Shock!

A Társaság tudja, mit csinál. Már figyel téged egy ideje, jól tudja, mit szeretnél hallani: a hatvanas-hetvenes években gyökerező ős-rockot, blues-zal jócskán nyakon öntve. Feelinges gitártémákat, húzós riffekkel és megjegyezhető szólókkal, az egész tetejébe pedig remek dallamokkal operáló kitűnő énekest. Az se baj, ha mindezen túl még a szövegek is értelmesek és szólnak valamiről. Így aztán pontosan ezt is kínálják neked.

A Társaság tudja, kikben bízol. Így aztán pontosan őket küldik érted. Éjfekete öltönyben, nyakkendőben ráz kezet veled öt mosolygós alak, akik között gyorsan felismered a Fireball Ministrys Reverand James Rotát, Brad Davist a Fu Manchuból, és örömmel nyugtázod, hogy a vezetőjük nem más, mint a Clutchos Neil Fallon. Egyébként jártak ők már nálad, 2008-ban az orrod alá dugtak egy előszerződést, és mutatták, miszerint itt, itt és itt kell aláírnod (Sign Here, Here And Here EP). És most újra itt vannak.

A Társaság tudja, hogy intézze a dolgokat. Kezdetben elmesélik, hogy egy zavarba ejtő világban élünk, és sem a szüleidben, sem a szomszédokban, de még a testvéreidben sem bízhatsz, csak és kizárólag bennük (Zombie Barricades; It's A Confusing World). Majd meghívnak egy koktélra, miközben szól a tökös blues rock, ami elvarázsol (Djinn And Pentatonic), és észre sem veszed, hogy az egy italból szép lassan hat lesz (Inline Six). Innentől aztán sínen van a dolog. Kapsz könnyűvérű, dögös nőcskéket (Hot Topic Woman), meg egy kertvárosi kéglit, ahol nyugis az élet, és úgy érzed, tényleg minden a legnagyobb rendben van (All's Well In Milton Keynes). Más dolgod nincs is, mint hogy megtedd, amit a Társaság kér tőled.

A Társaság tudja, hogy kezelje a problémákat. Még ha menet közben rá is ébrednél, hogy a dolgok azért kicsit laposabbak, mint ahogy az a történet legelején látszódott, felteszik a kérdést: miért, ki az, aki jobb nálunk? Ki törődik veled, ha mi nem? (Who Else But Us?) Megmutatják, hogy a Társaságon kívüli világ csak káoszt, pusztulást és háborút hozhat rád (CD&W), és egyébként is, te is tudod, hogy mit jelent az, hogy elkötelezted magad mellettük (Love Means Never Having To Say You're Ugly).

A Társaság tudja, mit csinál. Olyannyira, hogy mire feleszmélsz, már véget is ért a rövidke kaland. És mivel a Társaság előtti életed már csak egy gyorsan halványuló emlékkép csupán - pont úgy, mintha a Léthé folyó vizéből ittál volna (Lethe Waters) – újra aláírod az öt vigyorgó öltönyös által átnyújtott tíz tételes szerződést. És már most várod a következőt. Mert a Társaság már nemigen fog elereszteni többé.