd death metal esszenciája.
