Furcsa és megmagyarázhatatlan perverzióim egyike, hogy kifejezetten szeretem a magyar bandákat, ráadásul nem is kizárólag azokat, akik kifejezetten a keményzene terepéről támadják a jónép hallójáratait. A Hollywoodoo-val is már régi a barátság, és bár az első album idején kicsit már sok volt, hogy úton-útfélen a Jó reggelt és a Kívánj tízet! köszönt rá az emberre a rádióból, a maga nemében valamennyi lemezüket kiemelkedőnek tartom.
A lemezeket, amik közül az utolsó már lassan három éve, hogy megjelent, úgyhogy éppen ideje volt egy újnak. Még akkor is, ha a cím ezúttal tényleg mindent elmond: az itt hallható zene valóban lájtos, dugatlan és mindenekelőtt nagyon special. Nem különösebben ugrálok az ilyen jellegű anyagokért, a Hollywoodoo-ra azonban – hála az égnek - mindig is markánsan jellemző volt a humor, így aztán gondoltam, nem vehetik marha komolyan magukat ezúttal sem. Mit mondjak, nem is kellett csalódnom.
A Lighton kilenc Hollywoodoo dal újragondolása, és egy tényeges feldolgozás rejtezik, és mindegyik tartalmaz valami furcsa, meglepő dolgot. (Ami persze közel sem jelenti azt, hogy mindegyik egyformán tetszik is.) Trócsányiék nem szaroznak, rögtön az egyik legfílingesebb woodoo slágerrel, az Örvényessel kezdenek, ami ezúttal mintha még fülbemászóbb lenne, mint eredetileg. Nem is csoda, a srácok egybekapcsolták a Lynyrd Skynyrd örökbecsű Sweet Home Alabamájának fő témájával. Azok kedvéért, akiknek esetleg nem esne le egyből a dolog, a végén Gergő barátunk el is nyomja az eredeti refrént. Két baromi jó dal furcsa frigye pedig nyilván nem sülhet el rosszul. Ezt követi a kakukknak az ő tojása: a Black Sabbath megunhatatlan (ám lassan már unalomszámba menően számos alkalommal feldolgozott) War Pigs-e aztán tényleg feldolgozás. Vagyis inkább átalakítás: a jó öreg háborús disznók fúvósokkal, szellős gitártémákkal gazdagon teleszőtt köntösben lépnek elénk, amitől még azt is elhinném, hogy ez itt valami kiadatlan Ska-P nóta. Blaszfémia? Zseniális átirat? Mindenki döntse el maga.
A Mire vársz? képében egy nyugis, kicsit langyosan semmilyen átirat jön, majd beköszönt a Jó reggelt, vagyishogy annak egy mulatós-cigányzenés verziója. Alapjáraton kevés dolgot rühellek annyira, mint az ilyesfajta „zenéket", ezt azonban tényleg nem lehet röhögés nélkül kibírni. Márpedig az ilyen zenei gegekhez jócskán kell ám tudás is, ami mindenképp a vudubabák dicséretére váljon. Hasonlóan poénos telitalálat a Nyomd meg a gombot boogie/blues verziója, középrészében a Takáts Tamás-féle Zakatol a vonat átértelmezett strófájával. A Forog a kerék - Az Isten lába kettős túlzottan mély nyomokat nem hagyott bennem, az előbbi inkább fúvós fronton erős, az utóbbi meg kicsit country westernes, de semmi igazán extra. Ellenben a Karmolok, harapok swingje (vap-suvapp-vap-dap-suvapp) megint csak telitalálat, jókedv garantálva. A végére pedig két igazi stílusbravúr marad: az Üzenem anyádnak egy az egyben Bob Dylan (akarom mondani a Guns N' Roses) Knockin' On Heaven's Doorjára lett zseniálisan rápasszintva, a Penge pedig alamuszi módon csap át Prodigybe (Breathe/Smack My Bitch Up). Ezzel aztán vége is, szűk negyven perc a játékidő, ami pont ideális.
Érdekes dolgot eszeltek ki a halivúdús srácok, amit itthon ez idáig nem túl sokan (már ha egyáltalán...), és ha nem is fogom túl gyakran előkapni a Lightot, a szájíz mindenképp jó. Pontozni nincs értelme, azt majd a következő sorlemeznél megejtem. Emelkedett hangulatú társas összejövetelek optimális kiegészítője lehet a Hollywoodoo Light, és nagy erénye, hogy ennél többnek nem is akar látszani.
