Shock!

Manapság már nincs egyszerű dolga a showbizniszben azoknak az előadóknak, akik instrumentális rockzenében utaznak, hiszen ez a műfaj nemhogy napjainkban, de már a hőskorban sem örvendett túlságosan nagy népszerűségnek. Hiába bukkan fel egyre több tehetség és szaporodik gombamód a fiatal generáció, akik frontember nélküli muzsikálásra adják a fejüket, mondhatni örökre beskatulyázzák magukat egy népszerűtlen és mindössze egy apró réteget megérintő zenei közegbe. Valószínűleg nem kell tehát rafinált üzletembereket keresnünk a muzsikusok mellett, akik még nálunk frekventáltabb helyeken is csak ritkán művelik főállásban ezt a fajta ipart, mondjuk a legnagyobbakat, például Joe Satrianit leszámítva.

A 2007-ben alakult, londoni illetőségű Three Trapped Tigersre is pontosan ráillik a fenti fejtegetés, s a zenekarnévből sem nehéz kikövetkeztetni, hogy itt három – nagyon is találó hasonlattal élve – csapdába esett tigrisről van szó, akik hangszereikbe temetkezve próbálják megosztani velünk személyes élményeiket. Nevezzük is meg polgári nevükön e csíkoshátú, sárgaszemű ragadozókat, akikről a zenebizniszbe történő „csapdába esésük" előtt azt sem tudta a világ, hogy egyáltalán léteznek: Tom Rogerson billentyűsről, Adam Betts dobosról és Matt Calvert gitáros/billentyűsről beszélünk, akik három EP-t és egy bemutatkozó albumot követően szabadították rá az instru zenéket kedvelőkre)a Silent Earthlinget. A legújabb szerzemények pedig talán ki is elégítik azokat, akik már régóta hiányolják mondjuk Derek Sherinian vagy a Planet X ezredforduló után megjelent, egyedi muzsikát tartalmazó anyagait, ugyanis az itt hallható kompozíciók leginkább a szintetizátor által nyújtott végtelen számú lehetőségről és a hangszer ezerféle kihasználhatóságáról szólnak. Megijedni persze nem kell, mert korántsem hangszerbemutatóról van itt szó, a srácok mindössze megpróbálnak haladni a korral és a technika adta extra lehetőségekkel. Ezek segítségével pedig sikerült is maradandó és ötletgazdag dalokat írniuk.

Megnyugtató, hogy a lemezen hallható zene távolról sem a villantásokról és az egyéni teljesítményekről szól, sokkal inkább a jól elhelyezett hangok, ötletek, hangszínek és a hangulatteremtés a cél. Ebből kifolyólag nem is nagyon „fárasztják" sem gitár-, sem pedig billentyűszólókkal a hallgatókat, ami igencsak jó példa arra, hogy füstölgő skálák nélkül is lehetséges komplex muzsikát játszani. Alapvetően persze minimum kell ehhez egy olyan képességű ütős, mint Adam Betts, akinek játéka önmagában is élményszámba megy, arról nem is beszélve, hogy a legegyszerűbbnek tűnő ritmusokat is képes izgalmassá tenni. Finom és ízléses díszítésekkel teli játékát legtöbbször effektezve hallhatjuk, ez azonban szerencsére semmit sem von le színvonalas és nyakatekert megoldásaiból. A gitár is szinte csak azt követi, amit a billentyű és a dob játszik, egyéni, kiemelkedő szerepet nem is nagyon tulajdonítottak a hathúrosnak, ami valójában nem is annyira zavaró, hiszen az egész koncepció úgy jó, ahogy van.

A dalokat sincs értelme egyenként kivesézni, mivel egységesen magas a színvonal, s inkább csak pár személyes kedvencet említenék meg. Ezek közül is a vadul markolászó csápokat ténylegesen is manifesztáló Krakent nevezném talán a legütősebb tételnek. Hömpölygő, felelgetős megoldásait és árbocokat zúzó végkifejletét is zseniálisan megoldották, de az egyszerre futurisztikus és vintage hangszínekkel operáló Strebek is ugyanígy pályázhatna „az album legerősebb tétele" titulusra. A Blimp érdekessége, hogy egyetlen témát ezerfelé cincálnak, bontogatnak szét benne, de a szerzemény ennek ellenére sem válik öncélúvá, sőt, még némi gondolatiságot is sikerült belecsempészniük a felderítő léghajóról szóló kompozícióba. A megfejthetetlen ritmusokkal színesített Engrams, valamint a lendületesebb, fúziós megoldásoktól sem mentes Rainbow Road is önmagáért beszél, amelyben Betts ismét nagyon odateszi magát, de Rogerson korszerű hangmintái, effektjei, s legfőképpen ötletei is megérdemlik az odafigyelést.

A világmegváltást persze nem itt kell keresni, ez amolyan „elszórakoztatjuk-magunkat-és-ha-ez-másnak-is-tetszik-akkor-minden-oké" típusú zene. Instrumentális muzsikákat kedvelőknek ugyanakkor erősen ajánlott a csapat, de a gitár/billentyűszólókat gyűlölők tábora is bátran próbálkozhat vele.