Shock!

Asszem, avatott szemek már a kiadó nevéből leszűrték, hogy "má' megin" finn csapatról van szó. Biz ez így igaz. Mi több, nem is kezdő a banda, mert a fent megnevezett már a harmadik teljes értékű anyaga az 1994-ben alakult csoportnak.

Érdekes dolgokat hallgatok végig újra és újra. Nehéz megfogalmazni, mitől jó vagy figyelemreméltó a négy fiatal által előadott mjuzik. Erősen dallamközpontú cucc, de nem klasszikus metal értelemben. Durva is, de nem kifejezetten blackesen - noha a "vokalista" Blastmor dühödt-sötét acsargása leginkább ahhoz a stílushoz köthető, ez itt mégis könnyedebb vonal. Hangsúlyos szerepben tetszelegnek a billentyűk, elektronikus kütyük és effektek, melyeket egy Hannamari nevű lány kezel.

A hangzás letisztult sterilsége, valamint kíméletlen, rideg színei folyamatosan teuton érzést keltenek bennem. Akár még a Rammstein is eszembe juthat róluk - ugyanakkor zeneileg nem sok közük van hozzájuk. Mégis, emitt-amott szinte várom, hogy egy mániákusan kántáló hang németül dörrenjen rám. Ilyen pl. The Symptomatic, vagy a Phantasmal Paranoia kezdő riffelése, konokul leszegett állú menetelése... Bizonyos pontokon pedig nem rosszabb emlékparány csillan fel előttem, mint a régi Covenant és a zseniális Nexus Polaris album. Bár ezek a srácok közel sem gyártanak olyan komplex-zseniális muzsikát, a fíling ott sejlik a ködgomolyon túl...

Modern, kemény, a komor hangulatokat is erőteljesen, dinamikusan cígölő album a Hypnotic, ami nekem nadjon-nadjon bejön. Most hallgatom sokadszor - és továbbra is, még mindig tetszik. Sőt, a Dance in the Air dallamától változatlanul gágognak rajtam a gúnárbőrök és őrült fejlóbával értékelem a nótát. No, itt például a hathúros téma egészen Covenantos - ha épp nem nyomja agyon a futurisztikusan zsizsegő-süvöltő (amúgy állat mód jó) szinti kíséret. Akad orientális, varázsos kígyóbűvölő melódia az Armaya képében, de harapós véreb is, mint a Sickening. Sosem gondoltam volna, hogy hallok majd zenét, melyről egyszerre jut eszembe a 'stein, illetve a helyes kis Nagash (no és persze egykori csapata, haha) - ám most erről van szó. Finom falat ez nekem a maga kétlábgépeivel, németesen kegyetlen hangzásával, elragadó dallamaival, durvaságával és sodró lendületével.

Szilvi félszegen nyomta a kezembe az albumot, mondván: "Hátha tudsz vele kezdeni valamit..." Nos, annyit tudtam, hogy ronggyá hallgattam, beleszerettem és nyomtam rá egy jó kis kilencest.