Amcsi bandáról van szó, benne egy vajon honnét szalajtott, Andrew Szucs nevű (!) gitárosról, valamint bemutatkozó albumról. A mindössze 38 perces anyag rémületes dübörgéssel kezdődik, mely beletorkollik egy jellegzetesen taljános gitárpilinckába. Tudjátok, a Turilli-féle - de Malmsteentől sem idegen - szaporázás, megspékelve a kötelezően csembaló hangzású billentyűkísérettel...
Ez pedig máris a második nóta, amelyet az Anastasia névre kereszteltek. Akad itt szinti pöntyögés, valamint egy énekes, Greg Hupp nevű, aki sajnos még nagyon nem tudja, hol vannak a határai... Alighanem a zenésztársak léphettek gyakorta a lábára nagy alkotásuk közepette, mert hajmeresztő sikolyokat produkál, miközben a magasabb hangokkal küzd... A Lady Jade egy rockos tétel, ami akár jó is lehetne. Sőt, tudjátok, mit? Megesik rajtuk a szívem és azt mondom: jó. Főként az első szám után, amiben aztán semmi eredeti sem rejtezett, pedig esküszöm, kutattam utána, de hiába bújtam be még a szőnyeg alá is elemlámpával és mikroszkóppal felszerelkezve... A Song Blaque egy összetettebb, helyenként progresszívebb színekkel kacérkodó szerzemény. Ez megint lehetne akár jó is - de valami nagyon hiányzik. (Leginkább az, hogy jöjjön egy vállalkozó személy és jól fejbe vágja az áriázó-szirénázó énekest egy kifejlett csavarkulccsal.) Ugyanez mondható el több nótáról is: van bennük valami, amitől egészen jó is lehetne... de mindig ott bujkál az a csúnya feltételes mód. A hiányzó dolog vajon mi? Isteni szikra? Tehetség? Profizmus? Egy jó producer? Ördög tudja. Akad instrumentális nóta is - The Discordant -, amely végre megcsillogtat némi lendületet, bluttyogó-teperő-sikoltó gitáráradatán keresztül.
A hangzás némi kívánnivalót hagy maga után, de maga a hangszerelés sem túl szerencsés. A nóták helyenként "kopasznak" tűnnek. Ezt a szerencsétlen Greg Huppot viszont sürgősen el kéne küldeni egy tanárhoz, aki a vállát lapogatva beavatná abba a titokba, hogy a "huppogás" még nem feltétlenül egyenlő az énekléssel és nem mindenki született három tenornak. De még csak egynek se... (Félreértés ne essék: amikor nem sikoltoz, akkor azért hallgatható a pofa.)
A banda érezhetően egy gitárhős - a mi kis Szűcs barátunk - köré épül, az ő elképzeléseit van hivatva megörökíteni az örökkévalóságnak. Ha az anyag egy demó lenne, talán jobban tetszene, hisz akkor esély maradt volna arra, hogy csupán egy kialakulóban lévő, képlékeny, még nem véglegesnek szánt anyaggal van dolgunk. Ám így, kész munkaként nem az igazi... Ötletek tűnnek fel majd le olykor, a muzsikusoknak kinőtt kezük, lábuk, amivel pengetnek, ütik-verik a dobokat - de talán türelmük nincs elegendő.
Esetleg bevehetnének a csapatba néhány szeráfot - hátha az segítene rajtuk.
