Shock!

Nyolc boldog és békés esztendő telt el azóta, hogy utoljára hangzóanyaggal jelentkezett volna az önmagát önkéntes tűzoltó- és lendületzenekarnak aposztrofáló, valójában azonban az alpári stílus, a trágárság és vulgáris tartalom hamis prófétáinak szerepét betöltő szekszárdi Prosectura, most azonban véget ért a problémáktól mentes éra. Néhány hete ugyanis megérkezett a már elnevezésében is szégyentelen Földi nyalandók, és a dolgot az teszi igazán szomorúvá, hogy a lemez elkészítését a csapat maroknyi „rajongójának" - valójában egytől egyig szegény, megtévesztett és megvezetett emberek - könyöradományai által sikerült végbe vinni. Nem szokásunk hosszabban idézni egyes dalszerzők műveiből, most azonban kénytelenek vagyunk ehhez a megoldáshoz fordulni, hogy minél hatásosabban riaszthassuk el a potenciálisan veszélyeztetett ifjúsági korcsoportokat ettől az anyagtól, amely az elkövetők által is többször (ezúttal is) megénekelt „pisikakipank" újabb romlott fejezetét jelenti, ami mögött sajnos semmilyen mögöttes tartalom, vagy mondanivaló nem figyelhető meg.

A tíztételes anyag rögtön egy undorító darabbal nyit, a címében a közkedvelt néger fekete afroamerikai vak előadóművész, Stevie Wonder csodálatosan szép I Just Call To Say I Love You című megaslágerét gúnyoló Ádzseszkó punk rockos lendülettel próbálja meg megbolondítani az ifjúságot, nyílegyenesen a szervezett bűnözés és/vagy a deviáns zene (amely kettő lényegében ugyanaz!) karmai közé lökve őket. („Szarul indul ez a gengszter-karrier / kinyomok tíz kilót, húsz mitesszert"). Az ezt követő, Múlt című zenemű finomabb ummca-ummcája leplezetlen visszarévedés a különböző hallucinogén anyagok által előidézett bódulatok felé („Anti patikusként hozott nekem sokszor sok csodát / ilyenkor láthattam Yodát"), mint ahogy a négyes darab, a Függök durva muzsikája is az általános társadalmi-szociológia problémákat jelentő súlyos addikciókat próbálja meg gunyoros módon elbagatellizálni („Tervezem évek óta, hogy végre kiszállok a csürhéből / de asszem, ezt már baszhatom, mert függök a függéstől"). A kettő között persze marad még ideje az alkotóknak arra, hogy a címadó tétel laza rockzenéjének köntöse mögé rejtőzve szarkasztikus támadást intézzenek a nemiség, a szerelem és általában a férfi-női párkapcsolatok ellen. („Megy a gagyi duma, jön a nevetés. / Ez a tuti puna, ez meg a merevedés."). És akkor még csodálkoznak rajta, hogy a telességgel nihilista és minden irányban vakon vagdalkozó Mindenki után tényleg mindenki undorral fog nyilatkozni róluk („Mindenki alakít / az életben valakit. / A sors pedig majd beint / az előre megírt szerepek szerint").

És ha azt hinnénk, hogy ennyi trágárság utána végre kiélvezkedhették magukat, a lemez felétől csak egyre rosszabbá válik a helyzet! A hatos Boldog születésnapot! a lemez legvulgárisabb darabja, amely nem átall gúnyt űzni az olyan meghitt ünnepből, mint a születésnap, de hát mit is várunk egy olyan zenekartól, amely anno még a karácsony szent ünnepét is meggyalázta („Úgy sem tart már sokáig / az egész család okádik / Füled érjen bokádig!")! A kimondottan durva M.O.D.T. pedig nem elég, hogy olyan fontos aktuálpolitikai kérdésekkel próbál meg humorizálni, mint a bevándorló menekült migránskérdés („Utcákon a menekültek törökülnek / álmukban Angélával közösülnek"), de még csak meg sem mondja, ki/mi az a bizonyos M.O.D.T., amelynek az eljövetelével fenyegetőznek!

A fúvósokkal telis-telipakolt Maradtunk persze már azon kesereg, hogy mások - nyilván tehetségükkel, kitartásukkal, a befektetett munkával – többre vitték náluk („Mi pedig itt ragadtunk, elszavalni / a Talpra magyart! / És lapátolni / szenet-szart!") Talán nem kéne annyit „kurvaanyázni"! Az igazából legutolsó szám, A bennem háló... című szerzemény pedig már tényleg maga a fertő, amely szemérmetlenül beszél a korosodó hölgyeket és urakat egyaránt sújtó problémáról, a szexuális étvágy csökkenéséről („Szundít - lehet nyár, ősz, tél, tavasz - a bennem háló... fasz"). Az utolsó – végtelenül megdöbbentő módon a klerikális énekeket gúnyoló – Új lemez című, alig egyperces tétel aztán szerencsére egyértelművé teszi, hogy mikor is lesz új lemez! („Majd ha anyám lesz bikiniben újra szexbomba.")

Mivel korrekt ember vagyok, minimálisan sajnálom azért, hogy a nyilvánvaló esztétikai szempontok miatt ennyire lesújtó kritikával voltam kénytelen illetni ezt a lemezt, ugyanis ez eddig a kvartett legjobban, legteltebben megszólaló darabja, a minden bizonnyal jobb sorsra érdemes költő, Imre Norbert pedig bizonyára a Sátán sugallatára fordulhatott ilyen szélsőséges irányba (emlékezzünk: volt nékik Sátán Sátán hátán című korongjuk is!). Polgár Tamás gitáros muzikális megoldásai most is a Ramonest idézik, a Stereochrist, a Haw, meg mindenféle igényes koncert szervezése által is ismert Binder Gazsi a Proszi eddigi legjobb dobosa, Nagy Lajos basszert pedig nem ismerem ugyan, de biztos vagyok benne, hogy jóravaló gyerek, csak disznók közé keveredett, és felfalták a korpákok!

A lemez egyetlen erénye, hogy mindösszesen huszonhat perces, így aztán nem kell sokáig kibírni... gyorsan fel lehet tenni újra. Meg újra. Meg újra. Illetve, atyaúristen, miket is beszélek! Tudtam, hogy baj lesz, ha akár csak egyetlen egyszer is meghallgatom!!! Kossuth-díjat Imre Norbinak!!!