Shock!

Van az a vicc a karácsonyról meg a dugásról. Mármint, hogy mind a kettőt szereti az ember, csak kár, hogy karácsony gyakrabban van. Na, ezt én jelen esetben úgy fogalmaznám át, hogy tök jó dolog a teljes napfogyatkozás is, meg a Shapat Terror is, csak kár, hogy az első gyakrabban következik be, mint hogy a világ lustája egri brigád új hanganyaggal jelentkezzen! De tényleg, mit lehet mondani arra, ha egy idestova másfél évtizede (!) alakult bandának van egy 2005-ös demója, egy EP-je két évvel későbbről, meg egyetlen stúdióalbuma 2009-ből datálva? Ráadásul legújabb jelenésük is mindössze nyolc dalt tartalmaz, alig több mint fél órában – amelyről a számok felét már évek óta ismerhette a lelkes rajongó (például ez itt) a honlapról! De ezzel be is fejeztem szokásos nyavalygásomat, mert az Újratervezés bizony az elmúlt év legjobbja itthonról, olyan stílusban, amit sokan játszanak ugyan, ám úgy, ahogy Sohiék, kábé senki.

Shapatékat ugyanis a stoner színtérre szokás bekalibrálni, ami nagy vonalakban igaz is, ám zenéjük szerintem legalább annyira táplálkozik a jó ideje itthon (is) elhanyagoltabb grunge-ból, különösen Sohajda Peti elnyújtott énektémáinak és a kimondottan dallamközpontú refréneknek köszönhetően. A legjobb pillanataikban legalábbis tökéletesen olvasztják egybe a leglazultabb stílust jellemző életvidám feelinget a cipőbámulós zenék elveszettség-érzésével. Az Újratervezés pedig kizárólag ilyen legjobb pillanatokból áll – vegyük bár a súlyosan szutykoló 4 Színt, a rettentően ragadós énekdallamokkal operáló, recirkuláló Homokvihart, a saras-mocsaras földbe sivatagi barázdákat szántó Traktort, az egy fokkal könnyedebb Szűrőt (vagy eredeti címén Szűrőn át-ot), a turbós és korogos Tanka Balázs énekével megtámogatott szellősebb Új királyt (Tanka refrénje kimondottan remek!), vagy éppen a záró, agyas gitártémájú, leginkább grungeisztikus Érték nélkült, nincs egy másodpercnyi üresjárat sem. Két kedvencem pedig a megagroove-os, szinte táncolható Csak nézek, valamint az a Megszállottság, amiről csak annyit írnék: ha valaki szerint nem ez az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai himnusza, annak a fülébe bizonyára forró ólmot öntöttek.

A Pálkovács Attila gitáros távozásával trió formátumúra apadó Shpt egyébként produkciós szempontból is eléggé büszke lehet a rettentően ocsmány borítóba csomagolt és eredetileg 2016. hatodik havának hatodik napján (a fenevad száma, ez iszonyat!) megjelent anyagra, hiszen mind Sohi gitárja, mind Miklós Szabolcs basszusa és Gál Geri dobjai igazán frankón szólnak – helyenként, leginkább a nyitó 4 Színben talán már túl frankón is, lévén eléggé maguk alá temetik Peti énekét, így a szövegből kezdetben alig értettem valamicskét. Persze ez legyen a legnagyobb bajom.

Shapaték jól hallható őszinteséggel, kedvvel és - ami a legfontosabb – szeretettel tolták fel ezt a nyolc dalt, és járják továbbra is leszegett fejjel a maguk útját. Ha évtizedenként tizenkét dalt írva, hát akkor annyit. „Lélek nélkül nem megy, / Ússz az árral szemben!" – éneklik, és azt hiszem, ebben minden benne is van.