Húha! Nem akármilyen albummal tért vissza a 80-as évek legismertebb keresztény metal zenekara, a Stryper. A Micheal Sweet énekes-gitáros és édestestvére (ezt nem tudtam kihagyni...), a dobokért felelő Robert által vezetett csapat sárga-fekete imidzséről és a tömegbe dobált Bibliákról volt híres, de kellemesen simulékony (vagy ha őszinte vagyok: nyálas) balladáikkal még az MTV-t is meghódították.
Utóbbiak szövegét tudatosan úgy alakították, hogy azt szerelmes, avagy dicséretes dalnak is lehetett érteni. Aztán persze jöttek a kilencvenes évek és hőseink egy felemás megítélésű lemez és egy válogatás után eltűntek. Mostanában kezdtek mozgolódni, természetesen először turnékkal, válogatásokkal és koncertlemezzel mérve fel a piacot, de 2005-ben eljött az új album ideje. Én meg kész vagyok tőle.
A lemezkezdő Open Your Eyes akkora Alice In Chains feelinggel dörren be, hogy meghökkentem. A lehangolt, pulzáló riffre érkező kétszólamú ének tényleg a We Die Young és hasonszőrű dalok stílusában indul, de aztán egyértelmű Stryper himnusz lesz belőle, Michael szép (néha szinte nőies) hangja szárnyal a refrénben. De a zakatolós-sikálós riffelés jelzi, hogy a srácok képben vannak a mai zenei irányzatokkal és emiatt még az ősrajongók sem fanyaloghatnak, mert manapság kb. így kell sütnie egy riffnek.
A címadó Reborn (tetszetős cím egy visszatérő anyagnak) halk samplerrel és staccato gitártémával érkezik, később ez Trouble-féle zakatolássá és wah-pedálos vartyogássá vált, a dallamvezetés pedig természetesen a refrénben csúcsosodik ki. A Stryper minden tagja hatalmas énekhanggal bír különben, ezt sokhelyütt ki is használják. Ebből a dalból kb. akkora sláger lehetne, mint a Bon Jovi It's My Life-ja és a Linkin Park In the Endje együtt. De persze nem lesz.
A When Did I See You Cry címe ellenére nem ballada, hanem keménykötésű riffelős téma ez is. És a közepén ott egy olyan csodás 3 vagy 4 szólamú énekkiállás, amit az In God We Trust lemez óta nem kreáltak a srácok. A Make You Mine a fent már említett kétféleképpen érthető szöveg mintaképe, simán lehet összebújós dalként is dúdolni a "közel akarok lenni hozzád, szükségem van az érintésedre, ölelj, ha átfagytam" versszakot, de ez sem ballada, hanem tipikus Stryper sláger, már szinte mindenki által feltalált alapriffel, de az ének ezt is nagyon viszi a felemelő Sweet-melódiákkal. A Whitecross zenekarból importált új bőgős pedig szépen odateszi magát, megmutatja, hogy nem csak az alaphangok döngöléséhez ért.
No, az ötödik dalig bírták a srácok, hogy ne evezzenek lágyabb vizekre. A Passion egy áradó ballada, a refrénjében akkora kiemelkedő "Jesus Christ I wanna serve you" felkiáltással, hogy ezt tényleg csak térdre esve, széttárt karokkal lehet énekelni. Olyan dús kórusok vannak benne, hogy hihetetlen. A középrésze pedig igencsak vaskos: a gitárok hegesztenek, fokoz a szintetizátor, majd hirtelen visszaváltanak akusztikusba, musicalszerűen cincogó háttérvokállal. De ami a legjobb: újra berobban a refrén és úgy lesz vége! Igen, jól hallottátok: a Stryper több mint 20 év után végre levedlette azt a szokását, hogy egy nyafogós kezdetű lassú dalnak minimum kétszer annyira nyafogós véget kanyarítanak. Hiába féltem a balladáktól, ez bizony a lemez egyik csúcspontja. (És akkora sláger lehetne belőle, mint a Bon Jovi Always-éből és a From Sarah With Love-ból együtt, hehe.)
A Live Again nem csak címében hasonlít a címadóra, de felépítésében is a Reborn testvérdala ("Testvérdal, ez a Testvérdal!"). Szintén bólogatós, kicsit nu-metalos riff, wah-wah díszítés, csak a refrén az a boogie-s, rock and rollos fajta, amit az előző Stryper stúdióalbumon hallani sokat, a 90-es (bakker, az már 15 éve volt!) Against The Law-n.
Az If I Die újra modernkedik egy kis samplerrel, a refrénjét pedig valami korábbi slágerükből recirkulálhatták, mivel az első sort hallva tudtam a következő hetet - de csak dallamilag, mert ritmus és rímek tekintetében megleptek. A nyolcadik Wait For You kellemes, csörgővel és lallalával kísért nóta, régen is voltak ilyesmi dalaik, ezeket annyira nem komálom. A hangszerelésbe viszont nem lehet belekötni, a bőgő végig színez és Michael szép ikerszólót kanyarít Oz Fox-szal karöltve (valakinek jól jönne itt egy új művésznév...)
A Rain a másik ballada, ez most "karjaidba bújok, ölelj egész éjjel" szöveggel, szintén lallalás musicalkórussal, Michael pedig újfent demonstrálja kivételes énektudását. Ezután meglepően hatott a 10,000 Years digitális alaplüktetése. A versszakba érdekesen beleszőtték az Amazing Grace c. gospel-himnusz szövegét, van hozzá egy ragadós kis gitárdallam, a refrén pedig megint nagyon stimmel, főleg hogy a végén még egy szólamot ráraknak.
Az utolsó dal címe I.G.W.T., akár rejtvénynek is feladhatták volna, hogy ez minek a rövidítése, biztos agyaltam volna egy ideig. A szaggatott riffnél még nem tudtam, de ahogy bejött az ének... Hát igen, ez az In God We Trust 2005-ös feldolgozása, keménykötésű gitárokkal, a refrénbe is kis változásokat szőve, nagy szólóorgiát eresztve meg a közepén, aminek kimondottan örültem, mert az épp 40 perces lemez többi dalában sajnos eléggé visszafogták magukat a srácok.
Mondhatnám, hogy a lemez második felében akad pár töltelék-téma, de azok is az erősebbik fajtából valók, és nem tudom leplezni örömömet, hogy a Stryper ilyen lemezzel tért vissza. Olyan érzésem van, mint a tavalyi Europe lemezzel. Tudom, hogy hülye hasonlat, de mintha feltűnne egy gyermekkori játszótársam, és rájönnék, hogy egész más téren, de most is nagyon egy hullámhosszon mozgunk, és úgy ölelném keblemre, mintha ... ööö... mintha az édestestvérem lenne.
