Shock!

Sokat panaszkodunk mi itt a Shock!-on (de az is lehet, hogy csak én), hogy mostanában micsoda irtózatos lemezdömping ömlik az ember nyakába, és mennyire sok a megjelenő alkotások között a fércmunka. Ennek több oka is van, ám szerintem a legfontosabb mind közül az, amit talán a legkellemetlenebb bevallani: a rock, mint olyan, kifulladt. A fémzene már jó ideje nem tesz mást, mint önmagát ismételgeti újra és újra. Új, addig járatlan ösvényeket már képtelen vágni maga előtt, hiszen ebben a műfajban mára már mindent megtettek, amit csak a gitár-basszus-dob-billentyű szabta lehetőségek megengedtek. Itt már nincs új a nap alatt, a frissesség varázsa pedig nem egyéb, mint illúzió, amelyet a rajongói lelkesedés tart még életben.

Az igazság az, hogy a puszta szórakoztatáson túl a rock már aligha fog bárkit is ledöbbenteni, aki nem épp tegnap kezdett el ilyesféle muzsikákat hallgatni. A rajongó persze bennem is ott leledzik kitörölhetetlenül, s olykor egy-egy új lemezért csak azért lelkesedem, mert épp az egyik kedvenc zenekarom neve szerepel a borítón. De ha brutálisan őszinte akarok lenni, akkor azt kell, hogy mondjam: rockzenében igazán innovatívat, vagy csak eredetit rég hallottam. Ezzel a gondolattal valószínűleg nem vagyok egyedül, hiszen itt van mindjárt két olyan zenész hazánk zaklatott berkeiből, akik a metal szűk kereteit fullasztónak találva olyan terepre tévedtek, amely véleményem szerint egyelőre az egyetlen megoldást jelenti az önmaga farkába harapó kígyóként vergődő zene számára.

Az elektronikus, ambient zene nem újkeletű, ám a benne rejlő lehetőségek korlátlanoknak tűnnek. Valójában bűn ezt az irányzatot névvel illetni (mint ahogy mindegyiket, a primitívebbeket kivéve), a megnevezéssel ugyanis akaratlanul is alakot, ezzel pedig mégis korlátokat szabunk neki. A Müon agya, a leginkább talán a To-Merából ismert Pirisi Ákos valószínűleg felismerhette ugyanezt, a Hét ég ugyanis maga az alkotói szabadság. Az album koncepciózus mű, mely ősmagyar teremtéstörténetet dolgoz fel hét tételben. Ennek ellenére a téma előzetes ismerete nélkül is tökéletesen élvezhető. Magyaros motívumok egyébként a záró, csodálatos citerajátékot tartalmazó Teremburát leszámítva inkább csak elvétve bukkannak fel a zenében.

Ákos ezen az albumon annak mindenfajta kísérletezősége ellenére is a dallamok oldaláról közelíti meg a zeneszerzést, ami sokat könnyít a Hét Ég befogadhatóságán. Ilyen például az Ata-Isis, mely olyanoknak is ajánlott, akik máskülönben ódzkodnak az elvont zenéktől. A hagyományosabb megközelítés hívei pedig nyugodtan kezdhetnek akár a Szellemek Ege I. részével, ahol Ákos kellemesen eljammelget önmagával gitáron és dobon. A Tórem-trilógia ezekkel szemben már komolyabb odafigyelést igényel. Ezek jelentik a lemez igazán experimentalista oldalát, ahol hangulat és technika izgalmas fúziójának lehetünk fültanúi.

A dupla album második darabja attól a Tóth Gábortól született, akit eddig a GuilThee főnökeként ismerhettünk, az utóbbi időben azonban Nagaarum néven masszív szólómunkába fogott. A Nanoverzum Gábor harmadik szólóműve, és eddig ez a legnehezebb is egyben. Míg Ákos albumának témája a külső világ, addig Gábornál a belső univerzum kerül terítékre. A Nanoverzum ennek megfelelően nehezebb anyag, mint a Hét ég. Dallamokat itt nemigen találni, melyek lámpásokként szolgálhatnának ebben a sötét, zaklatott világban. A Szem mondjuk hosszúsága ellenére is talán a legkönnyebben feldolgozható tétel, melyet tökéletesen ellenpontoz az Alvás, ami már-már dark ambientnek is tekinthető. Érdekes még a hangzás is, ami a Nanoverzum esetében kissé zajos, torzult, nem olyan tiszta, mint amilyet a hasonló stílusú lemezeknél megszokhattunk.

Bár a két album között sok a különbség, az azonban mindkettőről elmondható, hogy csakis teljes odafigyeléssel érdemes hallgatni őket. Egyszerre a kettő talán túlságosan tömény, külön-külön viszont élvezetes és érdekes utazást nyújt. Tisztában vagyok azzal, hogy ez itt az undergroundon belül is az undergroundot jelenti, de talán épp emiatt juthat el minél több zenehallgatóhoz. A jövő pulzál ott ezekben a zenékben.