Shock!

Nicsak, Bulgáriából jött egy CD, méghozzá progresszív zenével. Nézzük csak... A nyitó track mondjuk kísértetiesen olyan zongoratémával indul, mint az Oldfield-féle Tubular Bells főtétele, de aztán átvált Lisztbe gyorsan. Aztán amolyan "tipikus" prog zenébe hajlik a dolog, de ezzel semmiképpen nem akarom azt mondani, hogy rossz!

Furcsa, hogy az infólap szerint a zenekar nagy része épphogy elmúlt húsz éves, mégis hitelesen és ügyesen játsszák a prog sémákat. Korai Dream, "középidős" Rush, némi IQ és Marillion, talán ez a mix négy alappillére. Tetszik, hogy a délszláv népzenei hatások, az ottani ősi hétnyolcados tempók miatt valahogy hitelesek, gördülékenyek a megtekert tempóik is.

Az ének az, amin még lehetne fejleszteni, nem is keveset - pedig a vokalista, Pavlin Manev a legidősebb a csapatban a maga 37 évével. Némi párhuzamot érzek (ebben is) az első lemezes Dream Theater felállással, Charlie Dominici is jócskán idősebb volt az akkor nagyon fiatal csapatnál, és az ő hangja lógott ki legjobban a lemezből (bár az évek során megszoktam és megszerettem). Pavlin hangja nem rossz, de egyértelműen kevés ehhez a zenéhez, nincs benne az az érzelmi többlet, ami mondjuk egy Geoff Tate-féle előadásmódot jellemez. Nagyjából a helyükön vannak az énektémák, de egy igazán "élő" vokalizátorral nagyobbat durranna az album. Az angol kiejtéssel is akadnak problémák, kissé szögletes az is.

A prog jellegű nóták között elfért egy satrianisabb kezdésű, kissé totósan folytatódó dal, a Home, vagy inkább régisulis progrock bandákra jellemző, nyugisabb tétel, a Past, de persze van egy adag Dream/Fates Warning jellegű progmetal is, ügyes hangszeres szólókkal és fillekkel, ha az ének - és ezáltal a dalok karaktere - kissé markánsabb lenne, csodák csodájára lehetne tíz pont közeli is az anyag.

Látszik, hogy a zenészek szívvel-lélekkel készítették el ezt a lemezt, bár a hangzása nem teljesen nemzetközi színvonalú, gondolom ezért inkább a pénzügyi helyzetük okolható. De nem is olyan borzalmas a hangzás, az arányok valami furcsa módon rendben vannak, minden hangszer - még a gyakran felbukkanó nejlonhúros akusztikus gitárok is - jól érthetőek. A hangszeres játék kifogástalan, ez nem is csoda, hiszen az infólap szerint a srácok fiatal koruk ellenére komoly múlttal rendelkeznek session munkák terén, többen jazz felsőoktatási intézményből kerültek ki. A szövegek egyszerűek, de szépek, tiszták, vették a fáradtságot a fiúk, hogy külső, a jelek szerint angol anyanyelvű szövegíró segítségét is igénybe vegyék.

Lényeg a lényeg, én a helyükben beszereznék egy karakteresebb, kifejezőbb énekest, és valahogy megpróbálnám újra felvenni az albumot normális költségvetéssel, egy igazán jó stúdióban. Ha az éneket nagyon szigorúan venném, hét pontnál nem adnék többet, de inkább a zenére és a lelkiismeretes hangszeres munkára figyelek, és adok egy erős nyolcast.