Azelőtt csak ritkán tettem egy-egy sétát az amerikai Kamelot hangokból emelt falai között. Az óriásokként fölém ágaskodó hangoszlopok oly áthatolhatatlannak tűntek számomra, hogy még esélyét sem láttam célom elérésének. Pedig e cél nem is volt oly elérhetetlen, előttem már sokaknak sikerült megvalósítaniuk ugyanazt: megpillantani a falak mögött álló fenséges kastélyt, mely ősi forrásként ontotta magából a szebbnél-szebb melódiákat.
Hétszer próbálkoztam bejutni a kastélyba, s mindannyiszor elbuktam. Már nem is reméltem, hogy egyszer még elérem célomat, amikor váratlanul új segítőtárs érkezett mellém. A Ghost Opera a rég elveszettnek hitt siker reményével kecsegtetett, s én nyolcadszorra is útra keltem.
És láss csodát, hosszú évek meddő próbálkozásai után végre megnyíltak a kapuk és én ott állhattam Kamelot katedrálisokat is megszégyenítő építménye előtt. Sőt, ha már idáig eljutottam, gondoltam, nem állok meg, így elindultam egyenesen a kastély belsejébe. S ott végre megláthattam a ZENE forrását is, a díszes terem közepén öt muzsikus, mint akiket valami antik múzsa ihletett, szőtték a legnemesebb hangokból a kastély falait s oszlopait. Új művük pedig szinte azonnal magával ragadott, ahogy körülöttem szárnyaltak éteri dallamai. Nem is volt kétséges, leggrandiózusabb alkotásuk született most meg.
A remekmű 11 tétele szerelemről és halálról mesél, emberi érzelmekről és reményről. Egysége megbonthatatlan, s ugyan a dalok egyenként is zseniálisak, igazi szépségét mégis folyamatában mutatja meg a mű. Légies hegedűjáték nyitja a Ghost Operát, csodás kezdése a lemeznek. Majd szinte azonnal messzi földekre röpít a Rule The World keleties témáival. Roy Khan (ex-Conception) hangját most is élmény hallgatni, dallamai mint mindig, csodásak. A címadó darabban elismerésre késztetnek a finom tempóváltások, a refrén alatti speedes gyorsulás tökéletesen fokozza a nagyszabású refrén által keltett hatást. Erre a dalra egyébként stílusos klip is készült, jól illeszkedve a lemez koncepciójához.
A The Human Stainben a magyar származású Oliver Palotai (ex-Doro, ex-Blaze) kísérteties zongorajátéka kerül előtérbe. A sötét hangulatot csak tovább fokozza a refrénnél beérkező női kórus. Oliver csodálatos játékával indít a Blücher, ahol még gépiesen torzított emberi hang is hallható, s talán ez a korong legérdekesebb tétele. A Ghost Opera legbombasztikusabb dala jön, a Love You To Death, ahol Amanda Sommerville és Roy Khan duettje szívfacsaróan szól az elmúlásról. A nagyívű refrént mégis az egykor operaénekesnek készült Khan uralja, ez az ő nagy pillanata.
Az album légies mivoltát erősíti a Masterplan-rokon Up Through The Ashes, e magasan szárnyaló dal akár Roland Grapowék Aeronautics lemezén is elfért volna. Marcona riffelés vezeti a Mourning Start. A refrénben itt újból feltűnik Amanda Sommerville a norvég hangszálisten oldalán. Címe ellenére a Silence Of The Darkness is egy gyors refrént tartalmazó, zaklatottságot sugárzó darab. A lemez zongorás lírája pedig az Anthem, mely nevéhez hűen emelkedett, fenséges, Khan hangja mintha valami régi bakelit lemezről szólna. Rég hallottam már ilyen gyönyörű dalt. Legvégül érkezik az Edenecho, Casey Grillo dobos erőteljes játékával. A dal itt is a refrénjében éri el csúcspontot, s a közepén még egy lágy komolyzenei betét is hallható Khan képzett hangjával. Thomas Youngblood gitáros/főnök ízeset szólózik a végén, s aztán fokozatosan a semmibe vész a háromnegyed órás csoda.
A kis mesével az elején csak azt próbáltam érzékeltetni, hogy mennyire más a Ghost Opera egy átlagos metal albumhoz képest. Rengeteg minden történik a lemezen, összetett, aprólékos zene ez, csakúgy, mint elődei. S bár nekem eddig nem sikerült maradéktalanul megkedvelnem az előző Kamelot műveket, a Ghost Opera hatására mégis tenni fogok velük még egy próbát. Aki pedig dallamos metal rajongó létére eddig elkerülte volna a Kamelotot, keresse a Ghost Operát, s könnyen egy új kedvencet avathat.
