Shock!

Az amerikai Nile felbukkanásával új színnel lett gazdagabb az extrém zenék palettája. Karl Sanders énekes/gitáros és társai az Amongst the Catacombs of Nephren-Ka címet viselő bemutatkozó albumukon máris kialakult egyéniségről, kiforrott zenei és szövegi koncepcióról, valamint magas szintű hangszeres tudásról adtak számot.

Nos, itt a harmadik Nile album és a négyes az eddiginél is magasabbra helyezte most a mércét igényesség és kreativitás tekintetében mind önmaga, mind az egész death metal színtér számára. A nyitó The Blessed Dead fékevesztett grindja mindjárt választ ad az egyik legégetőbb kérdésre, nevezetesen hogy sikerült-e méltó utódot találni az eredeti dobos, a vállproblémái miatt leköszönt Pete Hammoura helyére. Tony Laureano játéka szemernyi kétséget sem hagy a pozitív választ illetően. A csapat egyik védjegyének számító gyors darálásnál is hajmeresztő technikát és ötletességet mutat be Tony, a kimértebb vagy egyenesen doomosan lassú tempókat szintén erőteljesen és ízesen, rengeteg díszítéssel hozza. Basszusgitárosi poszton egyébiránt megint csak új tag, Jon Vesano tevékenykedik immár (ő is vokalizál a két gitáros mellett). Ezeken a megingathatatlan alapokon gördülnek Sanders és Dallas Toler-Wade morzsoló riffjei és szólói, na meg a síron túli tripla hörgés.

Az ókori egyiptomi témájú történelmi források, amelyek a Nile munkásságát ihlették, szemlátomást kiapadhatatlanok, Sandersék pedig ismét bőven merítenek belőlük. A muzsika adta élmény ráadásul nem csupán hallószerveinkkel érzékelhető (koncerten is páratlan audiovizuális sokkot okoz a Nile), őket hallgatva - megfelelő képzelőerővel - bárki visszarepülhet az időben és ott találhatja magát az ősi piramisok katakombáiban. Nagyban hozzásegítenek ehhez a most is gyakorta megszólaltatott kiegészítő hangszerek, effektek és egyebek. A már említett The Blessed Dead nótát példának okáért rövid, ám bombasztikus hatású kórus foglalja keretbe. Az Execration Text, a Kheftu Asar Butchiu, a Churning The Maelstorm és a Wind Of Horus szintén hibátlan death/grind. Másfelől viszont ott a félelmetesen sötét I Whisper In The Ear Of The Dead, amely torzított gitáros témákat is csak elvétve tartalmaz. Tessék, így is lehet ijesztően elborult zenét kreálni!

Keleties (hát persze!..) gitárdallamokkal indul útjára a Sacrophagus, ezek képezik a dal fő motívumát. A lezárása különösen csodálatos. Az Unas Slayer Of The Gods is a Nile monumentális oldalát képviseli, azt terjeszti ki. Közel tizenkét perc alatt számtalan zenei fordulat megy itt végbe. Ugyanezen a vonalon a négy részre osztott, epikus címadó szerzemény az album végén az egész anyag summázása - maga a lemez koronája. A gyönyörű, tisztán egyiptomi hangulatú betétektől az eszeveszett gyorsuláson át a gyászos, Candlemass-súlyú doomig minden hallható benne.

Számomra az In Their Darkened Shrines a Nile pályájának eddigi csúcsa. Érett, változatos, a lehető legalaposabban kidolgozott muzsika ez; hatalmas és méltóságteljes, akárcsak a folyó, amelynek nevét a zenekar viseli.