Shock!

A Luppi név nem mondott számomra sokat, aztán a kísérőlevélből kiderült, hogy hősünk a Vision Divine utolsó albumán szerepelt énekesként. Ugyan - mint kiderül, sajnos - nem ismerem az anyabanda munkásságát, a felcsendülő zene hatásaként biztos nyomozok majd utánuk (bár állítólag a szólóalbum elég messze esik a Vision Divine munkásságától). Ez a zene ugyanis számomra majdnem visszahozta a nyolcvanas évek második felének AOR világát, pedig egy tizenöt éve halott, vagy épp teljesen átalakult műfajt feléleszteni nem kis feladat.

Első pozitívumként fontos megemlíteni, hogy Michele hangja tipikus hard rock hang. Nem a mikiegeres glam és nem is a szőröstorkú hard rock, hanem inkább a Michael Sweet-féle, magasabb régiókban mozgó, hajlékony, erős, "szép" fajta. Jesszusom, Michael Sweet, már csak a név megemlítése miatt is be leszek skatulyázva az öreg gumirocker kategóriába... pedig lesz még pár hasonszőrű név a hasonlatok listáján. Ez van. A zene ugyanis olyan szép emlékeket idéz fel, mint a Winger, a szép emlékű Tyketto, de akár a rockosabb Toto-t is említhetném.

A nyitó Trust lehetett volna a Kiss rajongókat megosztó Crazy Nights lemezén is, a Feel Alive egy Danny Vaughn-ra emlékeztető laza rock'n'groove téma, pici countrys beütésekkel, de van itt finom, már-már a pop határán mozgó ballada is, á la Richard Marx (Always Remember You), mely aztán átalakul trükkös (és ilyen zenei környezetben meglepő) zenei megoldásokkal is tarkított rockslágerré. Az általam eddig egyáltalán nem ismert Helder Stefanini dobos nevét például még most tessék megjegyezni... Túljátszás nélkül, mégis iszonyat trükkös, apró finomságokkal színezi a dalokat, így emelve őket átlagos AOR szint fölé. De a többi zenészre se lehet panasz, ráadásul Dokken és Vision Divine zenészek is felbukkannak itt-ott, tovább finomítva a stílusok közötti határokat. A Stars kapcsán a Tesla, míg a Time For Love hallatán a Mr. Big ugrott be - csupa kiváló banda, megannyi szép emlék, és a Heaven majdnem minden tekintetben méltó hozzájuk.

Persze összességében senki ne várjon stílust újító csodalemezt, amitől azonnal minden "hitetlen" megtér az AOR szent templomába, de igenis meglepő és szép "ajándék" ez a lemez mindenkinek, aki a grunge betörése és a Nagy Hajvágós Évek óta nem jutott megfelelő táplálékhoz. Megy is az autóba, oda való minden hangjegy, száguldáshoz az útról felvert porszemek, szélbe szálló hajszálak közé. A Heaven találó név az ínséges mai kínálatban... Ha pedig Michele találja fel az időgépet, és visszamegy mondjuk '86-'88 környékére, betegre kaszálja magát ezzel a lemezzel. 2005-ben ez nem fog megtörténni, de remélem, lesz aki rákattan. Pandamaciknak, vérhányóknak, százasszöges nyakörveseknek, gótoknak és vámpíroknak szigorúan kerülendő, viszont nosztalgiázó romantikus rockereknek, nyolcvanas évekre vágyó retrósoknak, öregedő kaliforniai tupírkirályoknak, valamint Pálinkás Vince és Dragon Gyu nevű létformáknak kötelező.