Shock!

„A kukoricásban volt, a zöld kukoricák között, és érezte a nyári föld, a tehéntrágya és a növekvő dolgok illatát. Fölállt, és elindult a sorban, ahol találta magát, egy pillanatra megtorpant, amikor rájött, hogy hallja a szél halk susogását, amint átoson a júliusi kukorica zöld, kardszerű levelei között... és még valami mást. Zenét? Igen, valamiféle zenét. És álmában azt gondolta: „Szóval ezt értik rajta." Elölről hallatszott, és ő ment tovább, mivel tudni akarta, miből jön a szép hangok különös sorozata, „zongorából", „kürtből", „csellóból" vagy miből. Orrában a nyár forró illata, fölötte az égbolt kék kupolája, és ez a kedves dallam. Álmában még sohasem volt boldogabb."

Mint arról sokan értesülhettetek, 2021. augusztus 21-én a dolgok alapvetően megváltoztak a Thy Catafalque háza táján. A földrengésszerű történéseket a sorlemezek végül bő három évvel később „követik le", bizony, A gyönyörű álmok... az első a sorban, amely már teljes egészében a koncertképes zenekarrá fejlődött TC keretei között született. Az alapok tekintetében a helyzet annyiban változatlan, hogy azokat továbbra is Kátai Tamás fekteti le, ahogy az elmúlt huszonhat (!) évben folyamatosan, ez itt mégis egy új korszak nyitánya. Az énekesek kiléte mindig meghatározó volt a TC mindenkori arculatát tekintve, előfordult olyan is, hogy valójában nem szerepelt senki a frontemberi poszton (abból lett a Sgùrr), újabban pedig egy egész kazal klasszikus énekes karakter jut szerephez. Új arcok ezúttal nincsenek, ellenben elmondható, hogy a koncertfelállásból mindenki megszólal a tizenkettediken, ráadásul – Szenti Árpád dobos kivételével – a zenészekre is igaz mindez. Nem mondom, hogy ennek tudatában más az új album íze, számomra ez mégis több, mint érdekes tény.

Szintén a Mezolit kapcsán került képbe Vári Gábor (Dystopia), aki túl azon, hogy játszott is a koncerten, a későbbi koncertlemezen a keverésért és a masterért felelt, A gyönyörű álmok... pedig az első sorlemez, ahol ténylegesen külső kézbe került ez a munkafolyamat (egészen pontosan Gábor és Tamás közösen jegyzik producerként a friss anyagot). Elég sokat beszéltem már arról, hogy mi változott, pedig aki már belehallgatott az új dalokba, megnyugodhatott, hogy nem történt semmi drasztikus, a változások igazából csak jelzésértékűek és finomak, e tekintetben pedig a teljes album sem mutat eltérő képet. A XII a tizenkettedik Thy Catafalque-lemez, és pont. Aki eddig szerette, így szerette, a dallamos részek továbbra is súlyosak. Nem tudok elképzelni olyan TC-rajongót, akit ez a lemez idegenítene el Tamás világától, olyanokat ellenben jócskán, akik itt veszik majd fel a fonalat. A XII mindazt egyesíti magában, amiért a TC megszerettetett, ráadásul – szerintem – a zenekar mindegyik arcát a legszebb oldaláról mutatja.

„A verandán Amerika legöregebb asszonya ül, háziruhában, pápaszemesen, egy fekete asszony, akinek pihés, fehér, vékony szálú haja van, és a termete is vékony, hogy attól lehet tartani, mindjárt felkapja az élénk délutáni szellő, fellebbenti a magas, kék égbe, és meg sem áll vele a coloradói Julesburgig. A zeneszerszám pedig, amelyen játszik – talán ez húzza le, ez tartja a földön – egy „gitár", és azt gondolja álmában: Szóval így szól egy „gitár". Szép. Úgy érzi, el tudna itt álldogálni egész nap, figyelve, amint az öreg fekete asszony üldögél a bakokra támaszkodó verandán..."

Tamás nem fél már az első körben kitenni az adut az asztalra, visszahoz egy sokak számára fontos személyt, és nagyszerűen adja meg az alaphangot. Tamás nem gondolja, hogy vissza kellene venni a súlyból az Alföld után, és nyílegyenesen ráront a vasárnapi vendégváró asztalra. Tamás élvezi a jól megérdemelt luxust, hogy kivételes emberek egész sorával dolgozhat, és esze ágában sincs megkötni a saját vagy bárki más kezét. Tamás ritkán rögzít feldolgozást, de ha igen, annak legalább egy (a digitális változaton két) oka van. Tamás képtelen nem megújulni, és bár az ötvenhez közelítve bizonyára kiírta már magából a legjobb témákat, újra megírta az eddigi legjobb dalait. Tamásban az a legjobb, hogy sosem unalmas vele az utazás, és ha esetleg éppen nem utazhatnál a térben, akkor vele bátran utazhatsz képzeletben. Tamás egyszerűen élvezi ezt, mi pedig örülünk neki. Tamás „csupán" magát adja, és ez mind közül a legnagyszerűbb. Tamás szerint a gyönyörű álmok az aláhullás után jönnek. Tamás jó kiállású, művelt, tájékozott. Tamás még sosem látott vakondot.

Mivel jómagam is azt a kiveszőben lévő falkát gyarapítom, akiknek számára fontos a fizikai kiadványok léte, a masszív kis digibook CD kézhezvétele valódi ünnep volt, és okkal feltételezem, hogy a vinyl is hasonlóképpen kényeztet majd el (légy erős, kazetta nincs, osztozom bánatodban). Pintér Orsolya illusztrációi tankönyv szerint olyanok, amelyek felteszik a pontot az i-re, én mégis inkább úgy fogalmaznék, hogy pusztán a látványuk kedvet csinál a zenéhez, és ennél nagyobb dicséretre talán nem is szorulnak. Konklúziót vonok, és áldott legyen, aki a saját magamtól való idézést feltalálta, én a következőt választottam TC-közeli soraim míves egyvelegéből: „(ez) az a lemez, amire évek óta vártam, és nem tudom tagadni, hogy mennyire elkényeztetettnek érzem most magam". Pedig a Geometria és A gyönyörű álmok... egészen más okból érdemelt nálam maximális pontszámot. Az új lemez nem konstans örömérzetet generál bennem, hanem konstans rácsodálkozást ennek a remek műhelynek az elképesztő színkavalkádjára. Nekem ez így nagyon jó.

A többit nektek kell felfedezni.

„Apránként ébredt föl, amíg el nem tűnt Nebraska, és a kukorica illata, és Abagail anya ráncos, sötét arca. A valódi világ beszűrődött, nem annyira felváltotta az álomvilágot, mint ráülepedett, míg azt nem lehetett látni többé. Az arkansasi Shoyóban volt, a neve Nick Andros, sohasem beszélt, nem is hallotta még a „gitár" hangját... de még élt."

(Stephen King: Végítélet)